Menü

Szoláriumfüggőség, azaz tanorexia

Tanorexia. Nem túl ismert szó, mégis létező probléma. Szoláriumfüggőséget jelent és felmérések szerint 4 emberből 1 érintett ebben a betegségben. A tanorexia éppen olyan káros szenvedélybetegség, mint a drogfüggőség. Aki tanorexiában szenved, mértéktelenül sok időt tölt barnulással, szoláriumozással.

A szoláriumfüggőség külföldi neve az angol „tanning” szóból ered.

A szoláriumfüggőségnek is vannak jól látható jelei, egyrészt túlzásba vitt napozásának következménye a túlzott barna bőrszín, mely borzasztóan káros és veszélyes, arról nem is beszélve, hogy olykor bizarr külsőt is eredményez.

A kozmetikusok és bőrgyógyászok évek óta óva intenek a túlzott szoláriumozástól, van, aki már az enyhe formájától is, ám sajnos sokan egyáltalán nem hallgatnak ezekre a figyelmeztetésekre és mértéktelenül barnára süttetik magukat.

A nők többsége úgy gondolja, hogy a barna színnek köszönhetően vékonyabbnak és sportosabbnak tűnnek, vannak, akik a nyaralásra és a strandszezonra akarnak barnább színben pompázni, ám a függők többsége egész évben a megengedettnél gyakrabban látogatja a szoláriumot.

A tanorexiában szenvedők függőségét jól szemlélteti, hogy egyáltalán nem félnek a következményektől, hiányzik az önkontroll.

Ők nem törődnek a korai bőröregedéssel, a bőrrákkal és a rosszindulatú elváltozásokkal, melyekre a szakemberek folyamatosan emlékeztetnek.

A tanorexiában szenvedők naponta látogatják a szoláriumokat, akár többet is felkeresnek, nem törődve a veszélyekkel és kockázatokkal. Számukra egyetlen és legfontosabb cél, hogy minél barnábbak legyenek és ezt a bőrszínt minél tovább megőrizzék.

A tanorexia valódi függőség és sajnos elmondható az is, hogy a betegek többsége kamasz, ennek okát pedig a közöségi oldalak és a média keltette hamis képeknek lehet tulajdonítani, melyekre egyre többen akarnak hasonlítani.

Egyes szakértők szerint az egész éves barnaságra vágyó szoláriumfüggők éppúgy viselkednek, mint az alkoholisták, akik nem tudják letenni az italt, vagy a láncdohányosok, akik nem tudnak leszokni a dohányzásról. Ezek a függők képtelenek egyedül leszokni káros szenvedélyükről és szakértői segítségére lenne szükségük.

6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat

Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.

Rosszullét az autóban? Hét bevált módszer, amivel megelőzhetjük az utazási betegséget

Sokak számára az autózás nem a kikapcsolódásról, hanem a gyomorforgató rosszullétről, a szédülésről és a hányingerről szól. Különösen a gyerekek körében gyakori az utazási betegség, de felnőttként is bárkit utolérhet, akár egy hosszabb autóút, akár egy kanyargós hegyi szakasz során. A jó hír, hogy néhány egyszerű szokással sokat tehetünk a kellemetlen tünetek megelőzéséért.

Meddig marad biztonságos a pohárban hagyott víz?

Sokan készítenek ki este egy pohár vizet az ágyuk mellé, hogy ébredés után ne kelljen rögtön a konyhába menniük. Mások egész nap az íróasztalukon tartják az innivalójukat, és időnként kortyolnak belőle. Bár a víz nem romlandó élelmiszer a hagyományos értelemben, a kitöltés után már több olyan tényező is befolyásolhatja a tisztaságát, amelyre érdemes odafigyelni.

Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány

Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.

Miért szeretjük a horrorfilmeket?

Vibráló villanykörte, résnyire nyitott ajtó, a háttérben halkan szóló zene. Pontosan tudjuk, mi következik, mégis kényelmesen hátradőlünk, és várjuk a borzongást. De vajon miért keressük önként azt az érzést, amelytől egyébként menekülnénk?