Reggae idők mozija
A nagyon várt Bob Marley: One Love -t azaz Jamaica és a reggae egyik elsőszámú alakjának amerikai életrajzi filmjét nagyon bepromózták. A zene remek, a színész jól adja a főhőst, még ha kicsit jóképűbb is a kelleténél. A forgatásba bevonták a családot is, olyannyira, hogy az egykori felesége egyenesen producerként szólt bele a dolgokba. Ez sajnos nem volt jó hatással a kész műre. Túlon-túl visszafogott és biztonsági lett. A One Love a polgárháború kapujában tébláboló 76-os Jamaicában kezdi meg az utazását. Lesz itt minden: főhős elleni merénylet, világhírnév és nagy adag vallási áthallás, békekoncert és miegymás.
Amikor kijöttem a filmtől Bohém rapszódia (a megasiker ál Queen film) hangulatba kerültem. A zene itt is nagyon magával ragadott, áradt belőle a korhangulat, de valahogy nem hagyott nyugodni, hogy ebből a vászonért kiáltó sztoriból sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Persze, mint nagy zenerajongó, először védtem a kész filmet, hiszen tényleg bő 100 percbe ennél sokkal több nem fért volna bele dinamikus eseményként. A kötelező elemek megvannak, de a One Love nem bír el a főhőse komplex életével, helyette egy állandóan cigiző (most naiv vagyok) már-már mindent megbocsájtó istenséget fabrikál belőle. A bandája pedig a füstfelhőjük mögül is követi a kapitányát, az egészen világon át.
Külön plusz pont a korhű díszletekért, a ruhákért, sajnos ebből a miliőből kissé kilógott nekem a színészek beszéde. Üdvözlöm a szinkront, de nyilván esélyük se volt a jamaicai angol(szerűséget) visszaadni. Azonban maradjunk a tényeknél. Marley nagyon hamar egy ritka betegségben hunyt el, mindösszesen 36 évesen. Az Exodus album vitathatatlanul korszakalkotó darabja a zenetörténelemnek. Persze egy életszerűbb, jobban kibontott életrajzi filmet megérdemeltünk volna, de most szándékosan csak erre futotta a készítőktől. Ennek is lehet örülni és egy mozijegyet megér. Azonban a várt katarzis garantáltan el fog maradni a nézőkben. A One Love viszont remek alkalom, hogy elővegyük a zenész lemezeit. Tehát a rend kedvéért a végső ítéletünk: jó sztori, közepes film, remek hangulat és reggae, reggae, reggae.
Izland a melankólia szigete is
A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.
Imposztorra várva
Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.
Piramisjátékra épült a magyar álom
Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.
Lázadni kell, ennyi az egész?
Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.
Daryl Dixon Spanyolországban
A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.