Menü

2 tipp, hogy mit kezdj magaddal, ha semmi sem jó

Rossz napok mindig léteztek, most is velünk vagy mellettünk vannak, és az élet jellegéből adódóan a jövőben is lesznek. Egy kapcsolat sem konfliktusmentes, egy ember sem tökéletes. De milyen gyors segítséget vehetünk igénybe azokon a napokon, amikor nem érezzük magunkat a helyünkön?

Sajnálatos, de a mai rohanó világunkban, amikor sokan igyekeznek az önismeret útjára lépni, azt követni, önmagunk felfedezésén dolgozni, még többen vannak, akik ennek ellenére is rosszul érzik magunkat. Olyan világot élünk, amikor férfiak és nők kellő energia-befektetéssel egyaránt érvényesíthetik magukat. Mégis mindannyiunkat elkap olykor-olykor egy nap, amikor nem találjuk a helyünket. Sokszor halljuk és olvassuk, hogy a rosszat ugyanúgy meg kell tudni élni, el kell tudni fogadni, ez mégsem olyan egyszerű. Most adunk két tippet, amivel viszont megkönnyíthetjük az aktuális helyzetünket.

Az írásról régóta köztudott, hogy terápiás célzattal is alkalmazható. Ezért érdemes fognunk egy füzetet vagy egy darab papírt, és néhány kérdést megválaszolni magunknak a lentebb felsoroltak közül.

Gondolj a párkapcsolatodra, vagy ha szingli vagy, egy jövőbeli kapcsolatra. Képzelj el néhány harmonikus helyzetet, s írd le őket magadnak röviden.

Gondold át, milyen viselkedésformák fontosak számodra egy kapcsolatban. Írj róla néhány gondolatot. (Például: Számomra nagyon fontos, hogy a társam akkor is kimutassa felém, hogy szeret, ha társaságban vagyunk. Nem fontos, hogy mindig együtt vagy egymás mellett legyünk, de számomra nélkülözhetetlen néhány romantikus pillantás vagy érintés.)

Tudsz-e nemet mondani egy társas kapcsolatban? Ez egy fontos kérdés. A nemet mondás nagyon nehéz, sokan egész életük során tanulják. Milyen helyzetekben mondasz bátran nemet? Skiccelj fel néhány helyzetet!

A másik nagyon egyszerű lehetőség, amihez bármikor lehet nyúlni, a „gyógyító zöld”. Nemcsak a fürdőkádban üldögélve, olvasva, gyertyafényben zenét hallgatva lehet önmagunkkal egyensúlyba kerülni. Ugyanezen hatás kifejtésére egy erdő is képes. Az illatok, a színek, a természet ereje, a környezetváltozás és a tudatos odafigyelés gyorsan kizökkenthet minket a szomorú nyomottságból. Jót tesz, ha sétálunk a fák között, beszívjuk a friss levegő illatát, és így a fizikális egészségünkre is pozitív hatást gyakorolhatunk. Egyensúlyba kerülhet a vérnyomásunk és a pulzusunk, és a stresszhormonok szintjét is csökkenthetjük ezáltal.

Ne hagyjuk hát, hogy a rosszkedv teljesen átvegye felettünk a hatalmat. Fogadjuk el, hogy létezik, hogy velünk együtt él, de tegyünk ellene, és zökkentsük ki magunkat a megszokottból egy-egy apró, de annál hasznosabb trükkel!

Közeleg az autók télre való felkészítése

Aktuálissá vált az autók télre való felkészítése. Vannak, akik minden évben megteszik ezt figyelmeztetés nélkül is, azonban szerintem senkinek sem árt átismételni a teendőket. Nemsokára itt a tél. Ja, már itt is van.

Különórák és pihenés – Így marad meg a harmónia

Egyre több gyerek délutánját tölti ki a szervezett foglalkozások sora, a zsúfolt napirend azonban könnyen a pihenés rovására mehet. Cikkünk bemutatja, milyen jelek utalhatnak a túlterhelésre, és hogyan segíthetnek a szülők egyensúlyt teremteni a különórák, a szabadidő és a pihenés között.

Korai kelés, hosszabb délutánok – Miért éri meg hamarabb kezdeni a munkát?

A hajnali ébredés sokak számára kihívás, mások viszont szeretik, hogy már a reggeli órákban lendületbe kerülnek. A korábbi munkakezdés a teljesítményre, a szabadidőre és az egészségre is hatással lehet, előnyei azonban csak megfelelő pihenés mellett érvényesülnek.

Az illatok terápiás ereje – így csempészhetünk nyugalmat a mindennapokba

Ahogy közeledik a tél, egyre jobban vágyom az otthon melegére, a nyugalomra és azokra az apró dolgokra, amelyek kellemesebbé teszik a mindennapokat. Számomra ezek közé tartoznak az illóolajok is. Az őszi-téli időszakban előszeretettel használom őket párásításhoz, de krémekbe és a fürdővízbe is szívesen csempészek néhányat. Egy-egy kellemes illat számomra nem csupán hangulatot teremt, hanem segít abban is, hogy egy fárasztó nap után egy kicsit lelassuljak, és jobban odafigyeljek magamra.

A fák és a természet gyógyító ereje

Nem véletlenül mondják, hogy ha beteg vagy, vagy akár stresszes, menj és sétálj egyet az erdőben.