Menü

Mit jelent a húgysavszint a szervezetbe

A magas húgysavszint miatt kialakult köszvényt korábban a királyok betegségeként ismerték, hiszen túl sok vörös húst és alkoholt csak a jómódúak fogyasztottak. Napjainkban azonban egyre több embert érint ez a probléma.

A magas húgysavszint genetikai okokra is visszavezethető, illetve bizonyos betegségek (vesebetegség, diabétesz vagy pajzsmirigyproblémák, leukémia) vagy a kezelésükre használt gyógyszerek miatt szökik fel az értéke. Másoknál az életmód tehető felelőssé a kialakulásáért - a kevés testmozgás, a túlsúly és a magas húgysavtartalmú ételek (vörös húsok, kolbászfélék) túlzott fogyasztása. Kutatások szerint a rendszeres alkoholfogyasztás, illetve a magas fehérjetartalmú diéta is okozhat magasabb húgysavszintet.

Ha tartósan magas az értéke, a húgysav kikristályosodhat, a húgysavas sók pedig lerakódnak a különböző szövetekben, elsősorban az ízületekben. Ez igen fájdalmas ízületi gyulladást eredményezhet, amelyet köszvénynek nevezünk. Ha pedig a húgysav a vesékben rakódik le, vesekő képződhet belőle, illetve ritkább esetben szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásához is vezethet.

Normál érték

Vérben férfiaknál: 220–420 µmol/l

Vérben nőknél: 140–340 µmol/l

24 órás gyűjtött vizeletben: 1,48–4,43 mmol/nap.

Miért probléma a magas húgysavszint?

Tartósan emelkedett húgysavszint esetén a húgysav kikristályosodhat az ízületekben, ahol fájdalmas gyulladást okozhat. A magas húgysavszintnek ezt a formáját köszvénynek nevezzük.

A köszvény kialakulása szerint lehet elsődleges vagy másodlagos. Az elsődleges forma hátterében az enzimműködés öröklött zavara áll. Másodlagosnak, szerzett formának tekinthetők azok a magas húgysavszinttel járó állapotok, melynek kialakulásában közrejátszik az elhízás, az egészségtelen összetételű, húsokban bőséges táplálkozás, alkoholfogyasztás, stb.

A húgysav nem csak az ízületekben képes lerakódni. Mivel 2/3 része a veséken keresztül ürül ki, felhalmozódhat a vesékben is, és vesekő formájában okozhat megbetegedést.

Köszvény és vesekő esetén, a fájdalmak okozta betegségérzet miatt a páciensek átmenetileg követik az életmódbeli és étkezési ajánlásokat. Sajnos, amikor csillapodik az ízületi fájdalom, oldódik a kövek által okozott görcs, lazul a fegyelem az életmódterápiában is. Így előfordul, hogy a „panaszos” időszakok időről időre visszatérnek.

A magas húgysavszint esetén egyéb problémával is számolni kell, és ez érinti azokat is, akiknek nincs sem köszvénye, sem veseköve. Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a magas húgysavszint növeli a szív- és érrendszeri betegség kialakulásának kockázatát.

Noha a férfiak átlagos húgysavszintje meghaladja a hölgyekét, a nők számára komolyabb veszélyeztető tényező, ha magas a húgysavérték.

Ritkábban az is előfordulhat, hogy a húgysav szintje az ideális érték alá süllyed. Az alacsony húgysavszint a legtöbb esetben nem okoz gondot. Kiválthatja például túlzásba vitt diéta, vagy a kimondottan magas C-vitamin fogyasztás is. Gyógyszeres kezelésre ilyen esetben nem feltétlenül van szükség, helyes táplálkozással a húgysavszint egyensúlya helyrebillenthető.

Miért nem pihentet az alvás, ha megvan a 8 óra?

Sokan úgy gondolják, hogy ha éjszakánként megvan a hét-nyolc óra alvás, akkor reggel kipihenten kellene ébredniük. Mégis gyakori panasz, hogy valaki időben lefekszik, eleget alszik, reggel pedig úgy kel fel, mintha alig pihent volna. Az alvás mennyisége ugyanis önmagában nem minden: az alvás minősége, folyamatossága és az életmódunk is sokat számít.

Miért okozhat évről évre súlyosabb tüneteket a parlagfű-allergia?

Sokan tapasztalják, hogy a parlagfűszezon minden évben egy kicsit nehezebben viselhető. Ami korábban csak néhány tüsszentést és enyhe orrfolyást jelentett, később akár tartós orrdugulással, szemviszketéssel, köhögéssel vagy komolyabb légúti panaszokkal is járhat. De valóban egyre erősebbé válik az allergia, vagy más áll a háttérben?

Ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt – eláruljuk, miért

A mozgás előtti étkezés sokszor éppen annyira fontos, mint maga az edzés. Nem mindegy ugyanis, mit eszünk a futás, úszás, kerékpározás vagy éppen egy erősebb konditermi edzés előtt. Egy rosszul megválasztott étel könnyen okozhat puffadást, gyomorfájdalmat, émelygést vagy kellemetlen teltségérzetet, és még a teljesítményünket is ronthatja.

A mozgás a csontokat is erősíti – így tehetünk a csontritkulás ellen

Sokan csak akkor kezdenek el igazán foglalkozni a csontok egészségével, amikor már egy vizsgálat kimutatja a csontsűrűség csökkenését. Pedig a megelőzésben a mindennapi életmódnak is fontos szerepe van. A rendszeres testmozgás nem csupán az izmokat tartja karban: megfelelő formában a csontokat is terheli, ezáltal hozzájárulhat azok erősségének megőrzéséhez.

Mi történik velünk, ha abbahagyjuk a sportolást?

A rendszeres mozgás könnyen háttérbe szorulhat, ha sűrűbbé válnak a mindennapjaink vagy egyszerűen elveszítjük a motivációnkat. Néhány kihagyott edzés még nem feltétlenül jár látványos változással, a hosszabb szünet azonban a testünkön és a közérzetünkön is nyomot hagy.