Menü

Mivel foglalkozik a színtanácsadás?

A színtanácsadás egy játékos, kreatív folyamat, tulajdonképpen nem más, mint természetes színeink szakszerű, tárgyilagos feltérképezése és a megfelelő színtulajdonságokkal rendelkező színek megkeresése. Különböző színtípusok vizsgálatával foglalkozik, nemcsak a kedvenceinkkel, hanem azokkal is, amelyeket esetleg sohasem vettünk volna fel, utólag azonban kiderülhet, hogy nagyon jól állnak rajtunk.

Miért van az, hogy valakinek jól áll a drapp ing, mást pedig sápaszt? Vagy a kék, vagy akár egy halvány rózsaszín? A megfelelő stílus kialakításához nem elegendő a divatos ruhadarabok kiválasztása, figyelmet kell szentelni saját tulajdonságaira is.

Létezik egy úgynevezett színtípuselmélet, melyet Johannes Itten, egy svájci festő és művészetpedagógus kísérletezett ki.

Mit jelent a színtípus kifejezés?

A színtípus a színek olyan módú csoportosítása, melynek alapján ki lehet következtetni, hogy kinek milyen szín áll jól.

Az elmélet szerint négyféle színcsoport van, ami alapján ki lehet következni, hogy kinek milyen színek állnak jól. A csoportokat a 4 évszak szerint nevezte el, ezeken belül évszakonként megkülönböztet 3 alkategóriát.

A tavasz például lehet világos, meleg és élénk, a nyár lehet világos, lágy és hideg, az ősz lehet sötét, meleg, lágy, a telet pedig sötét, élénk és hideg alcsoportokra lehet osztani.

Amikor azt szeretné valaki megvizsgálni, hogy ki melyik színcsoportba tartozik, akkor meg kell nézni a haj, a szem és a bőr színét is. A stílustanácsadás során főleg az archoz közeli ruhadarabok színeit határozzák meg, ez alapján kerül valaki egy bizonyos színtípusba. A legfőbb attribútum tehát a bőrszín, a haj és a szemszín, ezek alapján lehet meghatározni, hogy ki melyik típusba és altípusba sorolható.

Vannak színek, amelyektől „félnek” a férfiak!

Sok férfi nem mer élni a lehetőségekkel, mert tartanak a színektől, pedig a stílustanácsadó szerint elég egy pár alapszabályt megtanulniuk ahhoz, hogy magabiztosan viselhessék őket.

Itt van mindjárt a rózsaszín!

Ha belelapozunk a divattörténet nagykönyvébe, kiderül, hogy a rózsaszín a középkortól egészen a 19. századig a férfiak színe volt. Egy kifejezetten férfias árnyalatról beszélünk.

Ha még csak barátkozik valaki ezzel az árnyalattal, akkor érdemes a rózsaszínt sötétebb árnyalatokkal ellensúlyozni. Ha például egy rózsaszín ingről beszélünk, válasszunk hozzá tengerészkék zakót és sötétkék nyakkendőt.

Zöld!

Hálás szín, mert jól lehet kombinálni, és a színskálában nem egy olyan zöld árnyalat van, amit a férfiak többsége szeret. Lehetőleg felsőruházatba építsük be ezt a színt.

Ezekkel ajánlott még párosítani: Kék, fehér, szürke

A barna is sláger!

Egyáltalán nem ódivatú, sem nem öregít. A barna a legklasszikusabb semleges szín a férfidivatban. Talán a legjobban variálható árnyalat mind közül.

Narancs szín? Férfidivatban? Igen!

Egy kifejezetten élénk, harsány színről beszélünk, ezért óvatosan kell vele bánni, de világos bőrrel nagyon jól passzol.

Mit mond a szakember a liláról?

Hagyjuk a foci csapatokat, nézzük színtanácsadói szemmel! Alapvetően ez az a szín, amit a férfiak többsége szeret(ne) variálni és beépíteni az öltözékébe, csak éppen nem mer vele variálni, pedig jól harmonizál a bézs, a szürke, a kék árnyalataival, valamint a kobalt és a zöldeskék árnyalatokkal.

A sárga kényes színnek tűnhet, közismerten nagyon nehéz viselni, mert borzasztóan sápaszt, éppen ezért érdemes csak és kizárólag neutrális, másodlagos színekkel párosítani.

Ha szeretné valaki megtudni, hogy milyen színtípusba tartozik, milyen színek állnak a legjobban, akkor egy színtanácsadás során felfedezhetik számunkra a legszebb színeinket, és megtudhatunk mindent a színtípusunkról is.

Orvosi turizmus belföldön: Hol vannak a legjobb szakemberek?

Ha igazán minőségi ellátásra vagy kiemelkedő szakértelemre van szükség, ma már ritkán döntünk pusztán a távolság alapján. A belföldi orvosi turizmus virágzása egyértelműen jelzi: készek vagyunk akár az ország másik felébe is elutazni a legjobb specialistáért, a legújabb technológiáért vagy a nyugodtabb lábadozásért. Ez a trend messze túlmutat Budapesten. Egyes vidéki nagyvárosok és a népszerű üdülőövezetek is egészségügyi centrumokká nőtték ki magukat, amelyek országos szinten is élvonalbeli alternatívát jelentenek.

Ezt árulja el rólad, ha sosem posztolsz fotókat a közösségi médiában

A közösségi média világában könnyű elhinni, hogy ami nincs kiposztolva, az meg sem történt. Pedig a legszebb emlékek gyakran éppen azok, amelyek csak nekünk maradnak meg. És lehet, hogy azok az emberek, akik nem osztanak meg magukról állandóan fotókat, valójában nem kevesebbet élnek – hanem egy kicsit szabadabban.

A mindfulness ereje a mindennapokban

Az állandó online jelenlét és a megfelelési kényszer miatt egyre többen érzik úgy, hogy mentálisan kimerültek. Akkor is zakatol az agyunk, amikor végre lenne időnk pihenni. A tudatos jelenlét ebben nyújthat kapaszkodót, ugyanis segít visszatalálni a jelen pillanathoz, lelassítani a belső zajt és nyugodtabban kezelni a mentális túlterheltséget.

Otthoni illatosítók, és ami bennük van

Mindenki szereti, ha kellemes illat van a lakásában, megannyi illatosítószert találunk a boltok polcain, de vajon jót tesznek ezek az egészségünknek?

Ezeket az ételeket soha ne adja a kutyájának!

Sokan úgy tekintenek kutyájukra, mint a család teljes jogú tagjára, ezért természetesnek tűnik, hogy néha megosztják velük az asztalról maradt falatokat. Egy kedves pillantás, egy csóváló farok, és máris a kedvenc négylábú kap egy kis jutalmat. Azonban nem minden emberi fogyasztásra alkalmas étel biztonságos a kutyák számára.