Menü
  • Életmód
  • Mit üzen a testbeszéd?

Mit üzen a testbeszéd?

Nem szeretnék kommunikációelmélet órát tartani a kedves olvasóinknak (bár történetesen azt is tanítom) mégis azt gondolom érdekes téma a testbeszédünk, a kommunikációnk, s az, amit a testbeszédből kiolvashatunk.

Mi is az a testbeszéd? Ha röviden szeretném megfogalmazni, akkor a testbeszéd egy közvetítő tényező az emberi kommunikációban. Nem verbális kommunikáció, mely természetes kísérője a verbális kommunikációnknak, az emberek közötti kapcsolatteremtés egyik formája.

Közvetve (levél, telefon, chat, email), vagy közvetlenül (pl. személyesen), de mindig kommunikálunk. Születésünk óta. Érzéseinket, gondolatainkat, szándékainkat kommunikációval fejezzük ki, minden közlésünk egyfajta kommunikáció, még a hallgatásunk is az.

A verbális kommunikáció a beszédet, írást jelenti, míg a non-verbális kommunikáció elemei közé tartozik a mimika, a mozgás, a testtartás, a gesztusok, az öltözködés.

A mimika az arcizmaink mozgásával jön létre, mely árulkodik hangulatunkról. A tekintet sokmindent elárul. Nem hiába a mondás: a szem a lélek tükre, nézésünkben szinte minden benne van. A tekintetünkkel sok érzelmet ki tudunk kifejezni.

A gesztikuláció is a testbeszéd egyik kifejezőeszköze, lehet akaratlagos és tudatos, illetve akaratlan.

Nem-verbális kommunikációs elem a testtartás, mely sokkal többet elárul rólunk, mint hinnénk, hiszen jelentősége van két ember elhelyezkedésének, a köztük lévő távolságnak, a háttérnek.

Az öltözködés is kapcsolódik a témához, hiszen a megjelenésünk mindig kommunikál rólunk, jelez, közöl valamit a személyiségünkről. Az öltözék, a hajviselet, a kiegészítők, jelvények vagy egy egyenruha egyértelmű információt közöl.

A kommunikációelméletet kutatók szerint a kommunikáció verbális része a közlések 35 %-át, míg a non-verbális a 65 %-át teszi ki.

A szavaink az információt adják át, a mimika, a testtartás, a gesztusok pedig érzelmeket fejeznek ki, s sok mindent elárulnak az emberről, gyakran többet, mint amennyit szeretnénk megmutatni magunkból. Sokatmondó egy hamis mosoly, egy felemelt vagy összehúzott szemöldök, egy gúnyos hanglejtés, egy testtartás vagy karba tett kéz.

A non-verbális kommunikáció eszközei megerősítik vagy megváltoztatják a verbális kommunikációt, nyomatékot adnak a szavainknak, vagy azokat. A kommunikációnk akkor hiteles, ha a verbális és a nem-verbális kommunikációnk harmóniában van egymással, mindkettő ugyanazt közli.

  • A rovat további cikkei

Hiperaktivitás és képernyőidő – kölcsönösen hatnak egymásra?

A digitális eszközök térnyerésével egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy a mobiltelefonok és a tabletek milyen hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Sokan úgy vélik, hogy az elektronikus készülékek túlzott használata áll a figyelemzavar hátterében, a jelenség azonban ennél jóval összetettebb.

Zónás takarítás, egy trükk, amivel könnyebb rendben tartani az otthonunkat

Mennyien küzdünk azzal, hogy próbáljuk életterünket rendezetten és tisztán tartani, de nem mindig sikerül? Íme, egy tipp, hogy könnyebb legyen.

Feng shui a hálószobában – így alakíthatunk ki nyugodt és harmonikus pihenőteret

Megannyi elv szerint rendezhetjük be hálószobánkat, hogy a pihenés és kikapcsolódás helye legyen, nézzük, mit mond a feng shui erről.

„Ügyes vagy!” – Tényleg jót tesz a sok dicséret?

Szülőként mindannyian szeretnénk a legjobbat adni a gyermekeinknek. Én három gyerek édesanyjaként is nap mint nap átélem azt a helyzetet, amikor ösztönösen azt mondom: „Nagyon ügyes vagy!”, „Te vagy a legjobb!”, vagy „Büszke vagyok rád!”. Sokáig azt gondoltam, hogy minél többször dicsérem őket, annál magabiztosabb, kiegyensúlyozottabb felnőttek lesznek. Az utóbbi évek pszichológiai kutatásai azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a dicséret önmagában nem csodaszer – sőt, ha nem jól használjuk, akár vissza is üthet.

Miért gondoljuk túl az életünket? Így állítható meg a végtelen agyalás

Egy félreérthető üzenet, egy fontos állásinterjú vagy egy összetett szituáció is elég ahhoz, hogy akár napokon át ugyanazokon a kérdéseken rágódjunk. Az állandó túlgondolás azonban ritkán visz közelebb a megfelelő lépéshez. Miért vagyunk hajlamosak erre, és mit tehetünk azért, hogy ne ragadjunk bele a folyamatos agyalásba?