A Keresztapa 3 újravágva az igazi?
- Dátum: 2020.12.13., 04:24
- Vass Attila
- képek: joblo.com
- bűnügyi film, film, gengszter, Keresztapa, kritika, rendezői változat
Coppola, igen a híres rendező bácsi jól átvágott bennünket és a filmjét is így most került csak terítékre a Keresztapa híres trilógiájának harmadik záró epizódjának rendezői változata. Nem bírtam magammal és azután, hogy részben az adott film hármasból írtam a kommunikációs szakdolgozatom belevetettem magam a régi új élménybe. Kissé csalódtam. Maga a megkerülhetetlen gengszterfilmtörténelem ékkő még mindig fényesen csillog, de valahogy a harmadik rész még így se üti meg elődjei színvonalát. Mindig érződik rajta, hogy a pénzszóró megalomán rendező le volt égve és deklaráltan ezért hozta össze a régi stábot egy újabb haknira, hogy egyenesbe jöjjön. A Corleonék sztorija közismert, azzal nem is lehet vitatkozni, hogy egy remek bűn és bűnhődés történet családi értékkerettel, amely jócskán túlmutat a gengszterfilmes zsáneren.

Az új, rendezői változat feszesebb, pontosabb és jobb a lezárása is. Al Pacino és Diane Keaton uralják a filmet. Kiemelkedőek a régi arcok az újak kissé tébláboló játéka mellett, hiába kapar Andy Garcia, vagy a kényszer megoldásból behozott Sofia Coppola (a rendező lánya, aki maga is sikeres direktor lett), azért ez nem az a szint, mint az elődöké. Aki még nem látta a harmadik részt inkább a rendezőivel kezdje, mert kevésbé kommersz a végkifejlet és pörgőbb egy picit. Azonban a beígért nagy fordulatokat nagyítóval sem lehet látni. Ez a változat inkább időmilliomos rajongóknak készült, nem a hétköznapok munkába belefáradt hőseinek. Michael, mint antihős tragédiája persze megindító egy szinten. Hála istennek nem fullad bele a moralizálásba, mint oly sok maffiózó történet. Az elidegenedés és a hatalom adta magány remek tanmeséje csupán, amely örök érvényű és mindenkinek érdekes lehet, aki vélt vagy valós családi sebeket nyalogat. A hétköznapi életünkben megbújó rossz emlékek dantei pokla elevenedik meg a három filmbe, amely habár a klasszikus mintákat is követi egyáltalán nem egy megszokott felemelkedés és bukás sztori.

Sokkal inkább egy gengsztercsalád impozáns kirakat kiválóbbnál (Robert De Niro, Robert Duvall), kiválóbb (Marlon Brando) színészek tolmácsolásában. A harmadik és egyben záró darab már kicsit nyögvenyelős és utángyártottnak tűnik, de még mindig méltó a rendező egykori legendás minőség szintjéhez. A film immáron újravágva egy picit még emberközelibb lett és teljesebb. Ahol a negatív, de szerethető főhősünk, Al Pacino most már tényleg elnyeri a legrosszabb büntetést, amit egy apa kaphat. Így lesz a végzete a halálnál is rosszabb. Tegyünk az újravágott filmmel bátran egy próbát de csak szigorúan a másik kettő után egy téli hétvégén. Mindenki megtalálhatja a trilógiában a maga kis üzenetét, hiszen mindannyian családba születtünk és a családi értékek kötnek minket. A végjátékban ezúttal feloldozást nem kapunk. A sztori bennünk élhet tovább. Éljen is.
Vass Attila
Három generáció, egy közös újrakezdés
Három nő, egy család, három teljesen különböző világ. Mégis ugyanazzal a dilemmával néznek szembe: hogyan lehet tiszta lapot nyitni ott, ahol már minden fejezet lezártnak tűnik? A Szenvedélyes nők a közönség igényeire épít, miközben ügyesen érzékeli, hogy milyen konfliktusok és érzelmi helyzetek érdeklik a nézőket.
A Hét Királyság lovagja
Van az a pillanat, amikor egy filmes univerzum rájön, hogy nem kell mindig világégés ahhoz, hogy érdekes legyen. A Hét Királyság lovagja pontosan ezt csinálja – visszavesz a sárkányokból, a grandiózus hadjáratokból és inkább két vándor alakjára fókuszál. Kisebb lépték, alacsonyabb tét, de ettől még ugyanúgy Westeros.
A New York-i utca királya is képes felnőni!
Adott volt Martin Reisman, a New York-i utcák egykori feltörekvő, de fogadható utcasportjának, a pingpongnak koronázatlan királya, akinek 50-60-as évekbeli mozgalmas élete, és persze annak emlékirata ordított a megfilmesítésért. Ennek részben fikciós feldolgozása lett a Marty Supreme, ami berobbant a köztudatba. Remek kameramozgás, hihetetlenül hiteles díszletek, dübörgő 80-as évekbeli zene, a vásznon tomboló Timothée Chalamet (Dűne filmek, Wonka) jellemzi. Remek fekete komédia, vagy csak egy fanyar humorú, naturalista tesztoszteronbomba? Purgatóriumtörténet vagy az amerikai kapitalista álom asztalitenisz sportfilm fátyolban való metaforikus felnövés meséje? A trailer mindent is ígért.
Haverok,buli,like! De hogyan tovább?
Amikor híre ment, hogy a Vígszínházban Ifj.Vidnyánszky Attila rendez saját és Németh Nikolett szövegkönyvével, részben társulati improvizációkkal felturbózott átiratot Büchner Leonce és Léna című műve nyomán, a mai érettségi előtti túlpörgött generáció helykereséséről, sokan felhördültek. A címe stílszerűen @LL3t4rgIA, azaz Letargia lett. Annak jártam utána pár napja, hogy a szeptember vége óta teltházakkal futó darab, valóban annyira polgárpukkasztó, mint a cikkek róla és nyíltan provokál, vagy csak groteszkül vicces?
Amikor a nézői elvárások felfalják a történetet
A Stranger Things az év kezdetével véget ért. Hangosan és túlbiztosítva zárult le a sorozat, egy grandiózus, illetve komplex utolsó epizóddal. Pár hét eltelte után kijelenthető, hogy a finálé megosztotta a nézőket, annak ellenére, hogy szinte minden szereplő pozitív kimenetelű és következetes lezárást kapott.