Menü

Áldatlan ünnepek: Mit kezdjünk a karácsony előtti depresszióval?

  • Dátum: 2013.12.25., 10:45

Senki sem beszél róla, mégis jelen van. Megbújik a készülődés forgatagában, az utcákat díszítő elektromos fények árnyékában, az ünnepek előtti megállíthatatlan pörgésben. Ha karácsony, akkor meghitt gyertyafény, összemosolygó családtagok, díszdobozból előbújó kiskutya. Legalábbis ezt sugallják a reklámok, miközben a háttérben száncsengők csilingelnek, ellenségek békülnek ki, és mindenki tökéletesen happy. Arról a nyomasztó, fásult érzésről azonban, ami sokunkat megkörnyékez karácsony táján, nem illik szót ejteni. Pedig a karácsonyi előtti depresszió szorosan összefügg az ünneppel.

Sírógörcs ok nélkül?
Hirtelen érkezik, mint a mikulás, mégis ennek a hívatlan vendégnek már kevésbé örülünk, mint a pocakos öregúrnak. Hirtelen elhagy az erőnk, kimozdulni sincs kedvünk, csak bámulnánk bele a szürke, ködös délelőttbe. Ha mégis indulni kell, sokszor fojtogató a tudat, hogy muszáj emberek közé menni. Sírógörcs kerülget a tömeg láttán, legszívesebben rögvest visszafordulnánk. Csak azt nem értjük, mi ez az egész, miért potyognak a könnyeink, amikor okunk sincs rá? Hiszen közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor együtt a család, lehet finomakat enni, egymást kényeztetni, a szobának csillagszóró illata van, és amúgy is minden békés és meghitt. Csak épp azt felejtjük el, hogy az ünnepekig vezető út válik évről évre nagyobb kihívássá.

Mi történt a karácsonnyal?
Sok ismerőstől hallottam már, hogy neki a karácsony voltaképpen már nem ünnep, az egész csak egy hatalmas üzlet, hiszen vannak olyan kereskedők, akik már október végén feldíszítik üzletüket, ezzel serkentve a vásárlókat a pénzköltésre. Természetes, hogy ettől a legtöbbünk gyomra összeugrik: „Huh, már így elment az idő, és még nem vettem senkinek semmit…?” Egy barátom pedig, akit az édesapja nevelt fel, pár éve kijelentette, ő legszívesebben beülne ősével egy sörre szenteste, minthogy ajándékokkal, fával, ünnepi menüvel vacakoljon. Ennek náluk szentestére ugyanis hatalmas veszekedés a vége, melyet többnapos mosolyszünet követ. Több értelmét látja egy könnyed, szeretetteljes beszélgetésnek, mint a balhézásnak. Akkor eltűnődtem azon, amit a srác mondott. Mégis, mi történt a karácsonnyal? Mitől sokallunk be?

Vigye el a Grincs az egészet!
Az első és egyben utolsó karácsonyomat töltöttem Amerikában. A kávézóban, ahová jártunk, felszolgált egy vidám, energikus magyar lány, jóban voltunk. A karácsony előtti hetekben hatalmas változást vettem észre rajta: arca sápadt volt, és beesett, mintha kiszívták volna belőle az életet. Amikor megkérdeztem, mi baja van, csak ennyit mondott: „karácsony van”.  Akkor még nem értettem, miről beszél, de pár hét múlva már én is bőgtem, mint a záporeső. A zsidó család – akinél dolgoztam – javában hanukázott, én meg azt kívántam, bárcsak vinné el az az undok, zöld Grincs az egész karácsonyt: a családom, a szeretteim nélkül fabatkát sem ér az egész. Már hazajöttem, de néhány gyenge pillanatomban most is eszembe jut a Grincs gúnyos vigyora.

Külföldön mindig nehezebben éljük meg a karácsonyt, pláne, ha távol vagyunk mindentől és mindenkitől, akiket szeretünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itthon nem érhet utol a rosszkedv. Ahogy felgyorsultak a mindennapjaink, az életritmusunk, úgy a karácsony is. A nagyobb stressz, a futás kihat mindenkire. Elég csak egy pillantást vetni az emberek arcára az utcán: mintha kényszeresen rohannának, és ők sem tudják hová. Nincs pihenés, nincs megállás, hisz nyakunkon az ünnep, és mindennek épp olyannak kell lennie, mint a TV-reklámban. Ráadásul a december a legsötétebb hónap, alig süt a nap, aminek hiányát ugyancsak megsínyli szervezetünk.

