Menü

Lúdtalp – tegyél ellene már gyerekkorban

A lúdtalp egy igen gyakran felmerülő probléma lehet, ami láb boltozatos rendszerének megsüllyedését jelenti, de már kicsi gyerekkorban igen sokat tehetünk ellene.

A lábunk stabil boltozatos szerkezete nem velünk született tulajdonság, hanem nagyjából 4-5 éves korunkra alakul ki, de a végső boltozat a tinikor elejére, 10-12 éves korra áll össze. A lúdtalp úgy alakul ki, hogy talpunk belső fele a talaj felé dől, a bokánk kissé megsüllyed, és így a talp teljes felületén hozzásimul a talajhoz. Ilyen esetben különböző fájdalmakat okozhat lábunkban, bokánkban, térdünkben és akár derekunkat, vagy hátunkat is érintheti.

Mivel ezzel nem az amúgy tervezett helyest tartást vesszük fel, így sem térdünk, sem csípőnk, sem gerincünk nem lesz stabil folyamatosan korrigálni fogja a hanyag tartást. Amellett, hogy ízületi fájdalmakat okoz, így a későbbieben nagy a kialakulási veszélye egy bőrkeményedésnek, ebből következő tyúkszemnek, bütyköknek, sarkantyúnak vagy sarokcsonti tüskének.

Több fajtáját is elkülöníthetjük, amiket életkori szakaszok alapján tehetünk. Az első szakasz az újszülöttkori lúdtalp, ez általában nem jelent problémát. A következő a pubertáskori lúdtalp, amit a hirtelen növekedés okozhat, ezt már érdemes kezelni, mert nem csak fejlődésbeni elváltozásokat, hanem már komoly fájdalmakat is okozhat. Végül beszélhetünk a felnőttkori lúdtalpról, aminek kialakulásához többféle dolog is vezethet, például túlsúly, túlterhelés, rossz lábbeli viselése, de ide vezethet a kezelés nélküli a pubertáskori elváltozás is. Ezeket speciális talpbetétekkel, cipőkkel és tornával lehet korrigálni. Mindezeket viszont elkerülhetjük, ha már kisgyermekkorban teszünk ellene, időben felismerjük a problémát és szakember segítségét kérjük, de mik is lehetőségeink?

Babakorban legtöbbet azzal segíthetünk, ha hagyjuk mezítláb vagy kis zokniban járkálni a gyermeket, lassan ismertetjük meg a cipővel. Először válasszunk puhatalpú cipőt, ez éppen arra szolgál, hogy stabilan álljon a lábán, de a sérülésektől megvédje a kis talpakat. Amikor a stabilitás már kialakult, jöhetnek a keménytalpú cipők, amik segítenek megtartani a fáradt talpizmokat, védik a lábfejet a túlterheléstől. Ilyenkor érdemes odafigyelni, hogy olyan cipőt válasszunk gyermekünknek, ami sarokfogóval ellátott, ez segít abban, hogy a boka járás közben helyes tartása kialakulhasson, vagyis nem fog befelé dőlni.

A kis cipők kialakításánál a legfontosabb az, hogy jó méretű cipőt válasszunk, mivel ezeket olyan talpbetétekkel látják el, amiknek az a feladat jutott, hogy helyes pontokon támassza a lurkó talpát. Vezessünk be járási gyakorlatokat, vagyis játszunk velük óriás járást (lábujjhegyen), belső- és külső talpélen járást, gördüljünk végig járás közben az egész talpunkon, vagy próbáljunk tárgyakat felvenni csak a lábujjak segítségével. Jó játék lehet szülő és gyermek között, ha mutatjuk, ő pedig utánozhat minket.

A gyerekeknél védőnői szűréseken is vizsgálják már a lúdtalpasságra hajazó tüneteket, de ha nem vagyunk biztosak dolgunkban, nyugodtan kérdezzünk rá szakembernél. Jobb megelőzni a bajt, mint később nehezebben korrigálni.

A legfontosabb étrend-kiegészítők, ha sportol a gyerek

Három sportoló fiú anyukájaként pontosan tudom, milyen az, amikor az ember egyik kezében kulacs, a másikban szendvics, a fejében pedig egyetlen kérdés zakatol: vajon mindent megadok a gyerekemnek ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön és jól teljesítsen? Edzések, meccsek, versenyek, korai kelések és késő esti vacsorák között sokszor felmerül bennünk, szükség van-e étrend-kiegészítőkre.

Ezeket az ételeket soha ne adja a kutyájának!

Sokan úgy tekintenek kutyájukra, mint a család teljes jogú tagjára, ezért természetesnek tűnik, hogy néha megosztják velük az asztalról maradt falatokat. Egy kedves pillantás, egy csóváló farok, és máris a kedvenc négylábú kap egy kis jutalmat. Azonban nem minden emberi fogyasztásra alkalmas étel biztonságos a kutyák számára.

Japán gyaloglás: az egyszerű séta, ami meglepően hatékonyabb lehet a napi 10 000 lépésnél

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy a rendszeres mozgás fontos, de a mindennapokban mégis nehéz következetesen időt szakítani rá. Van, aki a lépésszámlálót figyeli és a napi 10 000 lépést próbálja teljesíteni, másoknak viszont már egy hosszabb séta is komoly kihívást jelent a rohanó hétköznapokban. Erre a problémára kínál egy egyszerű, mégis hatékony alternatívát a japán gyaloglás módszere.

Szabadság útközben – a lakókocsis élet előnyei és kihívásai

A lakókocsis élet sokak számára egyet jelent a teljes szabadsággal. Reggel a Hungary Balaton partján ébredni, másnap már az horvát tengerpartján vacsorázni, miközben az otthonunk mindig velünk van – ez valóban különleges életforma. De vajon tényleg olyan idilli ez az életforma, mint amilyennek a közösségi médiában látszik?

Ezért isszák egyre többen a csalánteát

A csalán sokáig csak kellemetlen gyomnövényként élt az emberek fejében, az utóbbi években azonban egyre népszerűbb lett az egészségtudatos életmódot követők körében. A csalánteát sokan természetes méregtelenítőként, vízhajtóként és általános erősítőként fogyasztják. Bár nem csodaszer, számos olyan hatása lehet, amely miatt sokan beépítik a mindennapjaikba.