Menü

Áldatlan ünnepek: Mit kezdjünk a karácsony előtti depresszióval?

  • Dátum: 2013.12.25., 10:45

Senki sem beszél róla, mégis jelen van. Megbújik a készülődés forgatagában, az utcákat díszítő elektromos fények árnyékában, az ünnepek előtti megállíthatatlan pörgésben. Ha karácsony, akkor meghitt gyertyafény, összemosolygó családtagok, díszdobozból előbújó kiskutya. Legalábbis ezt sugallják a reklámok, miközben a háttérben száncsengők csilingelnek, ellenségek békülnek ki, és mindenki tökéletesen happy. Arról a nyomasztó, fásult érzésről azonban, ami sokunkat megkörnyékez karácsony táján, nem illik szót ejteni. Pedig a karácsonyi előtti depresszió szorosan összefügg az ünneppel.

Sírógörcs ok nélkül?
Hirtelen érkezik, mint a mikulás, mégis ennek a hívatlan vendégnek már kevésbé örülünk, mint a pocakos öregúrnak. Hirtelen elhagy az erőnk, kimozdulni sincs kedvünk, csak bámulnánk bele a szürke, ködös délelőttbe. Ha mégis indulni kell, sokszor fojtogató a tudat, hogy muszáj emberek közé menni. Sírógörcs kerülget a tömeg láttán, legszívesebben rögvest visszafordulnánk. Csak azt nem értjük, mi ez az egész, miért potyognak a könnyeink, amikor okunk sincs rá? Hiszen közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor együtt a család, lehet finomakat enni, egymást kényeztetni, a szobának csillagszóró illata van, és amúgy is minden békés és meghitt. Csak épp azt felejtjük el, hogy az ünnepekig vezető út válik évről évre nagyobb kihívássá.

Mi történt a karácsonnyal?
Sok ismerőstől hallottam már, hogy neki a karácsony voltaképpen már nem ünnep, az egész csak egy hatalmas üzlet, hiszen vannak olyan kereskedők, akik már október végén feldíszítik üzletüket, ezzel serkentve a vásárlókat a pénzköltésre. Természetes, hogy ettől a legtöbbünk gyomra összeugrik: „Huh, már így elment az idő, és még nem vettem senkinek semmit…?” Egy barátom pedig, akit az édesapja nevelt fel, pár éve kijelentette, ő legszívesebben beülne ősével egy sörre szenteste, minthogy ajándékokkal, fával, ünnepi menüvel vacakoljon. Ennek náluk szentestére ugyanis hatalmas veszekedés a vége, melyet többnapos mosolyszünet követ. Több értelmét látja egy könnyed, szeretetteljes beszélgetésnek, mint a balhézásnak. Akkor eltűnődtem azon, amit a srác mondott. Mégis, mi történt a karácsonnyal? Mitől sokallunk be?

Vigye el a Grincs az egészet!
Az első és egyben utolsó karácsonyomat töltöttem Amerikában. A kávézóban, ahová jártunk, felszolgált egy vidám, energikus magyar lány, jóban voltunk. A karácsony előtti hetekben hatalmas változást vettem észre rajta: arca sápadt volt, és beesett, mintha kiszívták volna belőle az életet. Amikor megkérdeztem, mi baja van, csak ennyit mondott: „karácsony van”.  Akkor még nem értettem, miről beszél, de pár hét múlva már én is bőgtem, mint a záporeső. A zsidó család – akinél dolgoztam – javában hanukázott, én meg azt kívántam, bárcsak vinné el az az undok, zöld Grincs az egész karácsonyt: a családom, a szeretteim nélkül fabatkát sem ér az egész. Már hazajöttem, de néhány gyenge pillanatomban most is eszembe jut a Grincs gúnyos vigyora.

