A féltékenység kezelése

A féltékenység talán az egyik legkínzóbb lelkiállapot. A pszichológusoknak gyakran van gondjuk vele - szerencsére tudják a megoldást is.

Néhány egyszerű önsegítő technika segíthet a ránk törő féltékenység csökkentésében:

Kerüljük el a befelé fordulást ilyen helyzetben, kössük le energiánkat, gondolatainkat munkával, hobbinkkal, szórakozással, barátokkal. Biztonságos körben adjuk ki magunkból az érzéseinket, keressünk támogatást a barátainknál vagy olyan embereknél, akiben megbízunk. A legfontosabb, hogy elejét vegyük, vagy leállítsuk az egymást kergető, irracionális gondolatokat, amelytől valóban szinte meg lehet bolondulni. Szándékosan vágjuk el a féltékenység kiváltotta fantáziákat.

Hogyan élik meg a féltékenységet a férfiak és a nők?

A férfiak esetében a félelem tárgya a szexuális megcsalás. Számukra ez jelenti a legnagyobb fenyegetést. Ők erre a lehetőségre heves indulattal reagálnak. Igyekeznek párjukat magukhoz láncolni, korlátozzák őt a szabad mozgásában. Gyakran látni, hogy a féltékeny férfi partnere nem vállalhat munkát, nem hagyhatja el a lakást egyedül. A férfiak partnerüket megalázzák, sértik, leértékelik, így igyekezve távol tartani maguktól a megalázottság, kudarc érzését.

Mivel magyarázható a féltékenység?

Általános a nézet, hogy a jelenség hátterében önértékelési zavar áll. Gyakran látjuk, hogy mennyire sérülékenynek éli meg kapcsolatát a féltékeny ember. Riválist lát mindenkiben, állandóan készen áll a kudarcra, legyőzetésre. Fantáziáiban partnere bármelyik pillanatban felrúghatja a kapcsolatot, egy szebbért, okosabbért, gazdagabbért stb..

Az önértékelési zavar mélyén gyermekkori sérülések állhatnak. A feltáró, dinamikus szemléletű pszichoterápiás módszerek ezek tudatosítására, korrekciójára törekszenek.

Az anya-gyermek kapcsolat a fejlődés meghatározó eleme. Ebben a viszonyban alakul ki a bizalom és önbizalom, az elfogadottság érzése, a képesség a meghitt, intim kapcsolatra. Ha az anya és gyermeke közötti kapcsolatban zavar lép fel, a személyiség legalapvetőbb funkciói sérülhetnek.

A szülőkkel, elsősorban az azonos nemű szülővel való kapcsolat zavara, a leértékelés, az elhanyagolás a későbbi önbizalomhiány alapjául szolgálhatnak. Gyermekkori trauma, szexuális abúzus mélyreható nyomokat hagy a személyiség fejlődésében. A testvérrel történő rivalizációban átélt, vélt, vagy valós alulmaradás szintén táptalaja lehet a későbbi énkép zavarnak. Akár egyénileg, akár párjával, vagy szakember segítségével igyekszik valaki úrrá lenni a féltékenységén, először a belátásnak kell megszületnie, hogy figyelmét nem kifelé, hanem önmagára kell irányítania, magának kell változnia ahhoz, hogy kapcsolata, életminősége változhasson. A változás során pedig sok türelemre lesz szüksége önmaga és partnere irányában is. Hiszen, ahogy a személyiség fejlődése lassú folyamat, a változása, érése is időt, figyelmet, kitartást kíván.