Menü

Jelek, hogy nem lesz következő találka

Már az első randin eldőlhet, hogy követi-e második alkalom a találkozót, és vízválasztó fontosságú abban, meg akarjuk-e ismerni jobban a másik embert. Még ha a randi jól is ment, néha nehéz eldönteni, hogy érez a másik fél.

1. Könnyen kizökkenthető figyelem

Teljesen mindegy, hogy egy éve vagy egy napja randizunk valakivel, úgy akarjuk érezni, hogy figyel ránk a másik ember, és mi is figyelünk rá. Az idő előrehaladtával természetesen egyre lazábban és kényelmesebben érezzük magunkat a másik jelenlétében, nem nagy gond, ha előkerül az okostelefon, ám ha az első randin többet nézi a telefonját a partnerünk, mint minket, az nem jelent sok jót. “Ha valaki érdekesebbnek találja a mobilját, mint a mellette ülő másik embert, ez elég intő jel arra nézve, hogy lesz-e második randi” – mondja Andrew Hanson párkapcsolati szakértő.

2. Teljes nap helyzetjelentés nélkül

Régen azon izgulhatunk az első randi utáni napokban, ki telefonál elsőként. Manapság azon stresszelünk, vajon kapunk-e üzenetet másnap reggel. Ha a friss kapcsolatkezdeményünk nem jelentkezik 24 órán belül, jó, ha felkészülünk rá lélekben, hogy nem lesz második randi. Ha igazán érdekeljük a másik embert, benne is megvan a szándék és izgalom, hogy mielőbb jelentkezzen.

3. Nem szívből jön a vibrálás

Ha igazán vonzódunk a másik emberhez, a flörtölés ösztönösen jön, mindkét fél részéről. Ha viszont úgy tűnik, a randi partnerünk mesterkélten és erőltetetten próbál közeledni hozzánk, ez intő jel arra nézve, hogy a mostani az első és egyben utolsó randink.

4. A testbeszéd mindent elárul

A másik ember gesztusainak, mozdulatainak megfigyelése sokat elárul az illető érzelmeiről, szándékairól. Ahogy áll, ahogy kulcsolja a kezét, mind elárulja, mennyire érzi magát kényelmesen és kellemesen a randin. A testbeszéd pedig elárulja, lesz-e második randi. Ha valaki elfordul tőlünk, kerüli a szemkontaktust, ez mind arra utalhat, hogy nem lesz következő találkozó.

5. Nem tervez hosszú távra

Az első randin gyakori kérdés, hogy milyen kapcsolatot keres a másik. Ha a patnerünk válaszában nem említ meg minket, sőt, egyáltalán nem beszél hosszú távú kapcsolatokról, valószínűleg nem fogunk túl sokszor találkozni vele a jövőben.

A társkereső oldalak segítségével önmagunkat is jobban megismerhetjük, hiszen a sikeres regisztrációhoz egy meglehetősen részletes személyiségteszt kitöltése szükséges. Elég gyorsan kialakul az online kapcsolattartásnak egy olyan intimitási és bizalmi foka, ami személyesen, a közvetlen visszajelzések miatt lassabban születne meg. Ez lehet előny, de általában csalódáshoz vezet. Ezt elkerülendő, érdemes a lehető leghamarabb találkozót megbeszélni. Többen elég hamar áttérnek a levelezőrendszerről a telefonra, mert a partner hangszíne, stílusa döntő tényező a párválasztásnál. Nehéz úgy ismerkedni, hogy nem látjuk az illető mimikáját, a gesztusait, emiatt nehezebb azt is szűrni, mennyire tűnik megbízhatónak az illető.

Jó esetben jobban elgondolkodunk a saját igényeinken. Milyen az én profilom, és kit keresek. Tudnom kell önmagamat jól bemutatni, ismerve a saját igényeimet, mire vágyok, és hogy mit tudok nyújtani a másiknak. A cél az, hogy találjak valakit, akivel valóban együtt tudok lenni. Saját igényeink ismerete a szűrők priorizálásaként fordítható le a társkeresés nyelvére. Tudni kell, mi a fontos!

Nem lehet túl sok és túl nagy az elvárás, például legyen diplomás, magas, hasonló érdeklődési kör, jól szituált sok szabadidővel, tapasztalt, nyugodt, gyermektelen, nem elvált , mert a végén senki nem marad!

Szerző: Udvari Fanni

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.

Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára

Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.