Menü

A Keresztapa 3 újravágva az igazi?

Coppola, igen a híres rendező bácsi jól átvágott bennünket és a filmjét is így most került csak terítékre a Keresztapa híres trilógiájának harmadik záró epizódjának rendezői változata. Nem bírtam magammal és azután, hogy részben az adott film hármasból írtam a kommunikációs szakdolgozatom belevetettem magam a régi új élménybe. Kissé csalódtam. Maga a megkerülhetetlen gengszterfilmtörténelem ékkő még mindig fényesen csillog, de valahogy a harmadik rész még így se üti meg elődjei színvonalát. Mindig érződik rajta, hogy a pénzszóró megalomán rendező le volt égve és deklaráltan ezért hozta össze a régi stábot egy újabb haknira, hogy egyenesbe jöjjön. A Corleonék sztorija közismert, azzal nem is lehet vitatkozni, hogy egy remek bűn és bűnhődés történet családi értékkerettel, amely jócskán túlmutat a gengszterfilmes zsáneren.

Az új, rendezői változat feszesebb, pontosabb és jobb a lezárása is. Al Pacino és Diane Keaton uralják a filmet. Kiemelkedőek a régi arcok az újak kissé tébláboló játéka mellett, hiába kapar Andy Garcia, vagy a kényszer megoldásból behozott Sofia Coppola (a rendező lánya, aki maga is sikeres direktor lett), azért ez nem az a szint, mint az elődöké. Aki még nem látta a harmadik részt inkább a rendezőivel kezdje, mert kevésbé kommersz a végkifejlet és pörgőbb egy picit. Azonban a beígért nagy fordulatokat nagyítóval sem lehet látni. Ez a változat inkább időmilliomos rajongóknak készült, nem a hétköznapok munkába belefáradt hőseinek. Michael, mint antihős tragédiája persze megindító egy szinten. Hála istennek nem fullad bele a moralizálásba, mint oly sok maffiózó történet. Az elidegenedés és a hatalom adta magány remek tanmeséje csupán, amely örök érvényű és mindenkinek érdekes lehet, aki vélt vagy valós családi sebeket nyalogat. A hétköznapi életünkben megbújó rossz emlékek dantei pokla elevenedik meg a három filmbe, amely habár a klasszikus mintákat is követi egyáltalán nem egy megszokott felemelkedés és bukás sztori.

Sokkal inkább egy gengsztercsalád impozáns kirakat kiválóbbnál (Robert De Niro, Robert Duvall), kiválóbb (Marlon Brando) színészek tolmácsolásában. A harmadik és egyben záró darab már kicsit nyögvenyelős és utángyártottnak tűnik, de még mindig méltó a rendező egykori legendás minőség szintjéhez. A film immáron újravágva egy picit még emberközelibb lett és teljesebb. Ahol a negatív, de szerethető főhősünk, Al Pacino most már tényleg elnyeri a legrosszabb büntetést, amit egy apa kaphat. Így lesz a végzete a halálnál is rosszabb. Tegyünk az újravágott filmmel bátran egy próbát de csak szigorúan a másik kettő után egy téli hétvégén. Mindenki megtalálhatja a trilógiában a maga kis üzenetét, hiszen mindannyian családba születtünk és a családi értékek kötnek minket. A végjátékban ezúttal feloldozást nem kapunk. A sztori bennünk élhet tovább. Éljen is.

Vass Attila

Egy tündérmese örök nosztalgiája

Imádtuk Julie Roberts és Richard Gere párosát a 90-es évek nagy romantikus klasszikusában, a Micsoda nőben. Aki nem akarja ismét rongyosra nézi a filmet, annak adott a Madách Színházban újraalkotott musicalváltozat. Érdekesség, hogy a zenei világért eredetileg Bryan Adams felelt. A non-replica, sajátos magyar változat jobb szöveget, kellemes hangulatot és folyamatos pörgést ígért Szirtes Tamás rendezése. Nézzük sikerült-e?

Minden családban van egy örökség

Sajnos a legkifinomultabb, nyugdíjasokat érintő átverések aranykorát éljük. Erről és egy diszfunkcionális család dinamikájáról írt egy remek forgatókönyvet Tasnádi István de hosszú, hosszú évekig nem talált finanszírozóra, így a Vígszínháznak készített színdarab lett belőle (Apa szeme fénye címmel). Azonban hála istennek a pszicho-thriller kamaradarab filmként végül alig 2 hét forgatással, rengeteg kreatív megoldással elkészült, és immáron vezeti a honi nézői listákat. Vajon Mucsi apakaraktere vagy az ezer éve együtt szereplő Molnár Áron, Lengyel Tamás fiatal páros közti összhang ennek az oka vagy a film erős, kissé tabusított témája?

A férfiak is tudnak magukon nevetni!

Az egykor Bafta (angolok Oscarja) és számos más európai filmdíjat bezsebelő, 1997-es Alul semmi brit-amerikai közismert vígjátékot is elérte a humoros emberdrámák evolúciója, színpadra álmodták. A magyarországi ősbemutatót elkövető Thália Színház még bőszen műsorra tűzi a hat sheffieldi munkanélküli pasi kálváriáját ahogy férfi sztriptízzel próbálnak egy kis pénzt szerezni és egyúttal visszaszerezni önbizalmukat. De vajon a remek alapanyag, a vicces jelenetek, Szabó Győzővel a címszerepben élvezhető-e a mai kor színpadán?

A tomboló csend anatómiája

Csehov Sirálya igazi klasszikus. Régóta finomra hangolja lelkünk az orosz vidék és az egyetemes hétköznapjaink dilemmáira. A roppant tehetséges grúz rendező, David Doiasvili által levezényelt feldolgozása a Vígszínházban emberpróbáló, 16-os karikás, majd három és fél órája hatalmas energiákat mozgat meg, miközben tradicionálisabb vonalvezetőségűnek definiálja magát. Nézzük, mennyire sikerült.

Igazából színdarab

A robotika és a mesterséges intelligencia emberi érzelmi kalandokba keverése hálás téma volt már a 90-es évek végén is. A brit Sir Alan Ayckbourn világsikerű színdarabjának tavaly téli, Pesti Színházbeli magyar bemutatója nem kerülte el a honi műértő színházszeretőket. Az Igazából komédiában egy robot színész pergő öntudatra ébredését követhetjük végig remek karakterekkel, kiváló helyzetkomikai és improvizációs csomagolásban. Igazi csemege, rengeteg ötletes ruhával és díszlettel. A szerelem vajon felülírja a kibervilág törvényeit is?