Menü

Még megtanulhatsz eleget inni

A nem megfelelő folyadékfogyasztás áll számos egészségügyi probléma, valamint rosszullét hátterében. Utóbbiak érthető módon nyáron a leggyakoribbak. Ne essünk ebbe a hibába - most még rászoktathatjuk magunkat arra, hogy eleget és megfelelően igyunk!

Azt hihetjük, hogy a szervezetünk jelez, ha innunk szükséges, és ilyenkor alakul ki a szomjúságérzet. Ez sajnos téves gondolat - amikor már szomjasak vagyunk, akkor erősen szükségünk van a folyadékra. Sokkal többet kell innunk annál, mint amennyire szomjasnak érezzük magunkat. Sokak számára éppen ez okozza a nehézségeket.

Miként taníthatjuk meg magunkat, hogy eleget igyunk, s egyáltalán miként tudjuk kivitelezni a helyes folyadékbevitelt? Jól olvassák, az ivást a legtöbb ember esetén tanulni kell. Vannak persze olyan "szerencsések", akik ösztönösen sokat isznak, ha viszont nem ezen tábort erősítjük, akkor fogadjuk el a tényt, hogy tudatosan kell tennünk önmagunkért e téren. Például így:

1. Első körben teszteljük magunkat: csak annyit igyunk, amennyit mindig is szoktunk, csupán jegyezzük le, hogy ez a folyadékmennyiség mennyi volt.

2. Számoljuk ki a testsúlyunk alapján, hogy mennyi folyadékot kellene fogyasztanunk, az alábbi információ alapján: 10 testsúlykilogrammonként 4 dl folyadékra van szüksége a testünknek. Egy 60 kg-os embernék ez tehát majdnem 2,5 liter.

3. Hasonlítsuk össze a két adat különbségét, és tervezzük meg, hogy milyen módon tudjuk pótolni a szükséges plusz folyadékot! Például hogy mennyiszer többet vagy többször kell innunk egy nap.

4. Azt is nézzük meg, hogy MIT iszunk: a fenti adat, tehát a szükséges folyadékmennyiség elsősorban vízzel, esetleg cukormentes teával vihető be a szervezetünkbe. A cukros üdítők, gyümölcslevek nem biztosítanak megfelelő hidratálást, nem is beszélve a szénsavas üdítőitalokról ráadásul nagyon sok kalóriát tartalmaznak

4. Alkalmazhatunk különböző technikákat, amelyek segítenek a helyes folyadékbevitel megvalósításában! Használhatunk például okostelefon alkalmazást, amely segít számolni, hogy mennyit ittunk eddig, ráadásul még figyelmeztet is, hogy innunk kell. Vagy vásároljunk olyan üvegpalackot, amely esztétikus, és szívesen használjuk, majd jegyezzük meg, hogy ezt hányszor kell kiürítenünk egy nap, hogy a folyadékbevitelünk elegendő mennyiségű legyen.

5. Nyáron különösen legyünk körültekintőek a hőségben, és mindig vigyünk magunkkal vizet! Akár a táskánkban egy kis palackban, nagyobb mennyiségben pedig az autó csomagtartójában.

Így teszi tönkre a sok mobilozás a nyaki gerincet

Egy üzenet, egy gyors videó, néhány perc közösségi média – aztán máris eltelt fél óra. A telefon ma már szinte mindenhová velünk tart, sokan pedig naponta több órán keresztül nézik a kijelzőt. Ennek azonban nemcsak a szemünk és a figyelmünk láthatja kárát. A helytelen testtartás miatt a nyaki gerincünk is komoly terhelésnek lehet kitéve.

Capgras-szindróma, ha az ismerős ismeretlen

Van úgy, hogy megismerjük a körülöttünk lévőket, de azt gondoljuk, hogy mégsem ők azok, ilyenkor állhat a háttérben Capgras-szindróma.

GLP-1 és fogyás: hogyan segíthetnek a GLP-1 alapú készítmények a testsúlycsökkentésben?

Az elmúlt években egyre többet lehet hallani a GLP-1 alapú fogyásról, illetve azokról a gyógyszerekről, amelyek eredetileg a 2-es típusú cukorbetegség kezelésére jelentek meg, de jelentős testsúlycsökkenést is előidézhetnek. A GLP-1 receptorokra ható készítmények az elhízás kezelésében is fontos szerepet kaptak, de alkalmazásuk minden esetben orvosi mérlegelést igényel.

Hogyan óvhatjuk meg a bőrünket ősszel?

A hűvösebb idő beköszöntével a bőr könnyebben kiszáradhat. A háttérben több, egymást erősítő hatás állhat, amelyek a fűtési szezon kezdetével még feltűnőbbé válnak.

Amikor nincs kinek elmondani – a magyarok kétharmada egyedül küzd a lelki nehézségekkel

Van, amikor nem történik semmi különös, mégis azt érezzük, hogy elfáradtunk. Túl sok a feladat, kevés az idő, állandóan ott motoszkál bennünk a pénzügyi bizonytalanság, a munkahelyi elvárás vagy éppen a családért érzett felelősség. Beszélnénk róla, de sokszor nincs kinek. Egy friss felmérés szerint a magyarok jelentős része éppen így éli meg a lelki nehézségeit.