Menü

Istenek, vagy orvosok?

Rengeteg panasz éri a magyar egészségügyet, ami tény és való, hogy nincs a legjobb helyzetben. De biztos, hogy a mi szemléletünk megfelelő? Vajon nem túl magasak-e az elvárásaink az orvosokkal szemben? Nos, nagyon úgy tűnik...

A hazai egészségszemléletre jellemző, hogy nem kezeli a helyén az orvos és a páciens kapcsolatát. Vélhetően a korábbi rendszerből "örököltük" ezt a szemlélet, amikor az orvosoknak hatalmas tekintélyük volt. Ez természetesen tisztelendő dolog, de ebben a formájában nem reális. Persze igaz, hogy a doktorok nagy tudással rendelkeznek, amelynek mi nem vagyunk a birtokában, ezért fordulunk hozzájuk. De mindemelett nem jut eszünkbe, hogy ez fordítva is igaz!

Nekünk is sok olyan információnk van a betegségünkkel, a testünkkel és az életünkkel kapcsolatosan, amiről az orvosnak nincs tudomása, mindezek a dolgok pedig nem függetlenek a betegségünktől. A klasszikus egészségügyi rendszerben az orvosoknak nincs idejük és lehetőségük olyan mély szintre ásni, hogy annyira megismerjenek bennünket, ami a magas fokú gyógyuláshoz szükséges lehet. Az ugyanis sok tényezőt ölel magába. Hiszen az egészségi állapotunk természetesen függ a lelkiállapotainktól, a körülményeinktől, a korábbi kórtörténetünktől, stb.

A jelenlegi helyzetben a klasszikus páciens isteneknek tekinti az orvosokat, és ennek megfelelően szinte csodát vár tőle. Úgy véli, hogy neki semmit sem kell tennie, és minden felelősséget az orvosára hárít. Bele sem gondol, hogy nehéz pl. olyan módon szív- és érrendszeri betegségeket gyógyítani gyógyszerekkel, ha valaki túlsúlyos, egészségtelenül táplálkozik, sokat stresszel, vagy boldogtalan.

Az orvosunk ezen tények csak egy pici szegletét ismeri, főként a jelenlegi állapotunkat és problémánkat, vagy azokat, amiket pár vizsgálatból, állapotfelmérésből ki tud deríteni, a hátterünket viszont nem.

Természetesen kényelmes szemlélet a páciens részéről piedesztára emelni a doktorokat, hiszen ebben a nézőpontban csak hátradőlhetünk anélkül, hogy bármilyen felelősséggel is tartoznánk a gyógyulásunkért. Pedig a saját testünk elsősorban a saját felelősségünk...

Kell-e ma bölcsőde a gyerekeknek?

A kérdés, hogy meddig érdemes egy babát a saját környezetében nevelni, ma már nem csak a családok pénztárcáján múlik. Társadalmi, munkahelyi, sőt, identitásbeli kérdés is jellemzi ezt a témakört. Egyre több fiatal szülőnek kell eldöntenie, meddig maradjon otthon a kicsivel. Sokan már kétéves kor körül beíratják a bölcsődébe, hogy közösségben fejlődhessen, miközben ők visszatérnek dolgozni.

A tanmesék varázsa – mit tanul, amikor mesét hallgat a gyerek?

Sok szülő kérdezi ma: „Melyik mese való a gyerekemnek? Nem túl régimódi ez?” Én pedig azt mondom: épp ellenkezőleg. A tanmesék sosem mennek ki a divatból, mert az emberi lélek alapigazságait hordozzák. Lehetnek modern köntösbe bújtatva, színes képekkel vagy animációval, de a lényegük ugyanaz marad: segítenek embernek maradni egy gyorsan változó világban.

Miért hálás az agyad, ha nyelveket tanulsz?

Sokan azt hiszik, hogy új nyelvet tanulni csak gyerekkorban érdemes, pedig az agyunk felnőttként is elképesztően rugalmas. A nyelvtanulás nemcsak új szavakat és kifejezéseket ad, hanem valódi agytornát is jelent – javítja a memóriát, fejleszti a koncentrációt, sőt, még boldogabbá is tehet.

A terráriumon túl – miért tart valaki egzotikus állatokat?

Az olyan hétköznapi társak, mint a kutya, a macska vagy a ló valamilyen formában részei voltak a mindennapoknak. Azonban az utóbbi években egyre több otthonban találunk például törpemalacot vagy olyan élőlényeket, amelyekről korábban csak a National Geographicban láttunk képet. Varánuszok, pókok, kígyók, sőt, néha még skorpiók is beköltöznek a nappalikba. A kérdés adja magát: miért vágyik valaki ilyen társaságra?

Mi az a hisztaminintolerancia?

A hisztaminintolerancia nem allergia, hanem a hisztamin lebontásának zavara a szervezetben. A bélben termelődő DAO enzim felelős a bevitt hisztamin lebontásáért; ha ez az enzim nem működik megfelelően, a hisztamin felhalmozódik és tüneteket okoz.