Menü

Az élet túl rövid ahhoz, hogy…

Hogyan folytatnád? Mi az, amihez az élet túl rövid? Mit engedjünk el 2020-ban?

Amit már 2019-ben is el kellett volna engedni. Azokat a negatív dolgokat, amelyek miatt egy nehéz hátizsákot cipelünk tele félelmekkel, aggódással, sérelmekkel, elvárásokkal. Ideje letenni. Amire nincs szükség többé: például a görcsös ragaszkodás.

Hány olyan példát ismersz, ahol a ragaszkodás, vagy görcsös irányítás elengedésével kinyíltak a vágyott kapuk, megkaptuk az áhított állást, sikerült a vizsgánk, visszatért a kedvesünk, vagy végre sikerült és megfogant a baba. A görcsös kapaszkodás elengedésével nem a vágyainkról mondtunk le, csak a görcsös ragaszkodást engedjük el és az azzal együtt járó félelmet, hogy „mi van, ha nem sikerül”. A veszteségtől való aggodalmat és félelmet engedjük el.

A görcsös akaráson kívül akad még jócskán, amihez ragaszkodunk, pedig nélküle könnyebb volna a lélek.

Engedjük el a haragot és a bűntudatot. Semmi értelme sincs, csak kínoz és gyötör. Kutatások kimutatták a szívbetegség és harag közötti kapcsolatot. Ne legyünk haragtartóak, ahogy az egyik kedvenc idézetem is mondja: „Az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy huzamosabb időn át haragudjunk az emberekre, és mindent elraktározzunk, ami fáj.”

Engedjük el a negatívizmust. A pesszimizmust. A „nekem úgyse sikerül” hozzáállást. Az univerzum értékeli a pozitív gondolkodást, de a negatív gondolatoknak is teremtő erejük van. A gondolataink befolyásolják a körülöttünk lévő világot, szóval pont az fog történni, amit gondolunk és amit hiszünk. Gondoljunk innentől kezdve a pozitívra!

Mondjunk búcsút a lustaságnak.

Ahogy az elmének és a léleknek, a testnek is szüksége van a törődésre, azt a rég halogatott diétát és mozgást szépen lassan vezessük be az életünkbe! Ideje van.

Elköszönhetünk a folyamatos önkritizálástól, önmarcangolástól. A legtöbbször mi magunk okozzuk magunknak a legtöbb fájdalmat és szenvedést, aggodalmat. Találjuk meg a módját a saját önbizalmunk erősítésének, lelki békénk helyreállításának.

Ahogy az önbizalmunk helyreáll, rögtön el tudunk fogadni másokat is feltétel nélkül és ezzel párhuzamosan elengedjük a megfelelési kényszert is, a „vajon ki mit gondol rólam” aggodalmakat is. Eme aggodalmak és negatív érzések miatt nem tudunk értelmes kapcsolatba lépni másokkal.

Engedjük el a jövőtől való félelmeinket és aggodalmainkat. Nem történik baj, de mi mégis erre gondolunk és ettől tartunk, ezáltal mi hozzuk létre ezeket a negatív gondolatokat. De miért is?

Engedjük el a múltat. Elengedni valakit a múltból, aki fájdalma okozott, bizony hosszú éveket vesz igénybe, ha szükséges kérhetjük szakember segítségét hozzá, de már az is elég, ha a gondolkodásunkon változtatunk és nem bűnbakot keresünk, nem önmarcangolást végzünk, hanem megértjük, elfogadjuk és elengedjük, ahelyett, hogy újra és újra felidézzük magunkban a rossz emlékeket, görgetve magunk előtt. Takarítani tudni kell az emberi kapcsolataink között is. Van, akit el kell felejteni.

Az elengedéssel megszabadulhatunk azoktól a negatív viselkedésmintáktól, érzelmektől, aggodalmaktól és félelmektől, amelyek sokszor akár meg is betegíthetnek minket, és nem engedik, hogy boldogan élhessünk.

Digitális emésztés – Te figyelsz arra, hogy mit fogyaszt az agyad?

Az egy dolog, hogy odafigyelünk, vagy legalább is megpróbálunk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, hogy ne terheljük az emésztőrendszerünket. De vajon hányan figyelünk arra, hogy mit fogad be az elménk?

Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről

Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.

Mindenkinek van szerencseszáma - a Tiéd melyik?

Van, aki a hármasra esküszik, más a hetest tartja különlegesnek, és akadnak olyanok is, akik egy születési dátumhoz vagy egy fontos életeseményhez kötik a „szerencseszámukat”. De vajon valóban mindenkinek van ilyen száma, vagy csupán az emberi elme játéka az egész?

Hogyan lesz egy gyereknek egészséges az önbizalma?

Anyukaként nap mint nap szembesülök azzal, mennyire törékeny, mégis formálható dolog a gyerekek önbizalma. Nem születnek kész önértékeléssel – mi, szülők és a környezetük alakítjuk azt apró, sokszor észrevétlen pillanatokon keresztül.

Mi az a hatodik érzék? Létezik egyáltalán a megérzés?

Ki ne érezte volna már azt, vagy használta a kifejezést, hogy „van egy megérzésem”. Mi is az a hatodik érzék?