A katasztrófaturizmus jelensége

Miért szeretnek az emberek tragédiák helyszínén leskelődni? Kell-e szégyellni azt, ha az ember katasztrófákra kíváncsi, vagy valójában ez normális jelenség? Mi az emögött álló pszichológia? A legnépszerűbb helyszín ezen kifejezés kapcsán “Csernobil” lehet különösen a nagy sikerű sorozat után, viszont rengeteg más helyszín is van, ahol tragédiák ezrei történtek.

Katasztrófaturizmus vagy sötét turizmus?

Számtalan forrás katasztrófaturizmusnak minősíti az olyan helyszínek látogatását, mint az auschwitz-i koncentrációs tábor, a Tuol Sleng Népirtás Múzeuma vagy Pompeii, ezek valójában inkább a sötét turizmushoz (angolul dark tourism-hoz) kötődnek. Közös pont a sötét turizmus és a katasztrófaturizmus kapcsán, hogy az adott helyszínen sok ember halálát és/vagy súlyos természeti pusztítást eredményező tragédia történt, de a régi rabszolgatáborok, koncentrációs táborok, börtönök, háborúk vagy terrorcselekmények helyszíne inkább az előbbihez tartozik. Az eseményeknek nincs máig tartó közvetlen hatása, bár nem feledkezhetünk meg arról, hogy lehetnek túlélői annak, akiket már pusztán a látvány is megvisel. Ezen események inkább már a történelem részét képezik.

A katasztrófaturizmus lényege az esemény máig tartó hatása, még akkor is, ha évek (Katrina-hurrikán, Vörösiszap-katasztrófa) vagy évtizedek (Csernobil) teltek el. Újabb eseményekre lehet példa a Hableány tragédiája és a hajó kiemelése is. Például ez is rengeteg embert érdekelt, odamentek a helyszínre videókat, fotókat készíteni, viszont ez a jelenség már a történelem során is megjelent elég csak a középkori kivégzésekre gondolni, vagy például XVI. Lajos francia király kivégzésére. Valahol ez azt mutatja, hogy az emberi jellem, és szellem vágyik a sötét dolgokra. Talán egy fokkal jobb a helyzet akkor, amikor az emberek inkább csak az esemény utóhatásaira kíváncsik, valamint a csernobili példánál a sorozat iránti rajongás is nagy szerepet játszhat. Úgymond a popkultúrának szerepe van abban, hogy mi iránt, és hogyan érdeklődünk.

Miért vágyunk rá?

Morbid, de igaz: nem mindig strandon heverészve, vagy klasszikus városnézéssel, múzeumokban szeretnénk eltölteni szabad óráinkat. Több oka is lehet, hogy valaki tragédiák helyszínére vágyik, és ez nem is feltétlenül a leskelődés vágya okozza, hiszen lehet: személyes érintettség (túlélő vagy túlélő rokona), mélyen érinti az illetőt az esemény, kulturális érdeklődés, vagy puszta kíváncsiság vezérli (az esemény kapcsán). Röviden a tragédiák vonzzák az embereket. A filmek és könyvek kapcsán azt szokták mondani, hogy a néző/olvasó úgy szeretné átélni az eseményt, hogy abban mégsem vesz részt (tehát biztonságban van), viszont a katasztrófaturizmus pont ennek az ellentettje, amikor az ember elmegy egy adott helyszínre, hogy bevonódjon az ottani történésekbe. Valamint mindig ott van, hogy újságírókat is vonzanak az efféle helyszínek.

Baj van-e a katasztrófaturizmussal?

A klasszikus kalandtúrákról, az úgynevezett urbexelésig (elhagyatott helyszínek látogatása) kijelenthetjük, hogy nincs velük baj, legalábbis egy normális mértékig. Látni és megérteni Csernobil borzalmait például intő jelenség is lehet, hiszen itt látható, hogy: mit okozhat a felelőtlenség és pökhendiség. Csakhogy egészen más a helyzet, ha az utazás és kíváncsiskodás ízléstelenséggel párosul, ami aztán a neten él tovább…

A nukleáris katasztrófa helyszínén készült szelfik már jóval aggályosabbak, ahol egyesek félmeztelenül pózolnak, mások csak vicces képet vágnak. Legyen szó bármilyen eseményről vagy bármelyik helyszínről, az embernek figyelnie kell arra, hogy ez nem egy klasszikus utazás, még csak nem is kirándulás, sokkal inkább egy életre szóló lecke. Egy tanulmányút, ami megváltoztathatja a gondolkodásunkat. A Katrina-hurrikán után gyakori volt, hogy a turisták önkéntesként tértek később vissza, ami pedig már inkább egy pozitív jelenség, vagy éppen egy közúti balesetnél a sok “internetes szakértő” is lehet egyfajta pozitív hatással az emberekre, de közben mégis emberi életeket, döntéseket kritizál.

A legnépszerűbb sötét turista helyszínek

Fontos leszögezni, hogy ezen helyszínek nem egyfajta torz ajánlást akarnak jelen helyzetben jelenteni, viszont az itt felsorolt helyek már a történelem részei, és hatásuk az évek alatt már (szinte) teljesen elévült. Ha valakit vonzanak, akkor ezen helyeket már a történelem részeként megtekintheti, viszont fontos, hogy az itt életüket vesztő emberekkel szemben tisztelettel kell mind a mai napig adózni. A legtöbbször látogatott helyszínek:

Auschwitz-Birkenau. A Lengyelországban, a Krakkó városa mellett található koncentrációs tábor a legnagyobb német megsemmisítő tábornak számított, ahol 1,1 millió embert ölhettek meg (90 százalékuk zsidó volt).
Dachau. (Az első náci koncentrációs táborok egyike)
Hirosima. Az első atomtámadás nyomai máig megtekinthetők, a bombázásban 90-160 ezren vesztették életüket.
Recsk. Kényszermunkatábor volt, amely 1950 és 1953 között működött.

És amik még ma is aktuálisak…:
Csernobili atomerőmű-baleset (valamint most már a háború miatt is “aktuális” helyszín)
Devecser és Kolontár, az ajkai vörösiszap-katasztrófa helyszínei
A Hableány tragédia helyszíne

Összességében a katasztrófaturizmus érdekes jelenség, amely nem feltétlenül csak negatív hatással bír. Sok esemény, amely a jelenben történik fokozatosan válik a történelem részévé, és az emberek egyszerűen érdeklődnek iránta. Emellett ez is egyfajta bevétel az adott országnak, ahol a probléma történt, és ha az odalátogatók tisztelettel adóznak az esemény előtt, akkor annak pozitív végkimenetele is lehet. Valamint a katasztrófaturizmus az alapvető normák betartásával segíti a múlt és a jelen megismerését, és az empátia növelését is a különböző történelmi események iránt.