Lennék-e a saját gyerekem?

A szülővé válás egy hosszú folyamat, megannyi nehézséggel és buktatóval, de talán az egyik legszebb hivatás az életben.

Hogyan leszünk szülők?

Az, hogy az ember gyermeket vállal, mindenképpen magabiztos döntés eredményeként kell szívünkben megszületnie. Van, hogy valaki úgy érzi, élete akkor lesz teljes, ha nem vállal gyermeket, és ez így van rendjén. Az, hogy úgy érezzük, készen állunk egy új élet alkotására, még csak az első lépés.

A 9 hónap alatt szinte felfoghatatlan, hogy milyen lesz az az időszak, amikor fizikailag is kezünkben tartjuk az új jövevényt. Talán a születés pillanatában válunk igazán szülővé. Ekkor fogalmazódik meg először az a gondolat igazán mélyen, legbelül, a szívünk csücskében, hogy valóban jó szülők leszünk?

Milyen a jó szülő?

Erre a kérdésre mindenki más választ fog adni, nincs is igazi definíciója.

Szerető, gondoskodó, tudatos, következetes, szigorú, laza, stabil és még sorolhatnánk. Egyik tulajdonság sem kevésbé fontos. Percről percre változik körülöttünk minden és ehhez bizony nehéz mindig alkalmazkodni és azt hiszem, az a jó szülő, aki fel tudja mérni azt, hogy mikor melyik arcát kell előhúzni a kalapból.

Milyen lehet a saját gyerekemnek lenni?

Amíg az embernek nincs gyereke, el sem tudja képzelni, hogy miért voltak a szülei szigorúak, miért papolták, hogy "tanulj fiam, mert nem lesz belőled semmi", vagy, hogy miért kellett minden áron megenni, amit elénk raktak.

Amióta gyerekeim vannak, sokszor elhagyta a számat, hogy már értem anyámat, amikor azt mondta, "majd megtudod". Rossz gyerek voltam, eleven is és legfőképp lázadó. Sőt, most is az vagyok. Nem is irigylem anyámat, nem volt könnyű velem, viszont hálás vagyok, hogy keményen fogott, szigorú volt, mert most stabilan állok a lábamon.

Ezt a magabiztosságot kéne minden szülőnek sugározni a gyereke felé.

Amikor eljön egy gyerek életében az első kemény dackorszak, hát, szülő legyen a talpán, aki azt az időszakot elemi higgadtsággal tudja kezelni. Ahogy nő a kis emberpalánta, azzal párhuzamosan egyre nagyobb öntudatra is ébred. Jön a kis kamasz kor, majd a nagy kamasz kor, sehogy sem leszünk éppen megfelelő szülők, mert mindig találnak valami fogást rajtunk.

Tükörbe nézünk és feltesszük a kérdést, "jól csinálom?".

Fejlődni akarunk, jól, a legjobban akarjuk csinálni, de hogy ezt elérjük, néha meg kell állnunk egy pillanatra és át kell lépnünk gyermekünk oldalára, meg kell nézni az érem másik oldalát is. Vajon mit lát belőlünk a gyerekünk, mint szülőből? A legjobb példát mutatjuk neki? Eléggé szeretjük és komoly alapot adunk a jövőjének? Amikor felnőtt lesz, családot alapít, rólunk vesz majd példát?

Megannyi kérdőjel cikázik az ember fejében mindvégig, amire akkor kapunk választ talán, amikor az unokánk kezét fogjuk.

Szülőnek lenni a legnehezebb feladat, mégis a legszebb, de egy dologra fel kell készülnünk, a döntés pillanatától a szívünk a testünkön kívül dobog majd egy életen át.

Erdős Dorka