Menü

Beszédfejlesztés, olvasóvá nevelés, na de milyen eszközzel?

A kisfiam, most 9 hónapos és a védőnői státuszon, megjegyezték, hogy ilyenkor már alapszavakat kellene, hogy mondjon. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden baba más és más ütemben fejlődik, illetve lehet, hogy ma még nem csinálja a tőle elvártakat, holnapra viszont már gond nélkül műveli. Azért, én nem bíztam a véletlenre, elkezdtem kutatni, milyen lehetőségek vannak a szókincsfejlesztésre, illetve a beszédmegindításra. Mindamellett, hogy egész nap szinte csak olvasunk, mondókázunk, énekelünk. Így találtam rá a Szókimondókára.

Miller-Ferjentsik Viola, a termékcsalád kigondolója, fejlesztője. Azt a célt tűzték ki a csapatával maguk elé, hogy megismertessék a 2-6 éves korosztályt, a körülöttünk lévő világgal, zenével, a magyar kultúrával. Fejlesszék a gyerekek szókincsét, beszédét, gondolkodását és mozgását. Mindezt úgy, hogy a szüleikkel minőségi időt töltenek, és játszva tanuljanak. Amellett se menjünk el szó nélkül, hogy az elmúlt időben egyre hangsúlyosabbá vált az otthontanulás, fejlesztés. A termék komplexitása miatt, pedig kiválóan alkalmas arra, hogy akár egy vírus helyzetben a lakhelyünkön fejlesszük a nebulónkat.

Milyen termékek közül választhatunk? A SzóKiMondóka legkomplettebb produktuma a nyelvi készségfejlesztő játéksorozat. A csomag tartalmaz egy 16 perces interaktív kisfilmet, amiben mondókák, dalok, szavak kiejtve és kiírva találhatóak. Emellett 12 darabos vastag, színes szókártyát, aminek egyik oldalán szó található, másik oldalán a jelentése rajz formában. Szülői útmutatót, amiben a helyes használat mellett, tanácsokkal, további játékötletekkel, látják el a felnőtteket. Mindezek mellett, pedig képes tördeléssel készült Lackfi János mesekönyvet is magába foglal a csomag, amiben ugyanazok a szavak vannak kiemelve, mellette a jelentésük lerajzolva, amelyek a szókártyákon szerepelnek. Így a kártyákkal is lehet kombinálni a könyvek olvasását.

A játékcsomag sorozat fejezetei egymásra épülnek. Az első rész a Család nevet kapta, ugyanis magával a családdal foglalkozik, hiszen a kisgyerekeknek ez az első közegük, amiben léteznek. Ezt követi a 4 elem: Víz, Levegő, Tűz, Föld, majd az Emberrel zárul. Az óvodába indulóknak pedig egy különálló játékcsomag áll a rendelkezésre. Itt magával az intézménnyel és a vele kapcsolatos dolgokkal, szavakkal foglalkozik. Ezzel is felkészítve gyerekünket a környezetváltozásra és, hogy mi fogja várni az új helyen.

A Szókimondóka, a játékcsomagok mellett, még rengeteg termékkel látja el a szülőket és gyerekeket. Vannak fejlesztő füzetek, önálló mesekönyvek, sorozatok, szókártyák, de még napirendtervező is. Mindez szolgáltatásokkal is kiegészülve.

Minden árucikknek utána nézek, hogy másoknál bevált e, szeretik e? Milyen véleménnyel is vannak róla. Így tettem most is. Meglepő módon, nem sok mindent találtam, így a saját honlapján tájékozódtam. Először elég szkeptikus voltam. Főleg akkor, mikor megláttam, hogy a mesekönyveket Lackfi János, író írta. A műveivel a tanulmányaim során elég sokszor találkoztam, a költő munkásságával, pedig a munkám során. Vannak olyan alkotásai, amik szerintem kifejezetten jók, (Szókimondóka mesekönyvei), de találkoztam, már olyannal is, amikor több olvasó is értetlenül állt a verseivel kapcsolatban.

Több hetes gondolkodás után, úgy voltam vele, megrendelem, aztán meglátjuk, hogy a kisfiamnak hogy fog tetszeni. Találtam egy remek ajánlatot, ahol kedvező áron jutottam a játékcsomag első három részéhez, 2 fejlesztő füzethez és még egy mondóka kocka is járt a csomaghoz. A Zozó és a hajrengeteg könyvet imádja a gyerekem. Hangosan nevet rajta, és ez az egy költemény, ahol türelmesen ülve, végig hallgatja a mesét. Még lapozgat is, hogy megcsodálja az illusztrációkat. A szókártyákon, még csak a képek érdeklik, de azért már próbáljuk a jelentést összekötni az ábrákkal. Ha még nem is ismétli, amit mondok neki, de már sokkal érdeklődőbb a beszéddel kapcsolatosan. Próbálgatja a hangját, egyre erőteljesebben.

Én jóval hamarabb elkezdtem használni a Szókimondókát, mint ahogy ajánlják, de nem bántam meg. A mesekönyveket nagyon szeretjük, napi szinten előkerülnek, a kártyákkal még barátkozunk, a többi dolgot pedig elraktam későbbre, amikor már jobban megérik rá. Ha össze kellene foglalni, hogy elégedett voltam-e vele, a válasz igen. Biztos vagyok benne, hogy még beszerzünk pár mesekönyvet.

Nagyné Kohajda Wentholin Loretta

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Nyári táborok gyerekeknek – Melyek a legnépszerűbbek, és miért rajonganak értük a családok?

Amint beköszönt a nyári szünet, sok szülő számára felmerül a kérdés: milyen programmal töltsék tartalmasan a gyerekek a hosszú vakációt? A nyári táborok évről évre egyre népszerűbbek, hiszen nemcsak felügyeletet biztosítanak, hanem élményeket, új barátságokat és rengeteg hasznos tapasztalatot is adnak a gyerekeknek.

Zsarnok szülők: amikor a szeretetet túlzott kontroll váltja fel

A szülők elsődleges feladata, hogy biztonságot, szeretetet és útmutatást nyújtsanak gyermekük számára. Előfordulhat azonban, hogy a nevelés során a szabályok és az irányítás túlzott mértéket öltenek. Ilyenkor beszélhetünk zsarnoki vagy túlkontrolláló szülői viselkedésről. Ez nem hivatalos pszichológiai diagnózis, hanem egy olyan nevelési stílus leírása, amelyben a szülő túlzott ellenőrzést gyakorol a gyermek felett, kevés teret hagyva az önállóságnak és a saját döntéseknek.

Koszos gyerek, erősebb immunrendszer? Ennyi igazság van a mondás mögött

„Ne piszkold össze magad!” – hangzik el sok családban nap mint nap, miközben a gyerekek önfeledten építenek homokvárat, pocsolyában ugrálnak vagy a kertben fedezik fel a természet apró csodáit. Régóta tartja magát az a nézet, hogy a gyerekek immunrendszerének jót tesz, ha időnként koszosak lesznek játék közben. De vajon valóban így van, vagy csupán egy népszerű tévhit?

Nyári veszélyek a legkisebbekre – Amire minden szülőnek figyelnie kell

A nyár a szabadság, a családi kirándulások, a strandolás és a felhőtlen játék időszaka. A napsütéses hónapok azonban olyan veszélyeket is rejtenek, amelyek különösen a kisgyermekeket érinthetik. A szülők és nagyszülők fokozott odafigyelésével a legtöbb baleset megelőzhető, ezért érdemes tudatosan felkészülni a nyári időszak kihívásaira.