A bizalom lélektana
- Dátum: 2020.04.15., 02:27
- Varga Ágnes Kata
- befolyásolás, bizalom, család, elme, érzelem, esemény, felnőtt, gyermek, kapcsolat, kötődés, következmény, lélek, lélektan, nevelés, ok, psziché, pszichológia, szocializáció, szülők, tanács, vélemény
A bizalom önmagában túl sok jelentéssel bíró szó. Nemcsak egy érzelmet vagy állapotot fejez ki, de egy olyan életstílust is, amit nem tud mindenki követni. A bizalom inkább egy útra hasonlít, amelyre rá kell lépni, rajta kell maradni, és mindvégig azon járni. És ezt minden emberi kapcsolatunkban meg kell tenni, még önmagunkkal szemben is. Rengeteg tényező befolyásolhatja és akadályozhatja ennek a „túrának” a folyamatát, és a legtöbb akadályt az okozhatja, ha nem egyenlőképpen értékeljük a bizalmi állapot eléréséhez szükséges erőfeszítéseket, és azoknak fontosságát. Ha túl-, vagy éppen alulbecsüljük az emberi kapcsolatok mozgatójának megingathatóságát, és nem értékeljük sem a saját pozitív hozzáállásunkat, sem másokét. A bökkenőt mindig egy olyan cselekedet okozza, ami mögött helytelen értékítélet áll, vagy egyik, vagy másik oldalról. Tekintsünk ennek a mélyére!

Mind szeretjük feszegetni a határainkat. A kisgyerekektől kezdve a sokat átélt nyugdíjasokig mindannyian abból építkezünk, ami körülvett bennünket az (addigi) életünk során. A környezet, amiben nevelkedünk, a társaság, amelyben szocializálódunk, a normarendszer, amelyet elsajátítunk, és a cselekedetek, amelyek mindezeken alapulnak. Ostobaság lenne azt hinni, hogy mindenki egyenlő és egyforma bizalomvággyal és hajlandósággal rendelkezik. Talán a születésünkkor ez még egy íratlan tábla, ami mindenkinél egyforma, de már az első hónapokban is velünk együtt fejlődik, ahogyan a szüleinkkel kialakul a kapcsolat.
Nagyon nagy szerepe van a szülők mentalitásának abban, hogy a gyermekük később hogyan tekint a világra, és hogyan vehet részt benne. A túlféltő szülők épp úgy bizalmatlanságot és folyamatos kétkedést ébresztenek a gyermekükben, mint azok a szülők, akikre nem lehet számítani. Mindkettő azt sugallja, hogy a világ kiismerhetetlen hely, ahol az egyetlen módja a boldogulásnak, ha csak magadban bízol és magadra számítasz. Nos, lehet így élni, és teszik is sokan, de valóban jó ötlet ez? Nem kellene, hogy valós, igazából átélt események alakítsák ki bennünk az emberekhez való viszonyulásunkat?
Nem arról van szó, hogy a tapasztalataink nem vihetnek tévútra. Ugyanúgy megelőlegezhetünk bizalmat olyan embernek, aki visszaél vele, mint ahogy elzárkózhatunk olyanok elől, akik nagyobb bizalmat érdemelnének. A múltbéli események, esetleges csalódások megingathatják az emberekbe vetett hitünket, és ez ellen sokkal nehezebb tenni, mint gondolnánk. A rossz élmények bevésődnek, és az emberi agy, mint valami gyorsan programozható gép, azonnal felveszi ezeket az emlékeket, és megvillantja őket, valahányszor hasonló dolog fenyeget bennünket. Mert védekezünk, folyamatosan, a végletekig. Nincs semmi, ami ezt felülírná. Az agyunkat csak az agyunk irányítja, és az elménk felett az elménkkel gyakorolhatunk kontrollt. Mit jelent ez?

