Öregek kontra fiatalok
Az öregség a kiteljesedés, a bölcsesség vagy a hanyatlás időszaka? Mindegyik leegyszerűsítő és sztereotip kép az időskorról. Ráadásul az öregedés fogalma sajnos ma leginkább a pejoratív asszociációt indítja el a fejekben, és számos előítélet is kapcsolódik hozzá. A társadalom szembeállítja a fiatalságot az öregedés dimenziójával, végletes tartalmakkal különíti el ezeket a kategóriákat, majd ez alapján ítél, és megbélyegez.
Egyre több idősotthon létesül, hiszen a család már nem tudja (nem akarja) felvállalni az idősebb családtagok gondozását. Az öregedés fogalmának pejoratív eltolódását leginkább azzal magyarázzák, hogy a nukleáris családok korszakában, a felgyorsult, modern világban már nincs „funkciója” az idősebb korosztálynak. De ez a magyarázat, némi igazságtartalma ellenére, nagyon leegyszerűsítő következtetés.
Az ezzel a témával foglalkozó szakemberek szerint az időskorhoz és az öregséghez, öregedéshez kapcsolódó negatív asszociációk mögött valójában a haláltól való félelem áll. Ez annál is inkább így van, mert a gyász-rítusaink kiüresedtek, nem tudunk mit kezdeni az elmúlás gondolatával, nem tudunk elengedni. Ezért ezeket a gondolatokat illegalitásba száműzzük, nem beszélünk róluk, nem tudjuk összeegyeztetni az élettel, holott annak természetes részei. Egy idősebb ember (öregember) látványa azonban mindig előhozza, szembesít minket ezekkel az érzéseinkkel, szorongásainkkal, félelmeinkkel.
Hogy ki számít fiatalnak és öregnek, rendkívül szubjektív kérdés, ráadásul az életkor semmit nem mond el egy emberről. A fiatalságot és az öregséget hajlamosak vagyunk radikálisan elválasztani egymástól, majd ez alapján kategorizálunk, sokszor megbélyegző és kirekesztő módon. A fiatalság és az öregség nem jó vagy rossz, valójában nem is elhatárolható, hiszen születésünktől fogva öregszünk. Ez egy nagy folyamat, méghozzá a változás folyamata, melyet görcsösen akarunk megragadni, és kategorizálni. A társadalom azt sugallja, két életünk van: egy fiatal és egy öreg. A lehetőségek tárháza az előbbi, az utóbbi meg minden, ami hanyatlás. Nem csoda, ha ezért a legtöbb ember ma már görcsösen küzd az öregedés ellen, vagyis saját élete ellen, az ellen, hogy változzon.
Persze tehetünk ellene, hogy ne így legyen. Gyermekeink nevelésekor figyelhetünk arra, hogy ne az életkor alapján történő kategorizálás, sztereotipizálás vezérelejen minket emberek és önmagunk megítélésében. És bár nem könnyű, próbáljuk meg önmagunkat, a saját életünket e kategóriák és előítéletek felé helyezve értékelni. Életútról érdemes beszélni, nem életkorról, hiszen ráadásul azt, hogy ki milyen idős, azt az életkoron kívül számtalan más is meghatározza (pszichés állapot, lelki állapot, fizikai állapot). És sokszor tapasztalhatjuk azt is, hogy a belső értékelés eltér a külső szempontok alapján történő besorolástól. Vagyis, hogy a társadalom kit tekint öregnek, az egészen eltérhet attól, hogy az egyes egyének mennyire érzik magukat idősnek, vagy hogyan érzik magukat egyáltalán.
„Valami rosszat mondtam?” – a szégyenérzet fogságában
A szégyenérzet szinte észrevétlenül épül be a mindennapokba, mégis képes alapjaiban meghatározni, hogyan látjuk önmagunkat és a világot. Legtöbbször csendes érzésként van jelen – egyfajta belső hangként, amely idővel mindent felülír. Ha pedig figyelmen kívül hagyjuk, akkor korlátok közé szorítja az életünket.
A motiváció nem előfeltétel, hanem következmény
Gyakran beszélünk úgy a motivációról, mintha egyfajta belső üzemanyag lenne, amelynek jelenléte elindít bennünket, hiánya pedig megbénít. „Majd ha lesz kedvem”, „ma nincs motivációm” – ezek a mondatok is azt sugallják, hogy a cselekvés feltétele egy előzetesen megérkező lelkiállapot.
A korkülönbség szerepe a párkapcsolatokban
A párkapcsolatok világában a korkülönbség gyakran túlhangsúlyozott tényező, miközben a kapcsolat valódi minőségét sokkal inkább az érzelmi érettség, az értékrend, a kommunikáció és az élethelyzet határozza meg. A társadalom hajlamos kimondott vagy kimondatlan szabályokat felállítani arra vonatkozóan, hogy „mekkora korkülönbség még elfogadható”, azonban ezek a normák nem veszik figyelembe az egyéni különbségeket. Valójában két ember kapcsolata nem pusztán életkorok találkozása, hanem személyiségek, tapasztalatok és jövőképek összhangja.
A szellemi alkony első sugarai: a korai demencia felismerése és jelentősége
A demencia nem egyetlen konkrét betegség, hanem egy tünetegyüttes, amely az agyi funkciók fokozatos és visszafordíthatatlan hanyatlását jelzi. Bár gyakran az időskor természetes velejárójának tekintik, a korai szakaszban jelentkező jelek felismerése sorsdöntő lehet a beteg életminőségének megőrzése szempontjából.
Amikor túl sok a feszültség – a kamaszkori indulatkezelésről
Van egy pillanat, amit sokan ismerünk a kamaszkorból: amikor minden egyszerre sok. Egy apró megjegyzés, egy félreértett tekintet vagy egy rosszul sikerült nap elég ahhoz, hogy hirtelen túlcsorduljanak az érzelmek. Ilyenkor nem csak idegesek vagyunk – mintha egy belső vihar törne ránk, amit nehéz irányítani.