Önfejlesztés – Egy érettebb világnézet

Az önfejlesztéssel foglalkozó cikksorozatunk első részét a kritikus gondolkodásról itt, a második részét az értelmi fejlődésről pedig itt olvashatod. Most pedig íme, az utolsó harmadik rész következik.

Mit értünk világnézet alatt? Ahhoz, hogy illusztrálni tudjuk, gondoljunk a szeptember 11-ei New York-i terrortámadásra. A társadalom egy része sokkos állapotban gyászolt, a másik része ünnepelt. Évekkel később Osama Bin Laden halála néhányaknak ünnep volt, másoknak gyászt hozott. Egyetlen eseményt teljesen ellentétes módon érzékelhetünk, és mindez csak a világnézetünktől függ: az értékrendünktől, a hitünktől, hogy mit érzünk igaznak vagy hamisnak, jónak vagy rossznak, szépnek vagy visszataszítónak és így tovább. Ez a szellemi-érzelmi irányultság a világnézetünk.

Az értékrendünk és a hitünk nagy részét olyan dolgok alkotják, amelyeket nem vonunk kétségbe, pedig ezek nem is igazolt feltételezések. Passzívan fogadjuk magunkba a hitet magunkkal kapcsolatban, a világról és arról, hogyan működik az élet, és nem vagyunk tisztában azzal, hogy ezeket a megállapításokat hol szedjük magunkra. Ezek a feltételezések normális körülmények között maguktól aligha mozdulnak el valamilyen irányba. Kutatások bizonyítják azonban, hogy ha a tévképzeteinket cáfoló bizonyítékok közül szemezgetünk, hatással lehetünk rájuk. Ezek befolyásolják az élményeinket, a hozzáállásunkat, a viselkedésünket.

Szellemi érdeklődés hiányában összemossuk azt, amit szeretünk azzal, mi igaz és mi jó, és amit nem szeretünk azzal, ami hamis és rossz. Hiszékennyé válunk, elfogadjuk mások véleményét vagy ötleteit érvek és bizonyítékok nélkül. Fanatikus odaadást fejlesztünk ki a saját ötleteink és ideológiáink mellett, megtagadjuk az érv- és bizonyíték alapú kihívásokat. Ellenszenvvel és gyűlölettel fordulunk azok felé, akik az utóbb említett szellemi termékekhez fordulnak. A hitet helyezzük előtérbe az érvek helyett, áldozatul esünk a mágikus gondolkodásnak és a babonáknak, a véletlenekbe is ok-okozati viszonyt látunk. Az elme dominál az értelem felett, és olyan alapokat fektet le, amelyek nem a növekedésünket szolgálják.

El kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy az életben semmi sem örök, és ki kell alakítanunk a kérdezést szokását. Ez nemcsak a külső világból érkező információhalmazra vonatkozik. A kérdések feltevése létfontosságú, amikor kritikusan értékeljük gondolataink, vágyaink, érzéseink és cselekedeteink szubjektív világát.

Jó, ha az erőnket saját megfigyelésünkre és érdeklődésünkre fordítjuk: „Miben hiszek, és milyen alapon hiszek ebben? Mit tudok, és honnan tudom?”. Cselekedeteinknél megkérdezhetjük magunktól: „Mit csinálok, és miért csinálom ezt? Mi az értéke az életben, mit alkotok, mit hozok létre ezzel?”. A szubjektív élményeknél tüzetesen megvizsgálhatjuk magunkat: „Mit érzek, mi ennek az oka és következménye, mi az értéke? Mit gondolok, és miért gondolom azt?” Ezen elv következetes gyakorlásával képbe kerülhetünk a saját értékeink, hitrendszerünk mögött rejlő reakciókkal és válaszokkal. Közelebb juthatunk annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy „Mi számít igazán az életben?”.

Fel kell ismernünk, hogy a válasz életünk során folyamatosan változni fog, és ezt engedjük is meg neki. Ami egy tinédzsernek a legértékesebb, nem feltétlenül a legértékesebb a tinédzser szüleinek. Az egyetlen helyes válasz a kérdésre az, amihez a saját, független gondolkodásunkon keresztül jutunk hozzá. A szellemi szabadság a gondolkodáshoz, illetve az, hogy a saját értékeinket mi magunk határozhatjuk meg, elengedhetetlen a még érettebb világnézet kialakításának folyamata során. Ez az oktatás célja.

Ahogy Dr. King írta 1947-ben: „Emlékeznünk kell arra, hogy az intelligencia nem elegendő. Intelligencia plusz egyéniség – ez az igaz oktatás célja. A teljes oktatás nemcsak a koncentrálóképesség erejével ruházza fel az embert, de arra érdemes célokkal is, amelyekre megéri koncentrálni. Az átfogó oktatás továbbá átadja nemcsak az élet által felhalmozott tudást, de a társadalmi élet felhalmozott élményvilágát is.”

Forrás: vedantala.org