Öregek kontra fiatalok
Az öregség a kiteljesedés, a bölcsesség vagy a hanyatlás időszaka? Mindegyik leegyszerűsítő és sztereotip kép az időskorról. Ráadásul az öregedés fogalma sajnos ma leginkább a pejoratív asszociációt indítja el a fejekben, és számos előítélet is kapcsolódik hozzá. A társadalom szembeállítja a fiatalságot az öregedés dimenziójával, végletes tartalmakkal különíti el ezeket a kategóriákat, majd ez alapján ítél, és megbélyegez.
Egyre több idősotthon létesül, hiszen a család már nem tudja (nem akarja) felvállalni az idősebb családtagok gondozását. Az öregedés fogalmának pejoratív eltolódását leginkább azzal magyarázzák, hogy a nukleáris családok korszakában, a felgyorsult, modern világban már nincs „funkciója” az idősebb korosztálynak. De ez a magyarázat, némi igazságtartalma ellenére, nagyon leegyszerűsítő következtetés.
Az ezzel a témával foglalkozó szakemberek szerint az időskorhoz és az öregséghez, öregedéshez kapcsolódó negatív asszociációk mögött valójában a haláltól való félelem áll. Ez annál is inkább így van, mert a gyász-rítusaink kiüresedtek, nem tudunk mit kezdeni az elmúlás gondolatával, nem tudunk elengedni. Ezért ezeket a gondolatokat illegalitásba száműzzük, nem beszélünk róluk, nem tudjuk összeegyeztetni az élettel, holott annak természetes részei. Egy idősebb ember (öregember) látványa azonban mindig előhozza, szembesít minket ezekkel az érzéseinkkel, szorongásainkkal, félelmeinkkel.
Hogy ki számít fiatalnak és öregnek, rendkívül szubjektív kérdés, ráadásul az életkor semmit nem mond el egy emberről. A fiatalságot és az öregséget hajlamosak vagyunk radikálisan elválasztani egymástól, majd ez alapján kategorizálunk, sokszor megbélyegző és kirekesztő módon. A fiatalság és az öregség nem jó vagy rossz, valójában nem is elhatárolható, hiszen születésünktől fogva öregszünk. Ez egy nagy folyamat, méghozzá a változás folyamata, melyet görcsösen akarunk megragadni, és kategorizálni. A társadalom azt sugallja, két életünk van: egy fiatal és egy öreg. A lehetőségek tárháza az előbbi, az utóbbi meg minden, ami hanyatlás. Nem csoda, ha ezért a legtöbb ember ma már görcsösen küzd az öregedés ellen, vagyis saját élete ellen, az ellen, hogy változzon.
Persze tehetünk ellene, hogy ne így legyen. Gyermekeink nevelésekor figyelhetünk arra, hogy ne az életkor alapján történő kategorizálás, sztereotipizálás vezérelejen minket emberek és önmagunk megítélésében. És bár nem könnyű, próbáljuk meg önmagunkat, a saját életünket e kategóriák és előítéletek felé helyezve értékelni. Életútról érdemes beszélni, nem életkorról, hiszen ráadásul azt, hogy ki milyen idős, azt az életkoron kívül számtalan más is meghatározza (pszichés állapot, lelki állapot, fizikai állapot). És sokszor tapasztalhatjuk azt is, hogy a belső értékelés eltér a külső szempontok alapján történő besorolástól. Vagyis, hogy a társadalom kit tekint öregnek, az egészen eltérhet attól, hogy az egyes egyének mennyire érzik magukat idősnek, vagy hogyan érzik magukat egyáltalán.
A belső béke nem luxus, hanem tudatos döntés
Sokáig azt hisszük, hogy akkor vagyunk jó emberek, ha mindig mindenki rendelkezésére állunk. Azonnal válaszolunk az üzenetekre, megpróbálunk minden konfliktust elsimítani, újabb és újabb esélyeket adunk azoknak, akik korábban már csalódást okoztak, és gyakran saját igényeinket tesszük az utolsó helyre.
Hogyan szabaduljunk ki a túlgondolás csapdájából?
A rohanó hétköznapokban sokan tapasztalják, hogy egy-egy döntés, beszélgetés vagy váratlan helyzet után órákig, sőt akár napokig is ugyanazokon a gondolatokon rágódnak. Vajon jól fogalmaztam? Mit gondolhatott rólam a másik? Mi lesz, ha rosszul döntök? Ezek az ismétlődő kérdések szinte észrevétlenül veszik át az irányítást a gondolataink felett.
Egy barátság vége: miért fáj ennyire, és hogyan lépjünk tovább?
Sokan úgy gondolják, hogy a legnagyobb lelki fájdalmat egy szerelmi csalódás okozhatja. Pedig egy mély barátság elvesztése legalább akkora sebet ejthet rajtunk. Egy igaz barát nemcsak a közös élmények, hanem a bizalom, a támogatás és az elfogadás szimbóluma is.
Érzelmi elhanyagolás – amikor a kapcsolatban nem a veszekedés fáj a legjobban
Sokan úgy gondolják, hogy egy kapcsolat akkor rossz, ha sok a vita vagy a konfliktus. Pedig az egyik legfájdalmasabb probléma gyakran nem a hangos veszekedés, hanem az érzelmi elhanyagolás. Ez alatt azt értjük, amikor az egyik fél hosszabb időn keresztül nem kap elegendő figyelmet, törődést, megértést vagy érzelmi támogatást. A kapcsolat kívülről működőnek tűnhet, mégis mindkét fél egyre magányosabbnak érezheti magát.
Mit csinál egy párkapcsolati coach?
A párkapcsolati coach olyan szakember, aki segít az egyéneknek és a pároknak kapcsolatuk fejlesztésében, a kommunikáció javításában és a konfliktusok hatékony kezelésében. A coaching egy célorientált folyamat, amelynek középpontjában nem a múlt részletes elemzése, hanem a jelenlegi helyzet megértése és a jövőre irányuló megoldások kidolgozása áll.