Apa nélkül felnőni

Teljes, szeretettel teli, vidám családban felnőni manapság óriási érték. Már akkor is, ha csak a ’teljes’ szót vesszük figyelembe, olyan sok csonka családban élő gyermeket ismerünk. De mi a helyzet azokkal a családokkal, ahol nem akaratunkkal megegyezően válik a család csonkává, hanem az egyik szülő halálával kényszerülünk egy nehéz szituációba?

Már majdnem 6 éves voltam, amikor Édesapám mindössze fél évnyi betegeskedés után távozott az élők sorából maga után hagyva Édesanyámat és engem, az egy szem lányát, aki akkor még javában óvodába járt. Arról nem fogok írni, mekkora csapás lehetett ez az ő Édesanyjának, akinek egyetlen gyermekeke volt.

Azóta több mint 20 év telt el, de Édesanyám még mindig ugyanúgy emlékszik rá vissza. Személy szerint – valószínűleg valamilyen pszichikai okokból kifolyólag alakíthattam így – alig egy-két képet őrzök róla az emlékeimben. Gyerekként nem szerettem beszélni róla, mert cikinek gondoltam azt, hogy a mi családunk csak kéttagú. Jó néhány évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kérdezni, illetve beszélni merjek róla. Az is csak azután történt meg, hogy felfedeztem, mások is élnek hasonlóan csonka családokban.

Most már bármikor, nyitottan tudok róla nyilatkozni, bár biztos ezer meg ezer gátlás van még bennem ezzel kapcsolatban, amelyek életem során megoldásra várnak.

Nem tudom milyen életünk lett volna, ha Édesapám továbbra is velünk él – alkoholproblémái voltak. Nem tudom, mi lett volna a mi családunk sorsa: boldog élet, válás vagy megrontja az alkohol. Azt tudom, milyen érzés, ha nincs. Tudom, hogy nem tudok tőle megkérdezni semmit, nem tudom egy gyermeket milyen érzések fűzhetnek az apjához, ha jó a vele való kapcsolata. Milyen érzés együtt bolondozni, kirándulni, meghallgatni a katonaságon szerzett tapasztalatait. Milyen az, ha cukkol, ha viccelődik, ha félt mint tinédzsert. Ha megtanít ilyen-olyan műszaki dolgokra, amikhez ért. Ha elvisz a haverjaival horgászni.

Ezeknek az érzéseknek a megélése egy másik világban, életben – ha létezik – vár rám.

Azt tudom, hogy ha tehetném, arra sarkallnám a családokat, hogy szeressék egymást, oldják meg a problémáikat, beszélgessenek, és tartsanak ki egymás mellett! Hagyják egymást élni, támogassák egymást az egyéni célok elérése során is, és ugyanúgy tegyenek a közösekért is! Engedjék gyermekeiket kibontakozni, hallgassák meg őket, hogyan látják a világot, és engedjék nekik, hogy az érzéseiket őszintén megéljék.

Mert nincs nagyobb érték, mint teljes, szerető családban felnőni és élni.