Higiénia a babaszobában
- Dátum: 2013.06.19., 10:51
Gyermekünk egészséges fejlődésének egyik alapfeltétele a megfelelő higiénia. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan fertőtlenítsünk a babaszobában, vagy csak a tisztaság járjon a fejünkben, pusztán annyit tesz, tartsunk rendet és rendszeresen takarítsunk, ahogy a baba megszületése előtt is.
A baba, a kisgyermek számára különösen fontos a friss levegő. A napi sétákon kívül is igyekezzünk, hogy otthonunkban mindig friss legyen a levegő. Ne állott levegőjű, büdös szobában játsszon, pihenjen a kicsikénk. Ennek érdekében naponta többször szellőztessünk, télen is, sőt nyáron a kánikulában is. A legjobb, ha az étkezések közben, amikor a baba amúgy sem a szobájában tartózkodik, kitárjuk az ablakokat nála.
A szakemberek azt mondják, a gyerkőcök szobájában a levegő inkább párás legyen, mint száraz. Szükség esetén használjunk hideg vízzel működő párásító készüléket, vagy olyat, amit a radiátorra kell felhelyezni.

A gyerekszobában a portalanítást hetente legalább kétszer végezzük el. A legkönnyebben nedves ruhával tudunk megszabadulni a portól, s érdemes mindig felülről kezdeni, s a tisztább részek felől haladni a szennyezettebbek felé. A szőnyegeket is érdemes két-három naponta átporszívózni, mert a seprű használatával inkább csak felkavarjuk a port.
A kiságyat, bútorokat hetente mosószeres vízzel mossuk le, esetenként fertőtleníthetjük is. Az ágyneműt pedig inkább hetente cseréljük. Azoknak a kicsiknek, akiknek még nincs párnája, csak egy rongypelenkán alszanak, a pelust a fejük alól két naponta cseréljük tisztára.
A járóka és a babakocsi textilneműjét sem árt rendszeresen kitisztítani. A kicsi ugyanis összekenheti mindenféle étellel, összenyálazhatja, vagy lebukhatja. Sőt a babakocsi rengeteg piszkot összeszedhet az utcán, a játszótérnél. A kerekeit különös gonddal tisztítsuk, nem árt fertőtleníteni is.
Fordítsunk különös gondot a kisgyermek bilijére is. Használat után azonnal ürítsük a vécébe, mossuk ki és a fertőtlenítsük. Rendszeresen vízkövezzük és fertőtlenítsük ki a babakádat, s a fürdéshez használt játékokat is.
Ha még nagyon kicsi a gyermekünk, akkor ne feledkezzünk meg a rendszeres kézmosásról sem, s ehhez ragaszkodjunk a látogatók esetében is.
Fotó:
sxc.hu
Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg
A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?
Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment
A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.
A bukósisak nem dísz
Tanárként sokféle történet végigkísér az évek során. Vannak, amelyek a tananyaghoz kötődnek, mások viszont mélyebben, személyesen érintenek, mert kilépnek az iskola falai közül és belépnek az élet valóságába. Egy ilyen eset történt az egyik diákommal, aki egy hétköznapi délutánon rollerezés közben bukott el – sisak nélkül.
A szivacskézilabda előnyei óvodás korban
Az óvodáskor a mozgásfejlődés egyik legmeghatározóbb szakasza, amikor a gyermekek játékos formában sajátítják el az alapvető mozgásmintákat, és kialakul bennük a mozgás iránti pozitív attitűd.