Megérint a Fény
Ennek ellenére nem biztos, hogy csupán sajnálkozni lehet ezen a különös érzékenységen, amit nem tudunk hova tenni. Ha vallásosak vagyunk, ha nem, a karácsony valahogy mindenképp különleges. „Ilyenkor mindenkit megérint a Fény”- mondta egy nyelvsulis kollégám egyszer rég. Érezzük, hogy történik valami földöntúli, ami felemel. Átértékeljük az eddigi életünket, az elmúlt évet, az emberi kapcsolatainkat. Ha erre nem szakítunk elég időt, a pszichénk majd kiharcolja magának. Ha kell, sírógörccsel vagy pánikreakcióval. A felgyorsulásnak is van határa. Érdemes hallgatni a belső hangra, és több időt szakítani elmélyülésre, imára, pihenésre. Feltöltődni fénnyel – akár meditációval, szoláriummal vagy csupán kihasználni a nap röpke sugarait, ha adódik ilyen alkalom. Olyan még nem volt, hogy bárki lemaradt volna a karácsonyról, bárhogy is szerette volna a Grincs! Épp azzal menthetjük meg a karácsonyt, hogy komolyan vesszük, ami igazán fontos belőle.

Forrás:
eharmonia.hu, Jász Veronika

Fotó:
pixabay.com

Anterográd amnézia, amikor a jelen nem válik emlékké

Az emberi emlékezet az identitásunk, személyiségünk és mindennapi működésünk egyik alapvető pillére. Emlékeink segítségével kapcsoljuk össze a múltat a jelennel, értelmezzük tapasztalatainkat, és alakítjuk jövőnket. De mi történik akkor, amikor az agy elveszíti azt a képességét, hogy az új élményeket tartós emlékekké alakítsa? Ezt a neurológiai jelenséget nevezzük anterográd amnéziának.

A lelki bántalmazás láthatatlan pszichológiája

A bántalmazás nem mindig jár kiabálással, fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal. Néha éppen a csend válik a legfájdalmasabb fegyverré. A kimondatlan szavak, a szándékos elutasítás, az érzelmi megvonás és a következetes semmibevétel olyan mély lelki sebeket okozhatnak, amelyek kívülről láthatatlanok. A pszichológia ezt a jelenséget többek között érzelmi bántalmazásként, illetve büntető hallgatásként (silent treatment) írja le.

6 jel, hogy valaki csak akkor keres, amikor szüksége van rád – így ismerheted fel az érdekkapcsolatokat

Vannak emberek, akiknek mindig van egy kedves szavuk hozzánk, de valahogy csak akkor jutunk eszükbe, amikor szükségük van valamire. Egy szívességre, egy jó tanácsra, egy kis segítségre vagy egyszerűen valakire, aki meghallgatja őket. Amíg adni tudunk, fontosak vagyunk számukra, ám amikor nekünk lenne szükségünk támogatásra, hirtelen elfogynak a hívások és az üzenetek. Az egyoldalú kapcsolatok felismerése nem mindig könnyű, de néhány árulkodó jel segíthet tisztábban látni.

Van kiút a kizsákmányolásból – így segít a Névtelen Utak Alapítvány

Egyetlen mondattal könnyű lezárni egy történetet: „Miért nem lép ki?” A valóság azonban sokkal bonyolultabb. A kizsákmányolásból való szabadulás nem egyetlen döntés, hanem gyakran hosszú és nehéz út. A Névtelen Utak Alapítvány olyan nőkkel dolgozik, akik a prostitúció és az emberkereskedelem áldozataivá váltak, és abban segíti őket, hogy újra biztonságban érezhessék magukat, és esélyt kapjanak egy másik életre.

A fájdalom, amelynek nincs határideje – október 15. a perinatális gyász világnapja

Vannak veszteségek, amelyekről nehéz beszélni, amelyekre sokszor nincsenek megfelelő szavak, és amelyek fájdalma évekkel később is ugyanúgy ott élhet a szülők szívében. Október 15-én a perinatális gyász világnapján azokra a gyermekekre emlékezünk, akiknek túl rövid idő jutott ezen a világon, és azokra a családokra, akiknek meg kellett tapasztalniuk a gyermekük elvesztésével járó felfoghatatlan fájdalmat.