Menü

Pszichoszklerózis: a rugalmatlan gondolkodás lehet sikertelenségünk oka

A pszichoszklerózis a gondolkodás és a viselkedés bemerevedését jelenti, amikor valaki képtelen a fejlődésre, a változásokat pedig nehezen, vagy egyáltalán nem viseli el. Ez pedig gátolja az embert a sikerben. Mivel általános tulajdonságunk a biztonságra való törekvés, főleg az életkor előre haladtával, ezért elkerülése érdekében tudatosan lépéseket kell tennünk.

Az autista emberekre jellemző, hogy nehezen viselik a változásokat. Ugyanazon útvonalon szeretnének hazamenni mindennap, a hétköznapi cselekvéssorok meghatározott rendben kövessék egymást, tehát az élet kiszámítható legyen a számukra. Azonban másokban is megvan az erre való hajlandóság, ennek a magyarázata pedig egyszerű: amit ismerünk, attól nem kell tartanunk. A biztonságos ösvényeknek más ismerjük a veszélyeit is. Ennek magyarázata a homeosztázis, azaz az állandóság utáni vágy. Azaz akkor érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, ha az élet nem ismeretlen egyenletekkel, eseményekkel és emberekkel van tele a számunkra. Ez a típusú gondolkodás pedig az élet beragadásának kockázatát rejti.

A sikeres emberek egyik fontos titka, hogy magas a merészségi-kockázatvállalási intelligenciájuk, azaz mernek kockáztatni, és szeretik a kalandokat, bátrak és szembe mernek nézni a kihívásokkal. Mivel a biztonságkereső embernek minderről a kockázat, az ismeretlen, a bizonytalanság jut eszébe, így képtelenek túlhaladni önmagukat. A pszichoszklerózis pedig a fejlődés egyik legnagyobb gátja, hiszen ebben az állapotban az ember az egyformaságra törekszik, és sosem megy más úton, ahol új emberekkel, lehetőségekkel találkozna, vagy ahol újravizsgálhatná az addigi nézőpontjait.

Mit tehetünk, hogy megtartsuk a rugalmasságunkat? Például:

  • Szocializálódjunk! Minél több és többféle emberrel találkozunk és beszélgetünk, annál szélesebb lehet a nézőpontunk.
  • Utazzunk sokat. Ennek révén megismerhetünk másfajta kultúrákat, helyeket, ami szintén használ a gondolkodásunk fejlesztésén.
  • Lépjünk ki a komfortzónánkból, például aludjunk sátorban a csillagos ég alatt, hálókocsis vonaton, vagy óriási bőrönd helyett csak egy hátizsákot vigyünk magunkkal, ha üdülni készülünk.
  • Keressünk kreatív tevékenységeket, mint például a zeneszerzés, festés, kézműveskedés, rajzolás. Nem csak a gyerekek szórakozása lehet a filctollkészlet!
  • Ha már a gyerekeknél tartunk, tanuljunk sokat a kicsiktől és a fiataloktól. Figyeljük meg, hogy hogyan élnek, milyen eszközöket, szavakat használnak, és néha alkalmazkodjunk hozzájuk. Ne mindig tőlük várjuk el, hogy belesimuljanak az életünkbe. Néha mi is ugrálhatunk szénabálákon tinédzserként, nem? Tartsunk a családban bizonyos időszakonként „gyerekfőnökséget”, amikor nem a felnőttek, hanem a gyerekek koordinálnak. Lehet, hogy aznap pizzarendelés lesz, és egész napos játék, de akkor is érdekes megfigyelni, hogy ők miként menedzselik az életet, és könnyen lehet, hogy tanulhatunk tőlük…
  • Egy mágnes-, vagy krétatáblára írjuk fel a napi történéseket egy-egy szóval, és törekedjünk arra, hogy minden nap valami új dolog kerüljön fel a táblára.
  • Próbáljunk ki újfajta sportokat, ételeket, amit korábban eszünkbe sem jutott volna
  • Olvassunk sokat, ez ugyanis fejleszti a képzelőerőt, és folyamatosan tanulhatunk belőle.
  • A folyamatos tanulás szintén segít abban, hogy mindig fejlődjünk, és ne merevedjünk bele bizonyos helyzetekbe, nem véletlen, hogy a nyugati országok az élethosszig tartó tanulást hangsúlyozzák.
  • Ne fogjuk rá semmire a rugalmatlanságunkat, például az időhiányra, vagy az életkorunkra, vagy a pozíciónkra. Az internet egyik legnépszerűbb videója volt, amelyen a középkorú pap reverendában gördeszkázott. Miért is ne? Valószínűleg több gyereket tudott ilyen módon megszólítani, mint a Bibliaórákon. Nem véletlen, hogy ezt a fajta nézőpontot marketing stratégiaként is alkalmazzák: bárkinek jobban az emlékezetében marad egy okostelefont használó 90 éves bácsi, mintha ugyanazt egy fiatal lány használná, hiszen az teljesen hétköznapi.

A lényeg tehát, hogy tegyünk a pszichoszklerózis elkerülése érdekében, és ne hagyjuk, hogy éppen a hétköznapi dolgaink gátolják a sikereinket! 

Fotó:
pixabay.com

Túl sok veszekedés egy párkapcsolatban – Mi áll az állandó konfliktusok hátterében?

A párkapcsolatok természetes velejárói a nézeteltérések, hiszen két különböző személyiség, eltérő szokásokkal, értékrenddel és érzelmi szükségletekkel próbál közös életet kialakítani. Azonban amikor a viták mindennapossá válnak, és már a legapróbb dolgokból is komoly veszekedés alakul ki, érdemes megvizsgálni, mi húzódhat meg a háttérben. A túl sok veszekedés gyakran nem maga a probléma, hanem egy mélyebb kapcsolati nehézség tünete.

Miért bántjuk azokat, akiket a legjobban szeretünk?

Az emberi kapcsolatok egyik legkülönösebb ellentmondása, hogy sokszor éppen azoknak okozzuk a legnagyobb fájdalmat, akik a legtöbbet jelentik számunkra.

A kétszínűség valódi arca

A kétszínűség az egyik legkiábrándítóbb emberi tulajdonság. Nem azért, mert az emberek néha hibáznak, vagy mert nem mindig merik kimondani, amit gondolnak. Hanem azért, mert a kétszínű ember tudatosan mást mutat kifelé, mint amit valójában érez, gondol vagy tesz. Szemtől szemben mosolyog, kedveskedik, támogatásáról biztosít, majd a hátad mögött éppen az ellenkezőjét teszi.

Amikor a munkahelyed lassan felemészt

A munkahely ideális esetben nemcsak a megélhetésünket biztosítja, hanem a mindennapjaink fontos része is. Olyan hely, ahol értékesnek érezhetjük magunkat, ahol számít a véleményünk, és ahol a közös munka sikerélményt ad. A valóság azonban nem mindig ilyen. De honnan tudhatjuk, hogy egyszerűen csak nehezebb időszakot élünk át, vagy valóban mérgező munkahelyi környezetben dolgozunk?

Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki

Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?