Menü

A kakaó igazi csodaszer

A kakaó és a belőle készített csokoládé kicsik és nagyok kedvence. Különleges ízéhez azonban értékes hatóanyagok is társulnak, ezért valóban érdemes rendszeresen fogyasztani belőle. Csak éppen nem mindegy, hogyan!Milyen kakaót és csokoládét vásároljunk?

A kakaónak három fajtáját különböztethetjük meg. A kakaó királyának a Criollo kakaót nevezik, mely kicsit kesernyés, de rendkívül zamatos és lágy ízű. A termelés kb. 85 százalékát adja a Forastero kakaófajta, mely kevésbé zamatos, viszont kesernyésebb ízű. A Trinidadról származó Trinitario fajta az előző kettő hibridje, jellegében viszont inkább a Criollora emlékeztet. Ma Afrikában termelik a legtöbb kakaót, Magyarországra a legnagyobb mennyiségben Elefántcsontpartból érkezik.

Ha kakaót vásárolunk, figyeljük annak kakaóvaj-tartalmát. A jó minőségű kakaóhoz legalább 20 százalékos vajtartalom szükséges. A csokoládé esetében igyekezzünk magas kakaótartalmú fajtákat választani. A legnemesebb csokoládék a kakaón kívül, csak nádcukrot és Bourbon vaníliát tartalmaznak.

Ahogyan a boroknál, úgy a kakaónál is elmondható, hogy a más-más területről származó fajták, különböző ízvilágot nyújtanak. Keressük meg a számunkra legízletesebbet!

Fiatalítja a bőrt, csökkenti a striákat

Nemcsak belülről, kívülről is fiatalít. Lassítja a bőr öregedését, javítja annak rugalmasságát és pótolja a száraz bőr nedvességtartalmát. A kakaóvaj a kakaóbabból közvetlenül kipréselt vaj és igen könnyen felszívódik a bőrben, helyileg kifejtve áldásos hatását. A terhességi csíkok ellen is igazi csodaszer, hatékonyan felveszi a harcot a has és a comb környékén kialakult striákkal, könnyen bemasszírozható és az illata is isteni.

A kakaó egészségre gyakorolt hatásai:

Tartalmaz kalciumot, folátot, rezet, mangánt, nátriumot, káliumot, cinket, niacint, K-vitamint, rostot. Jelentős komponensei a cserzőanyagok, keményítő, fehérje és szabad aminosavak.

A kakaópor értékes forrása a magnéziumnak, amely elengedhetetlen az anyagcsere megfelelő működéséhez, a tápanyagok energiává alakításához. Szabályozza az idegi és izomműködést, szerepet játszik a véralvadás folyamatában, a csontok és fogak felépítésében.

A kívánatosnál alacsonyabb magnézium-bevitel kockázati tényező a magas vérnyomásnál, agyvérzésnél és a szabálytalan szívműködésnél.

A benne található foszfor egyes fehérjék, nukleinsavak, enzimek valamint a B-vitamin aktív alakjának alkotóeleme. Részt vesz a csontok szilárdságának biztosításában, az energiatárolásban-és, átvitelben, a fehérje,- szénhidrát-, zsíranyagcserében.

Rendszeres fogyasztása csökkenti a vérnyomást, javítja az endothel funkciót (melynek károsodása során az érfalban kóros eltérés jelentkezik). Fő flavonoidja, az epikatekin és polifenoljai révén a bélrendszeri daganatok megelőzésében fontos.

Feszültség, fáradtság és csokoládé – hogyan alakul ki a stresszevés ördögi köre?

Az étkezés és az érzelmeink között szorosabb kapcsolat van, mint gondolnánk. Egy nehéz nap után könnyebben nyúlunk édességekhez és nassolnivalókhoz, az evés pedig rövid időre megnyugvást hozhat. Azonban hogyan különböztethetjük meg a valódi éhséget a stresszevéstől?

Hidratálás okosan: mit igyunk, mennyit és mire figyeljünk a nyári hőségben?

A nyári hőség nemcsak kellemetlen, hanem komoly megterhelést is jelent a szervezet számára. Amikor a hőmérő tartósan 30 Celsius-fok fölé emelkedik, testünk fokozott izzadással próbálja fenntartani a megfelelő testhőmérsékletet.

D-vitamin nyáron is? Igen, és ennek több oka van, mint gondolnánk

Sokan úgy gondolják, hogy a D-vitamin pótlására kizárólag ősszel és télen van szükség, hiszen a nyári napsütés bőségesen fedezi szervezetünk igényeit. Bár valóban a napfény a D-vitamin legfontosabb természetes forrása, a valóság ennél jóval összetettebb. A szakemberek szerint még a legmelegebb hónapokban sem biztos, hogy mindenki elegendő D-vitaminhoz jut.

Kevesebb hús, könnyedebb nyári étrend

A hőségben a szervezet gyakran a kevésbé megterhelő ételeket kívánja a nehezebb fogások helyett. Ez az időszak ideális arra, hogy átgondoljuk húsfogyasztási szokásainkat, és több szezonális zöldséget, gyümölcsöt, illetve növényi fehérjeforrást építsünk az étrendünkbe.

Noni – a trópusok különleges gyümölcse

A fejlődő világgal az is együtt jár, hogy a hazai boltok polcairól is leemelhetjük akár egy trópusi ország gyümölcseit valamilyen formában is. A noni is ide tartozik, lessük meg, mi is ez.