Menü
  • Ajánló
  • A Mátrix: Feltámadások, avagy micsoda nő ez a férfi

A Mátrix: Feltámadások, avagy micsoda nő ez a férfi

A film, amely a kiberkultúrát újraértelmezte. A legenda, a napszemüvegeladások és a fekete latex ruhák legjobb reklámját az 1999-es Mátrixot elérte a végzete, folytatást kapott. Az első részt mindenki imádta, talán ott kellett volna abbahagyni. Miután egy bibliai kerettel megáldott trilógia filozófiaórává vált, amely a rendezők, most már rendezőnők, szerint is a transzneművé, pontosabban a nővé válásról szólt. Egyszerre volt az alap három film formabontó akciófilm, love story, keresztény Krisztus történet, kultúrtörténeti zarándokút és sci-fi ékkő.

Utána semmi sem maradt ugyanolyan, a világunk megváltozott. A Mátrix Feltámadások tavaly karácsonyi darabja remekül reflektál a mai túlmediatizált világunkra. A gond ott van, hogy a most már Lana névre hallgató Wachowski rendező (nő) túltolja a biciklit, egyszerre paródia és szatíra a film első fele. Majd eléri a mozi a bő kétórás ideje alatt azt, ami szinte lehetetlen: önmaga előzményének úgy válik pofátlan nosztalgiavasútjává (sőt nosztalgiaűrhajójává), hogy közben hol saját maga werkfilmje hol paródiája egyben. A kung-fu akciók is idegesítőnek és mesterkéltnek hatnak, ami az előzmények után nagy teljesítmény. Neo értsd One (Keanu Reeves) inkább csak téblábol, igazából nem tudunk lélegzet visszafogva izgulni érte.

A mai kor emberének a Ghost in the shell vagy a többi anime előtti főhajtás már nem elég, a Mátrix vallásos vetülete pedig eddig is felemás sikert okozott még a rajongók közt is. Most pedig tényleg csóválhatjuk a fejünket, mivel az alkotók csak egy túlreklámozott haknit hoztak létre, amely laza társadalomkritikát és a film a filmben érzést nyom az arcunkba. Félre ne értsétek ez nem remake. Itt már a Mátrix csak a társadalmi konvenciók keretének szimbóluma nem A rendszer maga. Az új színészek közül a háttérben machináló (Neil Patrick Harris) és az új, még jóképűbb Smith ügynök (Jonathan Groff) üde színfoltok. A régi csapat pedig hozza a magáét, nyilván jó pénzért.

Még csak nem is lehet haragudni rájuk, hiszen, ha már muszáj volt a Warner stúdió miatt folytatni, akkor inkább így, mint hogy komolyan vegyék ezt az egészet. A végén felfejlik majd a rendező szándéka, vagyis a „micsoda nő ez a férfi” alapgondolat, amelyet mi másképp, de már ismerünk a Latabár filmből. Hivatalos: A világ nem váltódik meg, már a Mátrixban élünk, csak a saját világunknak vagyunk a Megváltói. A többségnél már a piros és a kék kapszula közt annyi a különbség, hogy a piros valószínűleg málnás. Igen, kapunk most egy filmes és egy valós esélyt a sok maroktelefon nyomogatás közben, a színes reklámok dzsungelében, hogy elgondolkodjunk a kis mediatizált életkapszulánkon. Más szóval: magunk legyünk vagy szabadunk, ez a kérdés válasszatok.

  • A rovat további cikkei

Könyvelő 2.: Lazább, humorosabb, de hű az eredetihez

Vannak olyan művek, amelyek azonnal ikonikusak lesznek, mert sikerül megragadniuk egy igazságérzetet, egy ösztönszintű vonzalmat, miközben még mondanivalóval is bírnak. 2016-ban A könyvelő pontosan ilyen volt. Zseniális alkotás akcióval, drámával, fekete humorral és igazságtétellel. Azonban mi történik, ha egy ikonikus film folytatódik? A könyvelő 2. vígjátékosabb, mint elődje, és tele van új gondolatokkal, amikről érdemes beszélni.

A dinók sosem halnak ki? A Jurassic Park és mutációi

Steven Spielberg Michael Crichton Jurassic Park című bestseller könyvéből 1993-ban filmtörténetet alkotott, komplett ajándéktárgy iparágak jövőjét alapozta meg hosszútávon. A dinoszauruszok tündöklése és vászonbéli hódítása mindig óriási siker. Íme hát a Jurassic Park és mutációinak szigorúan szubjektív listája paleontológus kezdőknek, haladóknak, de leginkább azoknak, akik, újra és újra szeretnek rácsodálkozni a CGI legújabb vívmányaira és a saját magukban szunnyadó felfedező, kalandvágyó kisgyerekre.

Generációk háborúja – Kritika

A II. világháború borzalmait ritkán látott nyíltsággal és mélységgel mutatja be a Generációk háborúja című német minisorozat, amely öt fiatal barát sorsán keresztül tárja fel a konfliktus emberi árát és a túlélés drámáját az 1941 és 1945 közötti évekből. Ráadásul a „vesztes nácik” szemszögéből láthatjuk az emberi lélek küzdelmeit egy olyan korban, amely örökre megváltoztatta Európát.

John Wick világa balettel újratöltve

A John Wick-filmek bűnös élvezetet jelentettek minden akciórajongónak. Ez a jelen állás szerint négy rész finom stílushullámzás volt a kaszkadőrök akcióorgiája, az extrém fegyverfetisizmus és a letisztult, maszkulin westernek botegyszerű dramaturgiája közt. Ennek oldalbordájából nőtt ki és szeretne méltó folytatás lenni a feminista párja, a Ballerina, amelyben Ana de Armas szövi újra és tovább a John Wick-moziuniverzum bérgyilkosokkal és titkos klánokkal teletűzdelt, videójátékszerű világát. A történet vajon megüti-e a szórakoztató elődök szintjét, és ez a törékeny, csinos nő eléggé meggyőző lesz-e gyilkológépszerepben? Ezekre kerestem a választ a moziban.

Tündék és ördögfiak nagyvásznon

Dargay Attila – a magyar rajzfilmgyártás ikonikus alakjának –, a Vuk és a Ludas Matyi alkotójának régi álma vált valóra. Vörösmarty Mihály költeménye, a Csongor és Tünde ötven év után végre animációs feldolgozást kapott. A művész figuratervei alapján készült, de a mai kor gyermekei számára talán kevésbé ismert mű, felveti a kérdést, hogy vajon mit üzenhet ez a modernizált klasszikus a kiskorú nézőknek és a szüleiknek, különösen, hogy a feldolgozás igazi hőse egy dialógíró, Speier Dávid?