A baba üzletág! Mit vegyünk és mit ne!
- Dátum: 2013.01.21., 10:28
- Németh Attila
Minden, amire a babának és a mamának szüksége van! Általában így hangzik egy bababolt szlogenje. Ez manapság jellemző is, hiszen szeretnénk mindent egy helyen megvásárolni, szeretünk hipermarketekbe és plázákba is járni, hiszen ott egy helyen sok mindent megkaphatunk. Fogyasztói társadalomban élünk, ez éltet minket, a gazdaságot és azt a rengeteg üzletet, amibe minden utcasarkon belebotlunk.
A baba üzletág azonban még több valamivel. Egyértelmű, hogy az ember a legjobbat, a legtöbbet meg szeretné adni gyermekének. És már rá is startoltak a lelkiismeretünkre. A lelkiismeret és a szándék, hogy a gyermekünk ne szenvedjen semmiben sem hiányt. Ez az egyetlen egy törekvés, amire alapozva bármit képesek ránk sózni.
No de lássuk csak, valóban mire volna szüksége egy babának ahhoz, hogy amikor anyukájával végre hazaérkezik, komfortosan érezze magát, és az otthon töltött – jó esetben – 3 éve alatt tényleg ne kelljen nélkülöznie.
Fontos lehet: ágy, pelenkázó asztal és feltét,pelenka és popsitörlő, kis kád, törölköző, ruha, babakocsi (néha ez is felesleges, mert csak üvölt benne szegény kicsi lélek), gyerekülés, stb. Néhány higiéniai termék és ennyi. Ehhez képest képesek vagyunk – mert a legjobbat akarjuk – kisétálni 100 000 Ft értékű cuccal a boltból, amire a babának nincs is valójában szüksége.
Az első és legfontosabb, hogy a babának csak anyára van szüksége és a tejcire. Ennyi. Nincs több igénye. Nem kell neki baldachin, kispárna, zenélő forgó, ágyra szerelhető képességfejlesztő, igény szerinti szoptatás esetén felesleges a mellszívó, és ha szoptatni szeretnénk, akkor felesleges a cumisüveg készlet, a melegítő, a sterilizáló, a termosz, a bimbóvédő és a cumi(ami még cumizavarhoz, esetleg szopási sztrájkhoz is vezethet). Egy hordozókendőnek viszont bőven van helye.

Pici babánk cseperedik. Érdeklődik a világ iránt, és egyre aktívabb is. Ingerekre van szüksége, ami igaz is. Ha biztosítjuk számára a szabad és BIZTONSÁGOS mozgásteret, akkor rengeteg felfedezni valót fog találni otthon. A babatévét inkább mellőzzük. Rengeteg játék kerül elő és ez fontos is, hisz a gyermekek a játékok segítségével tanulják meg a világot. De neki játék egy rizzsel töltött ásványvizes flakon, egy fakanál, vagy egy 300 Ft-os kisebb labda is. Nem kell egy egyéves gyereknek felismernie a színeket és formákat. Ha játékokat válogatunk gyermekünknek, értelmes, izgalmas játékokat válasszunk, ne a legdrágábbakat.
Teljesen felesleges a bébikomp, mely rontja a baba mozgásfejlődését. Hacsak szemünk fénye nem az az „igazán ölelgetős, állatkerttel alszom” baba, akkor nem kell plüssfigurákba sem fektetnünk. Nagyon aranyosak, édesek, puhák, de sok anyuka tapasztalata szerint inkább csak porfogónak jó, és a gyerekek nem igazán vonzódnak hozzájuk.
Nagyon hasznosak és a gyerekek által is értékelt játékok a következők: fa kockák, egyéb építő kockák, kisautók nem csak fiúknak, kirakó, mesekönyv, labda, hinta, kismotor, egymásba/-ra rakható formák. Szeretik még a szituációs játékokhoz sorolható eszközöket is: kicsi konyha, fűrész, kalapács, vasaló, seprű, babakocsi, hangszerek.
A gyerekek nagyon szeretnek alkotni is, ezért nélkülözhetetlen a színes ceruza, zsírkréta, nagyobb gyermekeknek az olló, gyurma, ragasztó. Egészségük megőrzése szempontjából tartózkodjunk nagyon sokat friss levegőn, járjunk játszótérre, ahol jól jöhet egy homokozó szett és valami járgány is.
Véleményem szerint a gyerekeknek leginkább szerető és támogató szülőkre van szüksége, és rengeteg lehetőségre ahhoz, hogy kreativitásukat kiéljék. Hogy kuckót építhessenek, hogy fakanállal és üveggolyókkal biliárdozhassanak, stb. A legtöbbet mégis akkor tesszük értük, ha időt szánunk rájuk és játszunk velük. Minket, szülőket is igazán fel fog tölteni a velük töltött tartalmas, ún. minőségi idő. Csak merjünk újra gyerekek lenni!
Írta: Tóthné Takács Diána
Fotó: sxc.hu
Gyerekjóga – harmónia, mozgás és játék egyben
Az ingerekkel teli világban szükségünk van egy kis egyensúlyra és csendre, de nem csak a felnőtteknek, a gyerekeknek különösen, erre is jó a gyerekjóga.
Miért fáj annyira a kamaszok izomzata?
Ha ezt a témát választottam, annak az oka, hogy aggasztónak találtam: a kamaszfiam egyre többször panaszkodik izomfájdalomra. Természetesen felkerestem a gyerekorvost, és utánajártam, miért ilyen gyakori ez a serdülőknél.
Három vészhelyzet, amire fel kell készíteni a 6–10 éves gyerekeket
A világ nem mindig kiszámítható, és bár minden szülő igyekszik megóvni gyermekét a veszélyektől, vannak helyzetek, amikor a gyereknek önállóan kell helytállnia. Nem az a cél, hogy félelmet keltsünk bennük, hanem hogy megtanítsuk: van, amit megtehetnek, ha bajba kerülnek. Három alapvető helyzetre érdemes minden 6–10 éves gyereket felkészíteni – szakértők segítségével.
Szókincsfejlesztés vidáman és természetesen
Amikor a kisgyerek beszélni tanul, minden egyes új szó egy kis csoda. Anyaként pedig mi sem szebb annál, mint hallani, ahogy napról napra ügyesebben fejezi ki magát. A szókincsfejlesztés nemcsak az iskolai sikerhez fontos, hanem az önbizalomhoz, a társas kapcsolatokhoz és a gondolkodás fejlődéséhez is. És ami a legjobb: mindezt játékkal, nevetéssel, közös élményekkel is el lehet érni.
A gyermekkori játék nyomai felnőttkorban
Sokszor azt hisszük, hogy a játék – általánosságban értve – csak a fiatalok számára szórakoztató. Holott a valóság éppen az ellenkezője, ugyanis a sport az egyik legfontosabb alap, amire a test és a lélek épül. Nem csupán szabadidős tevékenység, hanem a fejlődés motorja, ami már korán megtanít arra, hogyan bánjunk önmagunkkal, a szervezetünkkel és a másik emberrel.