Masszázsra indulsz? – így készülj rá
A masszázs egy testet és lelket melengető, pihentető vagy épp frissítő terápia, amire érdemes kicsit felkészültebben érkezni.
A masszázs egy olyan kezelés, melynek célja többrétű lehet. Kérhetünk pihentető jellegűt, amitől ellazulhatunk és relaxálhatunk, frissítőt, amitől magunkhoz térhetünk egy fárasztó héten, de lehet gyógymasszázs is, ami kimondottan a fájó porcikák kezelésére irányul, vagy akár reflexológiás is, ami pedig a reflexpontok ingerlésével segíti szervezetünket. Persze nem csak ennyi féle van, hanem rengeteg másik is, de egyben mind közös, ez pedig az, hogy mindegyik masszázsra célszerű ugyanúgy érkezni.

Egy masszázs alkalmával mindig, minden esetben fokozottabb lesz a keringés és vérkeringés. Ez azt jelenti, hogy a szervekre működésére is hatással lesz, például a bélrendszer is jobban fog működni. Éppen ezért azokon a napokon, amikor kedvenc masszőrünkhöz indulunk jobb, ha nem eszünk nehéz ételeket, hanem a könnyebben emészthető verziókat választjuk, így nem fog testünk a bevitt ételek lebontására koncentrálni. Fontos, hogy együnk előtte, mert éhgyomorral sem lesz kellemes.
Az időpontra való érkezés előtt lehetőség szerint zuhanyozzunk és mossuk le a sminket, ha arcunkat érintő kezelést választunk. Nem csak a higiénia miatt fontos ez, hanem mert ellazítja kicsit testünket és az sem elhanyagolható, hogy a masszázs során használt olajok, krémek is sokkal hatékonyabban tudnak felszívódni. Lényeges az öltözet is, keressünk a ruhatárban olyan darabokat, amik kényelmesek, nem szorítanak, adott esetben lejjebb, illetve feljebb húzhatóak, hogy könnyebben hozzá lehessen férni a kezelni kívánt testrészekhez. A telefonunkat mindig némítsuk le, ezzel nem csak a magunk nyugalmát biztosítjuk, hanem a masszőrt is megtiszteljük azzal, hogy nem zavarjuk munkája közben. Lázasan, műtét előtt, illuminált állapotban, kemoterápiás kezelés után, fertőző betegségek esetén nem szabad masszíroztatni.

A kezelés időtartama alatt kövessük a masszőr utasításait, próbáljunk ellazulni, ne féljünk szólni, ha nagyon fájdalmat okoz a nyomás és figyeljünk a légzésünkre is. Ne ziháljunk, hanem összpontosítsunk a kiegyensúlyozott levegővételre. Ne tartsunk attól, hogy a masszőr majd mit fog gondolni a testünkről, ő egyáltalán nem a kinézetünkkel fog foglalkozni.
A kezelés után hagyjunk időt arra, hogy kényelmesen, lassan keljünk fel, először csak üljünk egy kicsit, ne pattanjunk talpra, mert könnyen elszédülhetünk. Ne rémüljünk meg, ha valami fáj, valószínűleg annak oka van, el fog tartani egy kis ideig, amíg az izmok magukhoz térnek és visszaállnak a helyükre. Az eljárás után fogyasszunk minél több vizet, hogy segítsen kimosni a szervezetből a káros anyagokat és segítse a vérkeringést.
A masszázs remek módja a pihenésnek, felfrissülésnek, a beteg testrészek kezelésének. Mindig figyeljünk a személyes higiénénkre, betegségeinkre, és arra, hogy kövessük masszőrünk utasításait, így mindig megkaphatja fáradt testünk a megfelelő kezelést.
A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja
Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.
Napi egy pohár céklalé: így támogathatja a vérkeringést és a sportteljesítményt
A cékla nemcsak a hagyományos magyar konyha kedvelt alapanyaga, hanem az egészségtudatos táplálkozásban is egyre nagyobb szerepet kap. Különösen a belőle készült lé került az érdeklődés középpontjába, hiszen olyan természetes vegyületeket tartalmaz, amelyek jótékonyan befolyásolhatják a vérkeringést, a vérnyomást és a fizikai teljesítőképességet. De vajon valóban érdemes mindennap fogyasztani, és mennyi az ideális mennyiség?
5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz
Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.
Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet
Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.
Watson-coaching
A coach szó a mai világban már teljesen mindennapos, de nem mindegy, hogy melyik fajtájáról beszélünk.