Menü

A társas magány árnyékában

Sokan egyetértenek abban, hogy a minőségi, érett párkapcsolat olyan, mint egy hosszú-hosszú beszélgetés kifogyhatatlan témákkal, értő, érdeklődő figyelemmel és – ha szükséges – közös hallgatásokkal. Van, amikor a beszélgetés szünete is értékes tartalommal bír. A fiatal felnőttkor egyik fő feladata kialakítani az intimitásra való képességet, mely nemcsak testi, hanem a lelki értelemben vett közelségre is értendő.

A kötődési zavar és a párkapcsolat

Ha kora gyermekkorunkban az anyához való kötődésünk valamilyen okból zavart szenved, annak súlyos kihatásai lesznek felnőtt életünkre. A bizalom kialakulása helyett azt tanuljuk meg kisgyermekként, hogy a világ nem biztonságos, a szeretett személyek nem megbízhatóak. A közeli kapcsolatokból sérülés, fájdalom, elhagyatás, cserbenhagyás vagy megszégyenülés származhat, így jobb azokból kimaradni, vagy csak épp hogy kapcsolódni hozzájuk. Az elköteleződés és az intimitás így nem a vágyott, hanem a rettegett helyzet lesz, és ezt a fájdalmat okosabb dolog elkerülni.

Minden 10-dik házasságból 4-ben, egyik vagy másik fél magányosnak érzi magát. Az adat elrettentő, ám ha belegondolunk, sokan „elélnek” egymás mellett, az élet hullámain. Megszokták egymást. Ismerik a másik rigolyáit, szokásait. Már több évtized után, nem akarnak másfelé kacsintani, mert az, hogy tudják, otthon mire számíthatnak, megnyugtatja őket. Valóban így lenne?

Magányosnak lenni egy párkapcsolatban rosszabb, mintha nyíltan rossz lenne a két fél kapcsolata. Akkor talán lépnek egyet előre, és változtatnak. Az egyedüllét érzése a párkapcsolatban lassan megöl mindent. Először a kommunikációt. Aztán szépen lassan a szeretetet. Tövestül kifordítja a lélekből.

Ha úgy érezzük, a másikkal folyamatosan elbeszélünk egymás mellett, nincsenek közös pontok, érdeklődési kör, vagy beszédtéma. Ha azt tapasztaljuk, hogy nincsenek közös élmények, amiket megélnénk, nincsenek közös programok, amiken részt vennénk. Ha többet végzünk bizonyos tevékenységeket egymás mellett, mintsem együtt. Ha a kommunikáció kimerül a hétköznapi életvezetésre vonatkozó témákban, akkor pusztán egymás mellett élünk, nem pedig együtt. Egyedül vagyunk a belső világunkkal. Nincs kivel megosztanunk, vagy tovább formálnunk azt.

Ha azt tapasztaljuk, a másiktól nem kapunk elég figyelmet. Ha azt érezzük, a saját szükségleteink figyelembevétele másodlagossá vagy harmadlagossá vált. Ha a véleményünk nem bizonyul fontosnak, ha az érzéseink megértése a háttérbe szorul, akkor nem kapjuk meg azt, amire az egyik legnagyobb szükségünk van.

Fontos, hogy kellő időt, és energiát fordítsunk egymásra. Legyen motiváció kérdezni, legyen lehetőség válaszolni, legyen alkalom kifejezni egymás felé az érdeklődést, a figyelmet és megértést.

Szerző: Udvari Fanni

A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége

A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.

Mi az a hatodik érzék? Létezik egyáltalán a megérzés?

Ki ne érezte volna már azt, vagy használta a kifejezést, hogy „van egy megérzésem”. Mi is az a hatodik érzék?

Április 2. Az autizmus világnapja

Április 2-a világszerte az autizmus világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élő emberek helyzetére, elfogadására és támogatására. Ez a nap nemcsak az érintettekről szól, hanem a családtagokról, pedagógusokról és szakemberekről is, akik nap mint nap azon dolgoznak, hogy az autista emberek teljesebb életet élhessenek.