Menü

Mosolyogjunk többet, hogy megnyerőbbek legyünk!

Nagyon kevés erőfeszítéssel is lehetünk sokkal megnyerőbb beszélők. A titok csak annyi, hogy mosolyogjunk többet! Egy nagyon rövid ideig tartó mosolygós időszak is befolyásolhatja az emberek döntéseit.

Francesca Gino nemrégiben megjelent könyvében többek között egy olyan projektet is részletez, amiben főiskolai hallgatóknak mutattak egy nagy adag fotót, amin az emberek arcára kiül valamilyen érzelem. A fotókat 16 ezredmásodpercig látták a résztvevők. Ez a 16 másodperc éppen a tudatküszöb alatt van, tehát ilyenkor a hallgatók még nem voltak képesek a fotók és az azokon szereplő tudatos felismerésére. A fotók „nézegetése” előtt a hallgatók egy jegyzetet kaptak feltételezhetően egy másik hallgatótól, amelyen valamilyen ösztönző jegyzet szerepelt arra vonatkozóan, hogy később vegyenek részt egy másik, nem fizetett, italkóstoló tanulmányban.

Azok közül, akik mérges arcot láttak a fotókon (tudat alatt), 24%-uk döntött úgy, hogy a későbbi, italkóstoló tanulmányban részt vesz. A semleges arcot „látók” közül 41% hozta azt a döntést, hogy bevállalja a részvételt, a boldog arcot vizualizálók közül pedig 62% hozott pozitív döntést.

Mosolygó arcot látni megnöveli a meggyőzés erejét. Mosollyal úgynevezett – furán hangzik, de – érzelmi fertőzést hozhatunk létre, ami szintén megemeli a megnyerő képességet. Mindannyian észrevettük már, hogy ha egy beszélgetés vagy előadás közben rámosolygunk társainkra, arra ösztönözzük őket, hogy mosolyogjanak vissza? Gyakran ez egy tudat alatti mimika.

Hozzunk létre pozitív, megnyerő környezetet mindössze azzal, hogy többet mosolygunk! A pozitív érzések húznak minket előre, míg a negatívak csak hátrafelé tolnak minket. Kevésbé vagyunk meggyőzőek, ha haragunkat kifejezzük. Lehet, hogy átmeneti elismerést vagy előzékenységet kapunk, de ez mind csak ideiglenes, nem leszünk valóban megnyerőek tőle. Legyünk meggyőzőek egy mosoly segítségével!

Forrás: http://www.virtualspeechcoach.com/2013/05/22/smile-more-to-persuade/

Kalisztenika – az akár otthon is ingyen végezhető mozgásforma

Ki ne keresne olcsó és hatékony megoldást a testmozgásra? Erre egy jó megoldás a kalisztenika.

Nem a jóga, hanem az erdő hódít

Van, amikor nem egy edzőterem, nem egy jógamatrac, hanem egyszerűen az erdő jelenti a legjobb kikapcsolódást. A fák között sétálva, a madarak hangját hallgatva és a természet apró részleteire figyelve sokan tapasztalják meg, milyen érzés igazán lelassulni. Az erdőfürdőzés, vagyis a japán eredetű sinrin-joku egyre népszerűbb a világban, és nem véletlenül: a természet közelsége a testi-lelki feltöltődésben is segíthet.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.

5000 lépés az emberkereskedelem áldozataiért – amikor a csendes séta fontos üzenetet hordoz

Vannak problémák, amelyekről könnyebb azt gondolni, hogy messze történnek tőlünk. Az emberkereskedelem sokak fejében még mindig a filmekből ismert, szélsőséges helyzeteket jelenti: bezárt ajtókat, láncokat, erőszakot. A valóság azonban ennél sokkal összetettebb.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.