Menü

A válásról

Az általános frusztráció, amely a házasságot és a válást övezi, napról napra növekszik bennünk, noha mint tudjuk, hogy nincs két egyforma házasság. Hogyan jutottunk odáig, hogy problémáink megoldásainak sorában elsők közt foglal helyet a válás? Miért nem próbálunk tenni ellene?

Minden házasság úgy kezdődik, hogy „mi majd máshogy csináljuk”. Azután előkerül néhány probléma, ami újabbakat generál, mi pedig az aprócska szikrából hatalmas tüzet csiholva égetjük fel a nyugalmat, biztonságot jelentő otthoni légkört. Mindenki annak tudatában vág bele a közös életbe, hogy tisztán látja a válást, mint lehetőséget, és ha nem is gondol bele, környezete gyakran figyelmezteti rá. Ki ne hallott volna esküvő előtt olyan mondatokat, hogy „tudtátok, hogy 40 éves korukra a legtöbben már egyszer elválnak?” – mindezzel még nagyobbra növelve a bizonytalanságot.

Nem érheti kritika ugyanakkor azokat, akik óva intenek minket a kétes helyzetektől, de ezáltal nem leszünk-e mi magunk a saját problémáink generátorai? Ha sokáig mondjuk magunknak, hogy milyen katasztrofális a helyzet, akkor egy idő után hiába vagyunk szilárdan meggyőződve arról, hogy mi mások vagyunk. Lényegében a folyamat önmagát gerjeszti azzal, hogy félelembe hajszolja az embert, akiben egy hevesebb vita után azonnal megfogalmazódik a gondolat, hogy „mi van, ha igazuk volt, és nincs jó házasság, és én is el fogok válni?” Az érdekesség ebben, hogy a végén néhányan már annyira félnek egy esetleges traumától, hogy inkább elválnak békében, nehogy lelki sérülés legyen a vége.

És mi az, ami miatt nem akarjuk elkerülni ezt? Főképp azért, mert megtehetjük. Lehetőségünk van arra, hogy egy rossz kapcsolatból kilépve akármennyi újba belevágjunk, kiélvezve az előnyeit, majd időben megszabadulva a hátrányaitól. Ez pedig állandó kísértés. Csakhogy a világon nagyon sok dologra van lehetőség, amely lehetőségek azért teremtettek, hogy szükség esetén alkalmazhassuk őket. Ilyen a válás is. Csak azért, mert lehet, nem mindig szükséges. És csak azért, mert megtehetjük, és mások megteszik, nekünk nem muszáj. Persze, ha csak ez az egy lehetőség maradt, nem érdemes vállalni minden szenvedést csak azért, hogy ne kelljen elszenvednünk egy válást. Van, hogy az embernek nincs más választása.

Akkor miről is szólt ez a cikk, ha nem arra biztat, hogy ne váljunk el? A válasz nem is olyan bonyolult: mert igazából arra biztat, hogy gondolkodjunk. Gondoljuk végig a helyzetünket a házasság előtt és a házasság során is mindig! Szelektáljunk a vélemények között, hiszen egymást és a kapcsolatunkat mi magunk ismerjük legjobban! És, ami a legfontosabb, se célnak, se eszköznek ne tekintsük a válást, amelyben önmagunkat megvalósítjuk! Maradjon ez egy végső megoldás, amelyet el szeretnénk kerülni. De ha mégis rá kerül a sor, akkor ismerjük fel az általa kínált lehetőségeket, és próbáljunk helyesen élni azokkal. Ezzel magunkat és társunkat is sok kellemetlenségtől mentjük meg.

Varga Ágnes Kata

Ha már ülnünk kell a munkában

Sokan vagyunk úgy azzal, hogy felnőtt életünk mintegy harmadát, negyedét ülőmunkával töltjük, és ez bizony menthetetlenül károkat okoz a testünkben. Hajlott hát, rossz gerinc, reumatológiai fájdalom, és még lehetne sorolni. Másrészt testsúlyunknak sem tesz jót, ha nem megyünk el utána, akár napi, de legalább heti három alkalommal egy jót mozogni utána. Több cikkünkben is szóba került, mivel érdemes töltenünk a munka utáni órákat, amikor persze megtehetjük. De azért arra is érdemes lehet odafigyelni, mit művelünk az irodában, ha már olyan sokáig ott vagyunk

Okostelefon vagy butamobil?

2020-at írunk, a 21. században pedig az okoskütyük fénykorát éljük és folyamatos technikai fejlődésen megyünk keresztül, ami egyrészről persze jó, másrészt kérdések sorát veti fel. Vajon mit gondolunk arról, hogy egy kis elsősnek, másodikasnak, alsós kisdiáknak mennyire van szüksége mobiltelefonra? Okostelefon vagy butamobil?

Leptin hormon növelése

A túlsúlyos vagy elhízott emberek rendszerint mindig éhesek, függetlenül attól, hogy mennyit ettek korábban, agyuk azt az üzenetet küldi, hogy vigyenek be még több kalóriát. Ráadásul külön paradoxonnak számít, hogy a legtöbb túlsúlyos ember alultáplált, mivel a legtöbb hizlaló, egészségtelen műkaja nem tartalmazza azokat a tápanyagokat, amikre a szervezetnek szüksége van.

Az idegösszeomlás előfutárai

Az idegösszeomlás nem pontos szakkifejezés, de meg lehet feleltetni annak: a súlyosság fokától függően lehet úgynevezett alkalmazkodási zavar, illetve krízisállapot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az érintett olyan helyzetbe kerül, amelyre nincsenek megoldási mintái, nem tud azzal megküzdeni.

"Gyógyító" közhelyek

Ha az a mondat hangzik el, hogy "majd az idő minden sebet begyógyít", vagy, hogy "úgy még sosem volt, hogy valahogy ne lett volna", akkor a legtöbben csak legyintünk, hogy ezek közhelyek. Mégis krízishelyzetekben gyakran nyúlunk klisésnek hangzó mondatokhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Van jelentősége ezeknek? Valóban jótékony hatásuk van a sokszor hangoztatott, általános igazságoknak?