Ünnepi toplista
Ha valami újdonságra és frissességre vágyunk, nem könnyű minőségi zenei tartalommal megtölteni a karácsonyt. Nem könnyű, de nem is lehetetlen. Ajánlataink a cikk végén!

A karácsonyi ünnepekhez ízig-vérig hozzátartozik a zene. Ez mindig is így volt, az idők folyamán aztán a közös éneklést felváltotta a közös zenehallgatás, de utóbbi nem „nyomta le” teljesen az ősi hagyományt, főképp, hogy a kettőt kombinálni is lehet.
Az ünnepi zene körüli újkori felhajtásban annak is agy szerepe van, hogy az előadók, kiadók érzik, ebben az időszakban lehet növelni az eladásokat, a hallgatottságot, a népszerűséget. Sajnos ez a trend nagyon sok, rémesebbnél szörnyűbb karácsonyi „muszáj-számot” szül minden évben. Azért ott van a mérleg másik serpenyője is: a klasszikusok, a feldolgozások, és újdonságok között is találni remek, karácsonyi éterbe való darabokat. Ezek közül válogattunk!
A lista természetesen szubjektív, de az nyugodtan kijelenthető, hogy az alábbiak közül egyik szám sem felszínes zene, és bármelyik mögé akár jóval többet is bele lehet látni, érezni, mint az ajándékok és a fenyőfaillat.
Demjén Ferenc: Legyen ünnep
Mariah Carey: All I want for Christmas is you
Zorán: Az ünnep
Frank Sinatra: Santa Claus is coming to town
Enya: The Spirit of Christmas past
Cserháti Zsuzsa: Karácsonyi dal
Csondor Kata: Add tovább
Dean Martin: Let it snow
Fotó:
pixabay.com
Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz
Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.
Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?
A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.
Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?
A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.
Disszociáció és deperszonalizáció, amikor az ember idegenné válik önmaga számára
Az emberi psziché egyik különös jelensége, amikor valaki úgy érzi, mintha eltávolodna saját testétől, gondolataitól vagy a körülötte zajló valóságtól. Ezt az élményt a pszichológia disszociációnak nevezi, amelynek egyik sajátos formája a deperszonalizáció.
Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké
Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.