Elrettentő társadalomkép a facebook-on

Hogyan gondolkodik az új generáció, s mivel tölti a szabadidejét? A facebook-ról (majdnem) minden kiderül! Egy csoport révén bepillantást nyerhettem az elrettentő valóságba. Biztosan ezt akarjuk, emberek?

A minap egy távoli ismerősöm hozzáadott engem egy facebook csoporthoz. Fogalmam sincs, mit keresek ott, ugyanis a csoport nevében megjelölt jelző nem illeszthető rám. Az értesítés a csoportba való bekerülésről elkerülte a figyelmemet, de nem úgy a posztok… Azokat nem lehetett nem észrevenni.

Egyszerre csak tele lett az üzenőfalam szelfikkel, furábbnál furább felhívásokkal, fotókkal, játékokkal és véleménykérésekkel. Önmagában ezzel még nem lenne baj (a posztok gyakoriságán túl). Mégis egy nagyon torz kép tárult elém.

Az emberek (javarészt fiatalok) idegenektől várják a lájkokat az önbizalmuk megerősítésére. Tényleg ettől lesznek jobban? S vajon meddig? A lányok dekoltált ruhákban, a fiúk félmeztelenül, a legkülönfélébb ürügyekkel teszik fel a képeket, s egymást kérdezik: „mit csináltok éppen?” – a több, mint tízezer tagtól várva a választ, amelyet aztán szóra sem méltatnak, csak a bókokat.

Unaloműző fotójátékok tömkelegét posztolják: kinek milyen a kedve/kocsija/macskája, stb., és aszerinti ikonnal lájkolja a képet. Vagy a másik fiú posztoló, aki megkérdezi a lányokat, hogy a tangát vagy a francia bugyit részesítik-e előnyben? S hozzáteszi: fotóval nyugodtan lehet igazolni a választást… Naponta száz és száz hasonló színvonalú bejegyzés születik a csoportban. Természetesen (?) rettenetes helyesírással és fogalmazással kerülnek kiírásra ezek a bejegyzések.

Nem nehéz észrevenni azt az általános társadalmi színvonalat, amit mutat magából ez a „közösség”. Persze nem csak innen, hanem munkámból és szülői szerepemből kifolyólag is egyszerre vagyok informált, így ismerem a helyzetet – a fiatalok nem találják fel magukat a közösségi oldalak és a videók világán túl. Unatkoznak – a világon minden untatja őket. (Az unalmuknak ebben a csoportban is gyakran hangot adnak). Így maradnak a butuska, üres elfoglaltságok a facebook keretei között: kizárólag a külső jegyeket vizsgáló képek, és az „írd le kommentben, hányadikán születtél”-színvonalú, lássuk be, tök értelmetlen, időrabló posztok.

Nem, nem a facebook a hibás, hiszen ez csak egy felület, ami olyanná válik, amilyenné az emberek alakítják. Lehet értelmes dolgokra is használni, (sokan megteszik), hiszen vannak más, fantasztikus csoportok is zenékről, utazásról, könyvekről, segítségnyújtásról, optimizmusról és még sorolhatnánk napestig.

Részemről én még egy picit csodálkozom, néhányszor ledöbbenek, aztán sürgősen kilépek ebből a (meg nem) nevezett csoportból. Szeretném megválogatni, hogy kivel és mivel töltöm az időmet. Várnak rám a könyvek, a megírni való cikkek, a megnézni kívánt helyek… S közben bízom abban, hogy a digitális bennszülött Z-generáció tagjai is felébrednek előbb-utóbb. Rájönnek, hogy igenis ártalmas egy olyan facebook csoport, ahol a be nem vett osztálytársakat szidják és beszélik ki a háta mögött. Hogy a chatelés nem ér fel a személyes találkozással (manapság hivatalosnak vélt kapcsolatok születnek a neten úgy, hogy a felek még sosem találkoztak, s a barátságok is beérik az online beszélgetésekkel).

Reménykedjünk, hogy mindez csak ideiglenes, és az aggodalmunk teljesen természetes és általános jelenség. Hiszen annak idején, ahogy Janikovszky Éva is megírta a Kire ütött ez a gyerek c. könyvében, éppen a szalagos magnóban látták a negatív hatást: akkor az volt a „kockulás” (a számítógépek és okostelefonok előtt), aminek következményeképp nem mentek szabad levegőre a fiatalok.

Talán csak úgy van ez, mint a táplálkozással – megvolt a maga érája az élelmiszeripari műtermékeknek, de ahogy elértük a véglet egyik pontját, elindultunk visszafelé, és újra divatba jönnek a kézműves termékek, értékesebbé válnak a házi készítésű ételek és tárgyak.

Azt tegyük meg, amit lehet: mutassunk példát, sepregessünk a magunk háza táján és dolgozzunk a saját fejlődésünkön, a saját életünkön. Így van rá a legtöbb esélyünk, hogy pozitív hatással lehetünk másokra is. S amikor nekik is elérkezik a megfelelő időpont, hogy kiszakadjanak az értelmetlen posztok látszólagos és ideiglenes unaloműzéséből, akkor lehet, hogy minket fognak követni, s megkérdezni – miért gondolod így, és hogyan csinálod?

Továbbá azt is el kell fogadnunk, hogy nem kell és nem is lehet mindenkit megmenteni. Elképzelhető, hogy különösebb izgalom nélkül hagyni kell, hogy sokan megelégszenek az élet digitális oldalával. A többiekkel pedig együtt kirándulhatunk :)