Ne tabuként kezeljük a halált!

Magyarországon még mindig nagy tabu övezi a halált és a haldoklást. Talán ez a legfőbb oka annak, hogy a betegek későn kerülnek az ellátásba, így a szükségesnél jóval többet szenvednek ők és szeretteik is, hiszen korábban is kaphatnának fájdalomcsillapító kezelést, valamint segítséget a gondozáshoz.

Jelentős előrelépés a 30 év alatt

„1991-ben Polcz Alaine-nel indítottuk el a végstádiumú daganatos betegek fájdalomcsillapító, tüneteket enyhítő ellátását. A kulcsszó számunkra akkor is és azóta is a méltóság: hogy a gyógyíthatatlan daganatos betegek életük utolsó szakaszát értékes emberként, fájdalmak nélkül, szeretetben élhessék” – idézi fel a kezdeteket dr. Muszbek Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány orvos-igazgatója.

1991-ben a „hospice” kifejezés gyakorlatilag ismeretlen volt, ma viszont a lakosság fele már tudja, mit jelent. Közben több mint 300-ra nőtt a hospice-ágyak száma az országban, az orvosok és ápolók képzésébe pedig bekerült a végstádiumú daganatos betegek speciális tudást igénylő ellátása, a palliatív kezelés.

A Magyar Hospice Alapítvány 10 ágyas Budapest Hospice Háza volt az első olyan intézmény Magyarországon – s máig az egyetlen Budapesten –, amely nem kórházi osztályként végzi a végstádiumú betegek ellátását. „A hospiceház Nyugat-Európa több országában elterjedt, az ingyenesség elvén alapuló intézmény. Lényege, hogy kevés ággyal működik, s az ott fekvő betegekre megfelelő figyelem és az életvégi ellátáshoz szükséges szakértelem jut. Ahhoz, hogy ezt fenntarthatóan tudjuk működtetni, egyre nagyobb a jelentősége a részünkre felajánlott szja 1%-oknak is” – mutat rá a társadalom támogatásának fontosságára dr. Muszbek Katalin.

A hospice jelene és jövője

A Magyar Hospice Alapítvány ma egyszerre körülbelül 70 embernek tud otthoni ellátást nyújtani. A betegekhez rendszeresen kijárnak a hospice-team tagjai: orvos, ápoló, gyógytornász, ha szükséges pszichológus, dietetikus, vagy akár önkéntes. A „Fogd a kezem” gyerekhospice-szolgálatuk az egyetlen otthoni segítség a halállal fenyegető betegséggel élő vagy végstádiumú beteg gyermekeket ápoló családoknak.

A jubileumi évben szeretnék kialakítani az életvégi kísérés rendszerét, vagyis azt, hogy kiképzett laikusok támogassák az élete végéhez közeledő beteget és családját. „Még ebben az évben elindítjuk a verbálisan már nem kommunikáló betegeink számára a zeneterápiát, mert a zene pozitív élményt ad számukra. A zenén keresztül kontaktusba tudnak lépni a családjukkal, a külvilággal.” – ismerteti a terveket dr. Muszbek Katalin.

A 30 év bebizonyította, a végstádiumú betegeknek különösen nagy szükségük van olyan ellátórendszerre, amely a betegre és nem a betegségre, a családra és nem csak az egyénre, a lélekre és nem csak a testre fókuszál.