A társas magány árnyékában
- Dátum: 2020.01.11., 21:04
- Udvari Fanni
Sokan egyetértenek abban, hogy a minőségi, érett párkapcsolat olyan, mint egy hosszú-hosszú beszélgetés kifogyhatatlan témákkal, értő, érdeklődő figyelemmel és – ha szükséges – közös hallgatásokkal. Van, amikor a beszélgetés szünete is értékes tartalommal bír. A fiatal felnőttkor egyik fő feladata kialakítani az intimitásra való képességet, mely nemcsak testi, hanem a lelki értelemben vett közelségre is értendő.
A kötődési zavar és a párkapcsolat
Ha kora gyermekkorunkban az anyához való kötődésünk valamilyen okból zavart szenved, annak súlyos kihatásai lesznek felnőtt életünkre. A bizalom kialakulása helyett azt tanuljuk meg kisgyermekként, hogy a világ nem biztonságos, a szeretett személyek nem megbízhatóak. A közeli kapcsolatokból sérülés, fájdalom, elhagyatás, cserbenhagyás vagy megszégyenülés származhat, így jobb azokból kimaradni, vagy csak épp hogy kapcsolódni hozzájuk. Az elköteleződés és az intimitás így nem a vágyott, hanem a rettegett helyzet lesz, és ezt a fájdalmat okosabb dolog elkerülni.

Minden 10-dik házasságból 4-ben, egyik vagy másik fél magányosnak érzi magát. Az adat elrettentő, ám ha belegondolunk, sokan „elélnek” egymás mellett, az élet hullámain. Megszokták egymást. Ismerik a másik rigolyáit, szokásait. Már több évtized után, nem akarnak másfelé kacsintani, mert az, hogy tudják, otthon mire számíthatnak, megnyugtatja őket. Valóban így lenne?
Magányosnak lenni egy párkapcsolatban rosszabb, mintha nyíltan rossz lenne a két fél kapcsolata. Akkor talán lépnek egyet előre, és változtatnak. Az egyedüllét érzése a párkapcsolatban lassan megöl mindent. Először a kommunikációt. Aztán szépen lassan a szeretetet. Tövestül kifordítja a lélekből.
Ha úgy érezzük, a másikkal folyamatosan elbeszélünk egymás mellett, nincsenek közös pontok, érdeklődési kör, vagy beszédtéma. Ha azt tapasztaljuk, hogy nincsenek közös élmények, amiket megélnénk, nincsenek közös programok, amiken részt vennénk. Ha többet végzünk bizonyos tevékenységeket egymás mellett, mintsem együtt. Ha a kommunikáció kimerül a hétköznapi életvezetésre vonatkozó témákban, akkor pusztán egymás mellett élünk, nem pedig együtt. Egyedül vagyunk a belső világunkkal. Nincs kivel megosztanunk, vagy tovább formálnunk azt.

Ha azt tapasztaljuk, a másiktól nem kapunk elég figyelmet. Ha azt érezzük, a saját szükségleteink figyelembevétele másodlagossá vagy harmadlagossá vált. Ha a véleményünk nem bizonyul fontosnak, ha az érzéseink megértése a háttérbe szorul, akkor nem kapjuk meg azt, amire az egyik legnagyobb szükségünk van.
Fontos, hogy kellő időt, és energiát fordítsunk egymásra. Legyen motiváció kérdezni, legyen lehetőség válaszolni, legyen alkalom kifejezni egymás felé az érdeklődést, a figyelmet és megértést.
Szerző: Udvari Fanni
Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?
Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.
A sportszerűség fontossága
A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.
Miért hallgatunk az érzelmeinkről?
Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.
Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál
A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.
Út a szabadságba
A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.