Menü

Pszichoszklerózis: a rugalmatlan gondolkodás lehet sikertelenségünk oka

A pszichoszklerózis a gondolkodás és a viselkedés bemerevedését jelenti, amikor valaki képtelen a fejlődésre, a változásokat pedig nehezen, vagy egyáltalán nem viseli el. Ez pedig gátolja az embert a sikerben. Mivel általános tulajdonságunk a biztonságra való törekvés, főleg az életkor előre haladtával, ezért elkerülése érdekében tudatosan lépéseket kell tennünk.

Az autista emberekre jellemző, hogy nehezen viselik a változásokat. Ugyanazon útvonalon szeretnének hazamenni mindennap, a hétköznapi cselekvéssorok meghatározott rendben kövessék egymást, tehát az élet kiszámítható legyen a számukra. Azonban másokban is megvan az erre való hajlandóság, ennek a magyarázata pedig egyszerű: amit ismerünk, attól nem kell tartanunk. A biztonságos ösvényeknek más ismerjük a veszélyeit is. Ennek magyarázata a homeosztázis, azaz az állandóság utáni vágy. Azaz akkor érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, ha az élet nem ismeretlen egyenletekkel, eseményekkel és emberekkel van tele a számunkra. Ez a típusú gondolkodás pedig az élet beragadásának kockázatát rejti.

A sikeres emberek egyik fontos titka, hogy magas a merészségi-kockázatvállalási intelligenciájuk, azaz mernek kockáztatni, és szeretik a kalandokat, bátrak és szembe mernek nézni a kihívásokkal. Mivel a biztonságkereső embernek minderről a kockázat, az ismeretlen, a bizonytalanság jut eszébe, így képtelenek túlhaladni önmagukat. A pszichoszklerózis pedig a fejlődés egyik legnagyobb gátja, hiszen ebben az állapotban az ember az egyformaságra törekszik, és sosem megy más úton, ahol új emberekkel, lehetőségekkel találkozna, vagy ahol újravizsgálhatná az addigi nézőpontjait.

Mit tehetünk, hogy megtartsuk a rugalmasságunkat? Például:

  • Szocializálódjunk! Minél több és többféle emberrel találkozunk és beszélgetünk, annál szélesebb lehet a nézőpontunk.
  • Utazzunk sokat. Ennek révén megismerhetünk másfajta kultúrákat, helyeket, ami szintén használ a gondolkodásunk fejlesztésén.
  • Lépjünk ki a komfortzónánkból, például aludjunk sátorban a csillagos ég alatt, hálókocsis vonaton, vagy óriási bőrönd helyett csak egy hátizsákot vigyünk magunkkal, ha üdülni készülünk.
  • Keressünk kreatív tevékenységeket, mint például a zeneszerzés, festés, kézműveskedés, rajzolás. Nem csak a gyerekek szórakozása lehet a filctollkészlet!
  • Ha már a gyerekeknél tartunk, tanuljunk sokat a kicsiktől és a fiataloktól. Figyeljük meg, hogy hogyan élnek, milyen eszközöket, szavakat használnak, és néha alkalmazkodjunk hozzájuk. Ne mindig tőlük várjuk el, hogy belesimuljanak az életünkbe. Néha mi is ugrálhatunk szénabálákon tinédzserként, nem? Tartsunk a családban bizonyos időszakonként „gyerekfőnökséget”, amikor nem a felnőttek, hanem a gyerekek koordinálnak. Lehet, hogy aznap pizzarendelés lesz, és egész napos játék, de akkor is érdekes megfigyelni, hogy ők miként menedzselik az életet, és könnyen lehet, hogy tanulhatunk tőlük…
  • Egy mágnes-, vagy krétatáblára írjuk fel a napi történéseket egy-egy szóval, és törekedjünk arra, hogy minden nap valami új dolog kerüljön fel a táblára.
  • Próbáljunk ki újfajta sportokat, ételeket, amit korábban eszünkbe sem jutott volna
  • Olvassunk sokat, ez ugyanis fejleszti a képzelőerőt, és folyamatosan tanulhatunk belőle.
  • A folyamatos tanulás szintén segít abban, hogy mindig fejlődjünk, és ne merevedjünk bele bizonyos helyzetekbe, nem véletlen, hogy a nyugati országok az élethosszig tartó tanulást hangsúlyozzák.
  • Ne fogjuk rá semmire a rugalmatlanságunkat, például az időhiányra, vagy az életkorunkra, vagy a pozíciónkra. Az internet egyik legnépszerűbb videója volt, amelyen a középkorú pap reverendában gördeszkázott. Miért is ne? Valószínűleg több gyereket tudott ilyen módon megszólítani, mint a Bibliaórákon. Nem véletlen, hogy ezt a fajta nézőpontot marketing stratégiaként is alkalmazzák: bárkinek jobban az emlékezetében marad egy okostelefont használó 90 éves bácsi, mintha ugyanazt egy fiatal lány használná, hiszen az teljesen hétköznapi.

A lényeg tehát, hogy tegyünk a pszichoszklerózis elkerülése érdekében, és ne hagyjuk, hogy éppen a hétköznapi dolgaink gátolják a sikereinket! 

Fotó:
pixabay.com

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.

Út a szabadságba

A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.