Menü

Egy remek fűszer a szépségápolásban

Az egyik internetes oldal konkrétan azt javasolta, hogy a ránctalanító krémünket is lecserélhetjük erre a fűszerre, nos eddig is sejtettem, hogy nemcsak belsőleg szépít, most utánajártam, külsőleg hogyan alkalmazható. A kurkumáról lesz szó, ha még nem mondtam volna.

Bevallom elfogult vagyok, pedig újságíróként nem lehetnék, mégis azt kell mondjam a természetes szépítőszereket mindig is többre tartottam a drága krémeknél és étrendkiegészítő „bogyóknál”. Ami pedig szinte évtizedek óta bevált szépítő ötletek, azok mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Hitték volna, hogy az indiai nők ősidők óta használják a kurkumát szépítkezési célra?

Kezdjük ott, mi is a kurkuma. Egy nagyon erősen virítóan okkersárga aromás fűszer, mely a bőrre kenve kiváló ránctalanító szer, nagyon hatásos az akne ellen, gyulladáscsökkentő és „valamit valóban tudhat”, hiszen világszerte több száz éve használják.

Hogyan hat a pattanásokra ez a sárga fűszer?

A kurkuma megküzd a zsíros bőrrel is, ugyanis kiválóan szabályozza a faggyútermelést, ezzel akadályozza meg a pórusok eltömődését és a pattanások kialakulását. A kurkuma egyik erőssége, hogy gyulladásgátló hatása mellett antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik, eltünteti a ráncokat és a pigmentfoltokat, kiegyenlítve a bőr tónusát.

A kurkuma a benne lévő kurkuminnak köszönhetően vírusellenes, antibakteriális és gombaellenes tulajdonságokkal is rendelkezik, ráadásul védi a bőrt a káros vegyi anyagokkal és a környezeti szennyeződésekkel szemben is.

Vannak kockázatai a kurkuma használatának?

Fontos tudni, hogy a kurkuma használata is lehet kockázatos, figyelembe kell venni, hogy amennyiben belsőleg alkalmazzuk, bizonyos gyógyszerek hatékonyságát befolyásolhatja, illetve amennyiben elfogyasztva allergizál, úgy bőrre kenni is tilos, külsőleg alkalmazva pedig előfordulhat, hogy átmenetileg sárgásra festi a bőrt.

Szinte bármilyen házi kencéhez érdemes hozzákeverni, ha az alapanyagokat bőrtípusunknak megfelelően összeválogathattuk, a kurkuma extrán megfűszerezi majd a végeredményt.

Hogyan készítsük el a kurkumás pakolást?

A kurkumás pakolás pillanatok alatt elkészíthető, csupán egy kevés mézhez keverjünk hozzá egy fél teáskanál kurkumát, majd a masszát vigyük fel egyenletesen az arcbőrre, hagyjuk hatni tíz percig, végül alaposan öblítsük le langyos vízzel.

Jó szépülést kívánok!

Whole Diet, a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozás alapjai

A whole diet, vagyis „teljes étrendi megközelítés” lényege, hogy nem egyetlen tápanyagra, tiltott ételre vagy gyors fogyókúrás szabályra koncentrál, hanem arra, hogyan épül fel összességében a mindennapi táplálkozás. Ez a szemlélet egyre népszerűbb, mert sokan szeretnének fenntarthatóbb és kiegyensúlyozottabb módon étkezni, szélsőséges megszorítások nélkül.


4 légzőgyakorlat, ami segíthet csökkenteni a szorongást és megnyugtatni az idegrendszert

Amikor feszültek vagyunk, aggódunk vagy egyszerűen csak túl sok minden történik körülöttünk, azt nemcsak a gondolataink, hanem a testünk is jelzi. Gyorsulhat a szívverésünk, megfeszülhetnek az izmaink, kapkodóbbá válhat a légzésünk. Ilyenkor sokszor nehéz egyszerűen azt mondani magunknak: „Nyugodj meg!” Van azonban egy eszközünk, amely mindig kéznél van: a légzésünk.

A gyors elhízás lehetséges okai

A testsúly változása természetes része az életnek, azonban amikor valaki rövid idő alatt jelentős súlygyarapodást tapasztal, annak hátterében többféle ok is állhat. A gyors elhízást gyakran egyszerűen a túlzott étkezéssel azonosítjuk, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. Az életmód, a hormonális változások, a lelki tényezők, egyes betegségek és bizonyos gyógyszerek egyaránt befolyásolhatják a testsúlyt.

A nehézlégzés lehetséges lelki okai

A nehézlégzés vagy légszomj sok ember számára kifejezetten ijesztő élmény. Ilyenkor az ember úgy érezheti, hogy nem jut elegendő levegőhöz, nem tud igazán mélyet lélegezni, szorít a mellkasa, vagy állandóan nagy levegőt kell vennie. Bár a nehézlégzésnek számos testi oka lehet, bizonyos esetekben lelki tényezők, például szorongás, stressz, pánik vagy tartós érzelmi megterhelés is szerepet játszhatnak a kialakulásában.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.