Azt, hogy amikor valaki eljátssza a bizalmunkat, ne azt mondjuk rá, hogy „azért, mert minden ember ilyen”, vagy „senkiben sem lehet/érdemes megbízni”. Mondjuk azt, hogy „ez az ember valami miatt hibát követett el velem szemben, ami miatt jogos, hogy ezután nehezebben bízom meg benne”. A kulcsszó a „benne”, hiszen nem ítélhetünk el mindenkit egyetlen ember hibái miatt. Mert egyik ember sem születik gonosznak, senki sem szívja magába a csalást és a hazugságot az anyatejjel. Mind csak azokat a tapasztalatokat adjuk tovább, amelyek már velünk is megestek, vagy amit már korábban is láttunk. Ezekkel együtt élni muszáj megtanulni, mert a világ ilyen. Egy csalódás sem lehet ok arra, hogy kizárjuk magunkat a világ természetes működéséből, és kihagyjuk azokat a tapasztalatokat, amelyek az emberi mivoltunkkal járnak.
Meglehet, hogy néhány eset után nehezebb bízni az emberekben, vagy akár önmagunkban, de ilyenkor jusson eszünkbe, hogy ez nemcsak nekünk nehéz. Mindenki ugyanúgy emberek között éli az életét, és a naivitás és a rideg bizalmatlanság között lengedező bizalom-ingája mindenkinek ugyanúgy kileng. A különbséget a hozzáállásunk okozza, és az, ahogyan az embereket kezeljük. Ezért pedig senki más nem tud tenni, csakis mi magunk.
Varga Ágnes Kata
Miért félünk mindattól, ami örömet hoz az életünkbe?
A legtöbbünk cipel valamilyen sérelmet, problémát a múltjából. Sokszor fel sem tűnik, hogy a döntéseinket egy régi, magunkban felépített élethelyzet irányítja, amely már ténylegesen nem rólunk szól. A mindennapi helyzetek során emiatt lépünk hátrébb mindattól, ami valaha boldoggá tett, csak hogy ne kelljen újra megélni azt a fájdalmat, amit a kudarc jelentett.
Az Asperger- szindróma jellemzői
Az Asperger-szindróma az autizmus spektrum egyik formája, amelyet hagyományosan a magasabb intellektuális képességek, a megőrzött nyelvi fejlődés és a szociális-kommunikációs nehézségek sajátos kombinációja jellemez. Bár a diagnosztikai rendszerek ma már hivatalosan nem különítik el az Asperger-szindrómát az autizmus spektrumzavar többi formájától, a fogalom tovább él a köztudatban, és sok ember számára fontos identitási és önértési keretet ad.
Természetes feszültségoldó technikák a mindennapokban
A modern élet állandó rohanása könnyen vezet krónikus feszültséghez, amely hosszú távon testi és lelki problémákat okozhat. A stressz önmagában nem ellenség, hiszen kis mennyiségben motiváló erőt jelenthet, ám ha tartósan fennáll, a szervezet kimerül. A feszültségoldás ezért nem luxus, hanem alapvető szükséglet.
Sajátszabályos gyerekek – hogyan értsük meg őket
Minden gyerek más, még a családon belüli gyermekek sem ugyanolyanok, hiába kapják ugyanazt a nevelést. Nézzük, milyenek a sajátszabályos gyerekek.
Alkalmazkodási zavar – a túlterheltség láthatatlan terhe
Az alkalmazkodási zavar olyan lelkiállapot, amely akkor jelentkezik, amikor az embert érő stressz meghaladja a megküzdési képességeit. Bár mindenki találkozik nehéz élethelyzetekkel, vannak időszakok, amikor a változások túl gyorsan, túl intenzíven vagy éppen túl hosszú ideig következnek be. Ilyenkor az érzelmek, a gondolkodás és a viselkedés is kibillenhet az egyensúlyából. A jelenséget gyakran félreértik, pedig nem gyengeség, hanem egy teljesen érthető emberi válasz a túlzott megterhelésre.