Menü

Kerékpáros edzés: Amikor ne eddz, avagy betegség és sportolás

Sok sportolót, kerékpárost dönt le az influenza, ami természetesen befolyásolja a kerékpáros edzést is. Óriási hibát követhetünk el, ha nem vesszük komolyan a betegséget.

A védekezés alapja a megfelelő táplálkozás és az elegendő pihenés, illetve a kockázatok kerülése, de ezt nagyon nehéz megvalósítani, pláne amatőröknek, munka mellett sportolóknak. Én inkább azt javaslom, bírjunk magunkkal, eddzünk annyit, amennyit kontrollálni tudunk és ki tudunk pihenni, jobb mérsékelten elkezdeni az építkezést és lassan fejlődni, mint belecsapni a lecsóba, majd kidobni a kukába egy hónapot.

Influenzajárvány idején érdemes kerülni a közösségi helyeket, például a zsúfolt uszodákat, edzőtermeket, még akkor is, ha egyébként ezek látogatása szerves része életünknek. Ügyeljünk a gyakori alapos kézmosásra, ezzel is távol tarthatjuk a kórokozókat. A betegség kockázatát növeli a stressz, a kor, de például kimutathatóan a férfiak könnyebben fáznak meg a nőkhöz képest. Persze a hangulat, az edzettségi kor, a hőmérséklet is mind befolyásoló tényező. Monitorozzuk magunk, ha szokatlanul gyengének érezzük magunkat, edzésen nem mennek a megszokott zónák, az betegség előjele lehet!

Meg kell említeni a partizást is, mint veszélyforrást. Kb. a legnagyobb kockázat egy szombati 5 fokban elkövetett 3-4 órás bringázás után egyébként is kiszáradva, ha a szórakozóhelyen így-úgy-amúgy érintkezünk mindennel és mindenkivel. Ráadásul tovább tetézve a kiszáradást az alkohollal… Ha már mindenképpen bulizunk, akkor igyunk is „sportolóhoz méltóan tudatosan”, az alkohollal arányosan gondoskodjunk a fokozott vízbevitelről is.

A megfelelő – sportolóknál fokozott – folyadékbevitel eleve nagyon fontos a teljesítmény, a regeneráció és az immunrendszer szempontjából is, és télen is, amikor kevésbé kívánjuk. Közhely, de itt is igaz, hogy túl sok vizet inni nem lehet, de a kiszáradás teljesítménycsökkenéshez, az immunrendszer alulműködéséhez vezet. Ilyen időszakban, pláne ha influenzajárvány is tombol, folyadékhiányos állapotban a megbetegedés szinte garantált.

A megfelelő táplálkozás kifejtésével ebben a cikkben nyilván nem tudunk érdemben foglalkozni, de megemlítendő, hogy legalább kerüljük a rengeteg finomított cukor (üdítőkben, nasikban, mindenben) és ipari szemétként aposztrofálható szénhidrátforrás (áruházi zsíros tésztás péksütemények és társaik) fogyasztását, koncentráljunk minden fontos tápanyag egészséges arányban és mennyiségben való bevitelére.

Elérkeztünk a megbetegedéshez, sajnos ilyenkor már nem sokat tehetünk. Élsportolóknál ha nagyon fontos (világbajnokság előtt három nappal…), lehet menteni a helyzetet különböző antibiotikumokkal és egyéb szerekkel, de ezek a módszerek általában hosszú távon nem egészségesek, inkább aláássák immunrendszerünk normális működését. Amatőrként mindenképpen érdemes a „paraszti” tudománynál maradni és lehetőleg extra segítség nélkül kipihenni a kórt. Nyilván magas láz, komolyabb vírusfertőzés esetén nehéz elkerülni az antibiotikumos kezelést.

Szögezzünk le valamit: hétköznapi ember által is elérhető csodaszerek nincsenek. Ne várjuk semmilyen cuki színes tablettától vagy csodaitaltól, amit a szupermarketben vagy akár a gyógyszertárban vásárolunk, hogy hipp-hopp másnapra meggyógyulunk tőle. A vírusfertőzéses megfázásnak megvan a maga lefolyási ideje, az nagyjából mindig hasonló, ki kell pihenni. Amivel segíthetünk immunrendszerünknek, az a rengeteg folyadék (főleg víz, vagy gyógyteák), szükséges vitaminok – lehetőleg természetes formájukban, zöldségekben elfogyasztva. Ha mégis gyógykészítményekben visszük be például a megadózis C-vitamint, érdemes mellette fogyasztani természetes forrást, ami valamelyest elősegíti a megadózis normális ütemű felszívódását is.

A legjobb az lenne, ha mindenki otthon, betegszabadságon tudna ilyenkor teljesen regenerálódni, de nyilván vannak helyzetek, amikor ez nem életszerű, mert dolgozni kell, vizsgázni kell, stb. hobbi sportolóknak azonban edzeni semmiképpen sem kell ilyenkor.

Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz

A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.

Korán kelésre taktikák – hogyan válj reggeli emberré?

A korán kelés sokak számára komoly kihívást jelent, különösen akkor, ha az esti órákban aktívabbak, vagy rendszertelen az alvásuk. Pedig a korai ébredés számos előnnyel járhat: nyugodtabb reggelek, jobb időbeosztás, nagyobb produktivitás és kiegyensúlyozottabb napirend. Szerencsére a korán kelés képessége fejleszthető, és néhány egyszerű taktika segítségével bárki könnyebben alakíthat ki egészséges reggeli rutint.

Teendők otthon vihar idején

A nyári időszakban egyre gyakrabban fordulnak elő heves zivatarok, villámlással, erős széllökésekkel, jégesővel és hirtelen lezúduló csapadékkal. Bár a viharok többsége viszonylag rövid ideig tart, komoly károkat okozhatnak az épületekben, az elektromos hálózatban, valamint veszélyeztethetik az emberek biztonságát is.

Futólépésben – Plitvicei kalandon a Futamási Futócsapat

Június első hétvégéjén ismét útra kelt a Futamási Futócsapat, ezúttal a horvátországi Plitvicei Maratonra. Nem először jártunk ezen a különleges helyszínen, hiszen néhány évvel ezelőtt már megtapasztalhattuk, milyen érzés a világ egyik legszebb természeti környezetében futni.

Éttermi etikett – hogyan viselkedjünk a pincérrel, hogy mindenki jól érezze magát?

Az étterembe járás nemcsak az étkezésről szól, hanem egy társas helyzet is, ahol a viselkedésünk ugyanúgy hozzájárul az élményhez, mint az ételek minősége. Az éttermi etikett alapvető célja, hogy a vendég és a személyzet közötti kommunikáció gördülékeny, tiszteletteljes és hatékony legyen. Ennek egyik kulcseleme a pincérrel való kapcsolatunk.