Menü

Cola tévhitek

A kóla az az ital, amelyet szinte minden országban megtalálhatunk, és emellett előszeretettel fogyasztják az emberek. Gondoljunk csak bele, hogy ha étterembe vagy szórakozóhelyre megyünk, akkor egész biztos, hogy a fogyasztásunkban benne lesz egy pohár üdítő is. De ha vendégségbe látogatunk, akkor biztos, hogy legalább egy üveg kóla megtalálható lesz az italok tárházában.

A káros hatásáról számtalan helyen olvashatunk, de emlékszem, hogy én még az iskolában is tanultam a negatív hatásáról. Ezt a tanár egy kísérlet által mutatta be az osztálynak, ami pedig a következő volt: egy pohár kólába csirkecsontot helyeztünk és napokon keresztül figyeltük, hogy mi történik vele. Az eredmény pedig egy szivacsos állagú csontnak kinéző trutyi volt. Viszont most nem akarom az olvasókat azzal fárasztani, amit már egyébként is ötvenszer elolvashattak az interneten, vagy szembekerülhettek olyan cikkek tömkelegével,ami azt veszi sorra, hogy „miért ne igyunk kólát”. Inkább nézzünk pár tévhitet, ami számomra is megdöbbentő volt.

Második legnépszerűbb szó a világon

Keringenek olyan állítások, miszerint az OK után a Coca-Cola a leginkább megértett szó a világon. Mikor utána olvastam, akkor több utalást is találtam cikkekre, interjúkra, művekre. Viszont találtam olyan oldalt is, amelyik nem is az OK-t tartja a leismertebb szónak, hanem a Hello-t. De természetesen, ha nem is igaz a feltevés és kiderülne, hogy csak részrehajló volt, akkor sem vonhatjuk kétségbe a globális ismeretségét.

Coca-Cola találta ki a piros Mikulást

A legenda miszerint a modern piros mikulás képét a Coca-Cola találta ki, nem igaz. Snopes szerkesztői szerint a mikulásról kialakított kép, már jó pár évvel az előttről származik, hogy a népszerű Coca-Cola Company a téli piaca fellendítése érdekében kitalálta volna a mindenki által jól ismert reklámot. Természetesen, azzal egyet érthetünk, hogy a kép megszilárdításában lehetett szerepe.

Véletlenül lett szénsavas

Sokan még mindig úgy tartják, hogy egy véletlen következtében lett szénsavas a kóla. A történet nem igaz. Egy érdekes baleset történt, John Pembertonnal -egy gyógyszerésszel- Atlantában. Ő volt az, aki létrehozott és feltalált egy szirupot fejfájás és másnaposság ellen. Ám, egy nap, a gyógyszertári dolgozó csapvíz helyett szódavizet rakott a szirupba és ez útjára indította a Coca-Colát. A buborékok hozták meg a sikerét ennek a különleges italnak. Viszont kiderült, hogy Pemberton eredetileg is szénsavas italt tervezett.

Robbanó cukorral keverve felrobbantja a gyomrot

Én ezzel a feltevéssel egy vígjátékban találkoztam először, viszont akkor úgy gondoltam, hogy ezt a tévhitet csak a rendezők találták ki. Viszont, ahogy most kutattam, szembe került velem, hogy tényleg igaz volt az, hogy a 70-es, 80-as években úgy gondolták az emberek, hogy ha robbanó cukorkát és a kólát keverik, akkor tényleg felrobbanhatnak. Természetesen, ez a feltevés nem igaz és senki nem fog darabjaira hullani, ha cukorkával együtt fogyasztja ezt az italt.

Káros hatások felturbózva

Nem igaz az az állítás, miszerint ha a foszforsav nem nyomná el az ital elfogyasztásával szervezetbe vitt tíz teáskanálnyi cukrot, azonnal kihánynánk az italt. Hiszen, akár egy rostos almalé is tartalmaz ennyi cukrot, arról pedig senki sem feltételezné ezt. Butaság azt állítani, hogy a koffein hatására agyunkban ugyanolyan folyamatok játszódnak le, mintha heroint fogyasztanánk, illetve a koffein nem növeli közvetlenül agyunk dopamintermelését. Kicsit eltúlozzuk már, ha a negatívumokra kell gondolni a kóla kapcsán. Természetesen nem egészséges és nem alaptalanok a félelmek, viszont minden cukros üdítőnek ugyanilyen hatásai vannak.

Tisztítószer

Számos helyen olvashatjuk, hogy mi mindenre lehet alkalmazni ezt az ominózus italt, viszont semmiképpen sem ajánlják fogyasztásra. WC-tisztítására, rozsda marására, vízkő oldására ajánlják, és azt is említik, hogy Amerikában járdák tisztítására, illetve a rendőrök baleset esetén ezzel mossák le a vért az aszfaltról. Viszont, mégis csak inkább ital, mint tisztítószer, hiszen csak gondoljunk bele, hogyan ragadhat a sok cukor miatt, az a felület, amit ezzel tisztítanánk meg.

Még számtalan esetet lehetne említeni, hogy mennyi félreértés kering a kóla körül, viszont most csak egy kis ízelítőt szerettem volna nyújtani mindabból, ami a legtöbb vitát váltja ki. Illetve a célom az volt, hogy ne csak a káros dolgaira figyeljünk oda.

Április végi vetés

Sokan úgy gondolják, hogy április végén már késő belevágni a konyhakertbe, pedig még rengeteg lehetőség áll előttünk. Számos gyorsan fejlődő zöldség és fűszernövény ilyenkor is sikerrel vethető, akár kezdők számára is. Egy kis odafigyeléssel már néhány héten belül saját, friss termést tehetünk az asztalra.

Fenntarthatósági Témahét az iskolákban: kis lépések, nagy változások

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy divatos kifejezés, hanem mindennapi döntéseink egyik legfontosabb szempontja. Éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy a fiatal generáció már iskolás korban megismerkedjen a környezettudatos gondolkodás alapjaival.

Ultrabalaton hatodszor. Ugyanaz a kör és mégis mindig teljesen új és más

Hétvégén ismét elrajtol az UltraBalaton – és bár minden évben ugyanaz a Balaton, valahogy mégis mindig teljesen más élmény vár ránk. Számunkra különösen, hiszen idén már hatodik alkalommal állunk rajthoz, ezúttal kilenc fős csapattal. Egy kicsit rutinosabban, talán tudatosabban, de ugyanazzal az izgatott várakozással, mint legelőször.

Madárfiókák megtalálása: teendők, fészekelhagyás és tévhitek

Tavasszal és nyár elején gyakran találkozhatunk magukra hagyottnak tűnő madárfiókákkal parkokban, kertekben vagy akár járdákon is. Ilyenkor sokakban azonnal felmerül a segíteni akarás, azonban fontos tudni, hogy nem minden esetben van szükség beavatkozásra.

Egy különleges gyümölcs, a földicseresznye

A papírszerű burokba rejtett physalis igazi különlegesség egyszerre látványos, ízletes és egészséges. Ez a narancssárga bogyó nemcsak a tányéron mutat jól, hanem szervezetünk számára is értékes támogatást nyújt.