Szomorú zene, szomorú napok?

A zenére való fogandóságunk az esztétikai érzékünkkel van összefüggésben, mely ugyan velünk született, de folyamatosan formálódik az évek, évtizedek során. Ez azt jelenti, hogy egyrészt a tudásszintünk és a kompetenciánk növekedésével együtt folyamatosan alakul, másrészt hogy a külső tényezők is befolyásolják, nem is beszélve az érzelmi állapotról, ami szintén hozzájárul az alakulási folyamathoz. Vagyis megszámlálhatatlanul sok tényező van hatással arra, hogy hogyan gondolkodunk a zenéről, milyen a stílusunk, mit szeretünk hallgatni, mit értünk meg belőle, esetleg magunk képesek vagyunk-e zenei termék előállítására.

Az ízlésünket egyértelműen az általános egészségi állapotunk, az akaratunkon kívül hallott zenék milyensége, illetve az általános attitűdünk határozza meg. Éppen ezért eléggé szubjektív kérdés maga a zenei ízlés. De létezik-e kollektív ízlés? És vajon a hangulatunk hat az általunk hallgatott zenék változatosságára, vagy a zenék hatnak a hangulatunkra? Hogyan képzelhetjük ezt el?

Nos, a zenei ipart ugyanazon tényezők határozzák meg, mint a többit: a kereslet. Amilyen stílusban, témában, műfajban az emberek több terméket keresnek, abból többet is fognak előállítani. A kereslet-kínálat egymásra hatása nagyon is meghatározó. Ez az oka annak, hogy kereshetünk valamiféle általános mechanizmust a ma kedvelt zeneszámok és az emberek általános, ha úgy tetszik, kollektív ízlése között. Ezáltal juthattunk a fenti következtetésre is, vagyis, hogy manapság sokkal nagyobb a kereslet olyan dalokra, amelyek melankolikusak, lassúak, valamilyen komoly, nehezen feldolgozható témáról szólnak, és alapvetően, ha mindent egyben nézünk, szomorúak. De valóban a hallgatóság ízlése miatt alakult ez így, vagy azért, mert az előadók jobban szeretnek ebben a stílusban alkotni?

Mindkét állítás megállná a helyét. Ha megnézünk egy toplistát a legközkedveltebb dalokról, azok témái közt gyászt és annak feldolgozását találnánk, válást, szakítást, csalódást, szerelmi bánatot, be nem teljesült vágyakat. És ezeket, akármilyen furcsán is hangzik, azért hallgatjuk, mert segítenek. Az öröm megélésében sokkal kevesebb a nehézség. Ha valami jól alakul, és az ember boldog, az ritkábban készteti befelé fordulásra, önállóan eltöltött időre. Ez pedig azt eredményezi, hogy ritkábban fogunk csak úgy elvonulni vidám zenét hallgatni, ha alapvetően is jó a hangulatunk. Azonban egy-egy nehezebben feldolgozható esemény után, ha alapvetően rossz a kedvünk, sokkal jobban szeretünk egyedül lenni, befelé fordulni, és a körülmények megemésztésében sokat segít a zene. Nem ad univerzális választ és orvosságot, de megmutatja, hogy a mi problémánk nem egyedül a miénk, sokan küzdenek hasonlóval. A két eset közötti különbség már önmagában is ad némi magyarázatot arra, hogy miért is kelendőbbek manapság a melankolikusabb dalok.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lenne az alapvető hangulatunk is valamivel negatívabb vagy változékonyabb. De a zenei ízlésünk és a hangulatunk közötti összefüggést általánosítani vagy kizárólagosítani nem lehet és nem is érdemes. Ezt úgyis az évek távlata tudja majd megmagyarázni leginkább.

Varga Ágnes Kata