Menü

Az idei év legjobb akciófilmje? - Tyler Rake: A kimenekítés

A filmet a Russo fivérek rendezték, akik szinte mindig tudnak valami újat mutatni az akciójelenetek terén, ezt a hagyományt a Tyler Rake is tökéletesen továbbvitte.

A rövid történet, hogy Tyler Rake (Chris Hemsworth) a feketepiaci zsoldos megbízást kap, hogy szabadítsa ki egy indiai drogbáró fiát, Bangladesh legnagyobb drogbárójának fogságából. A művelet egészen jól halad, mindaddig amíg a megrendelő Rake-ék ellen fordul, plusz az emberrabló drogbáró az egész rendőrséget hősünk ellen fordítja. A film egy hajtóvadászat, amiben Tyler Rake igyekszik keményen és hősiesen helytállni.

Ez egy rengetegszer látott és megírt történet. Nyílegyenes és lineáris, de nem is a drámájával akarja a nézőket megfogni, hanem sokkal inkább a karakterekkel és talán egy eddig soha nem látott akciófilmes megközelítéssel. Tele van jobbnál jobb mozalmas jelenetekkel. Közelharcok, gépkarabélyos lövöldözés, autós üldözés Bangladesh utcáin, amit zseniálisan és lehengerlően csináltak meg. A film egyáltalán nem akar meghökkenteni (a főhős nyilván nem fog meghalni a film elején), de mégis kiszámíthatatlan az utolsó pillanatig, hogy mi fog történni Ovi Mahajannal (Rudhraksh Jaiswal), aki az egész történet alapja.

Chris Hemsworth természetesen nem ad elő 10 perces monológokat, de a fizikuma bizonyosan próbára volt téve a filmben (elmondása szerint közel fél évig minden nap edzett a filmre). A kimenekítés koreografiája, - ellentétben sok akciófilmmel, mint például a John Wick vagy A Kingsman ahol a statiszták “tulajdonképpen beleszaladnak a golyóba” -, a maga realizmusával, hidegségével és természetesen merész operatőri meglátással adja vissza az akciójeleneteket.

Érdemes megemlíteni egy 12 perces jelenetet, amely egy földutas üldözésből indul, egy feszült közelharc után később kimegyünk az utcára, ahol egy két emberes küzdelem lesz, majd megint autós üldözés és természetesen robbanással ér véget. Lehengerlő az a rendezői meglátás, amely nem akar lassítani egy-egy látványos jelenetet, nem emeli ki Hemsworth hatalmas izmait. A kamera együtt rohan a színészekkel, de mégis minden pillanatban precíz és kivehető, hogy mi történik. Szinte már túl dinamikusnak is hat, emiatt egy pillanatra sem lehet elvenni a tekintetünket a képernyőről.

Bangladesh pedig egy tökéletes helyszín egy ilyen filmnek, kifejezetten jó, hogy végre nem egy belvárosi betondzsungelben vagyunk, vagy, hogy nem az amerikai vidéken nyírják egymást a jók és a rosszak.

A film minden bizonnyal soha nem lesz egy Oscar esélyes alkotás, ehhez mérten nem is vállalja túl magát. Sok logikai hiányosságot lehetne keresni, de igazából felesleges, mert egy jól átgondolt és félelmetesen feszült, sok helyen véres és erőszakos akciófilm, amely a zsáner egyik legjobbja lett és még sokáig az is maradhat. A film történetvezetése sokszor klisés, a karakterek története ugyan nem újszerű, de mégis jó. A látványos operatőri munka pedig egy eddig alig látott megközelítésbe meséli el a történetet, amely bőven megéri azt a két órát, amelyet rá kell szánni a megnézésére, én csak ajánlani tudom mindenkinek.

Szabó Máté

Izland a melankólia szigete is

A Nyári fény, aztán leszáll az éj, Jón Kalman Stefánsson izlandi író melankolikus novellacsokorszerű regénye húsz éve nagy sikerrel szerepel a könyves toplistákon. Svéd és izlandi pénzből három éve kapott egy figyelemreméltó filmfeldolgozást, pár napja már látható a honi művészmozikban is. Tragikus és szívbe markoló, egyszerű, emberi, falusi történetek egyvelege, amely a forgalmazói plakát ellenére egyáltalán nem komédia, csak egy lassú dráma.

Imposztorra várva

Közel egy éve töretlen sikerrel megy a Pesti Színházban Rudolf Péter rendezésében, Spiró György műve alapján készült Az imposztor, amely komédia jellege ellenére komoly társadalom- és politikakritikával is bír. A közel háromórás darab minden perce igazi élményt ad a rá jegyet vevőknek. Kern Andrással a címszerepben a darab jutalomjáték, a várható, megérdemelt tapsvihar azonban egyértelmű kikacsintás az elmúlt 30 évünk viszonyaira is. De lássuk a részleteket.

Piramisjátékra épült a magyar álom

Az RTL Bróker Marcsi sorozatát jelentős előzetes elvárások kísérték, amelyeknek az alkotás kétségkívül megfelelt, sőt, túl is szárnyalta azokat. Már az első képkockák beszippantanak: az 1990-es évek vidéki Magyarországát a díszletek, a zenék, a ruhák és a karcagi utcák tökéletesen hozzák vissza. Nemcsak nosztalgia ez, hanem korrajz arról, hogyan válhatott egy banki alkalmazottból országos szélhámossá valaki.

Lázadni kell, ennyi az egész?

Paul Thomas Anderson korunk egyik legsajátosabb látásmódú rendezője (Boogie nights, The Master, Vérző olaj). A naturalista ábrázolásából, a kiváló karaktereiből és kiemelkedően jó cselekvésvezetéséből ismét varázsolt, ezúttal egy igazi politikailag túlfűtött, karikaturisztikus remekművet. Megszületett a Trump-érából való kiábrándulás dicshimnusza, az év regényadaptációja, vagy csak egy maró humorú középső ujj mindenkinek, ami egy tesztoszteronbombába csomagolt korrajz is egyben? Ennek jártam utána.

Daryl Dixon Spanyolországban

A The Walking Dead-univerzum folyamatosan képes megújulni, ha nem is minden szempontból, de legalább vizuálisan. A Daryl Dixon-széria harmadik évada erre a legfrissebb bizonyíték. Ugyanis a cselekmény Franciaországból egy rövid időre Londonba, majd Spanyolországba helyeződik át, és ez a váltás alapvetően megváltoztatja a sorozat hangulatát.