Külföldön mindig nehezebben éljük meg a karácsonyt, pláne, ha távol vagyunk mindentől és mindenkitől, akiket szeretünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itthon nem érhet utol a rosszkedv. Ahogy felgyorsultak a mindennapjaink, az életritmusunk, úgy a karácsony is. A nagyobb stressz, a futás kihat mindenkire. Elég csak egy pillantást vetni az emberek arcára az utcán: mintha kényszeresen rohannának, és ők sem tudják hová. Nincs pihenés, nincs megállás, hisz nyakunkon az ünnep, és mindennek épp olyannak kell lennie, mint a TV-reklámban. Ráadásul a december a legsötétebb hónap, alig süt a nap, aminek hiányát ugyancsak megsínyli szervezetünk.

Megérint a Fény
Ennek ellenére nem biztos, hogy csupán sajnálkozni lehet ezen a különös érzékenységen, amit nem tudunk hova tenni. Ha vallásosak vagyunk, ha nem, a karácsony valahogy mindenképp különleges. „Ilyenkor mindenkit megérint a Fény”- mondta egy nyelvsulis kollégám egyszer rég. Érezzük, hogy történik valami földöntúli, ami felemel. Átértékeljük az eddigi életünket, az elmúlt évet, az emberi kapcsolatainkat. Ha erre nem szakítunk elég időt, a pszichénk majd kiharcolja magának. Ha kell, sírógörccsel vagy pánikreakcióval. A felgyorsulásnak is van határa. Érdemes hallgatni a belső hangra, és több időt szakítani elmélyülésre, imára, pihenésre. Feltöltődni fénnyel – akár meditációval, szoláriummal vagy csupán kihasználni a nap röpke sugarait, ha adódik ilyen alkalom. Olyan még nem volt, hogy bárki lemaradt volna a karácsonyról, bárhogy is szerette volna a Grincs! Épp azzal menthetjük meg a karácsonyt, hogy komolyan vesszük, ami igazán fontos belőle.

Forrás:
eharmonia.hu, Jász Veronika

Fotó:
pixabay.com

Sztárok iránti rajongás – lelkesedés vagy megszállottság?

Poszterek a falon, újságkivágások a tolltartóban, karikatúraszerű arcok és monogramok a füzet szélére firkálva. Sokunk tinédzser éveit végigkísérte egy kedvenc színész, egy énekes, egy sportoló vagy egy másik ikon iránti lelkesedés. Évek múltán is elmosolyodunk, ha meglátjuk vagy meghalljuk a régi bálványunkat. Bár az imádat leggyakrabban a kamaszkorhoz kötődik, felnőttként is lehet favoritunk, akire felnézünk az eredményei vagy a személyisége miatt.

Gyenge jellem: mit jelent, és hogyan ismerhető fel a viselkedésből?

Mindannyian találkozunk életünk során olyan emberekkel, akik látszólag nem képesek kiállni önmagukért, következetlenek vagy könnyen befolyásolhatók. A „gyenge jellem” nem egy végleges ítélet, de vannak tipikus szokások, amik erre utalhatnak. Íme hat jel, amiből felismerheted őket – és amire érdemes odafigyelned magadban vagy másokban is.

Alfa-nők

Többféle személyiségtípust ismerünk, ilyen az alfa is, ami nem csak a férfikanál, hanem a nőknél is megtalálható.

Lakásnézés hobbiból – új nagyvárosi szenvedély vagy csak bámészkodás?

Péntek délután. A nagyvárosi lakóparkban nyitott kapukkal várja a látogatókat egy új építésű rezidencia. A hirdetés szerint „panorámás kilátás, prémium burkolatok és amerikai konyha várja az érdeklődőket". Azonban vevők helyett csak hobbi felfedezők érkeznek, akik nem akarják, és nem is tudják megvenni az ingatlant. Ők csak nézelődnek és kikapcsolódnak.

A nemet mondás ereje: Miért fontos határokat húzni?

Sokan úgy nőttünk fel, hogy a „nem” szó valahol útközben elveszett a szókincsünkből. Kicsiként megtanultuk, hogy az engedelmesség biztonságot jelent, a határkijelölés viszont konfliktust, bűntudatot és szeretetvesztést. Habár felnőttként már jogunk van dönteni, sokan még mindig rettegünk elutasítani egy-egy személynek a kérését.