Áldatlan ünnepek: Mit kezdjünk a karácsony előtti depresszióval?

Senki sem beszél róla, mégis jelen van. Megbújik a készülődés forgatagában, az utcákat díszítő elektromos fények árnyékában, az ünnepek előtti megállíthatatlan pörgésben. Ha karácsony, akkor meghitt gyertyafény, összemosolygó családtagok, díszdobozból előbújó kiskutya. Legalábbis ezt sugallják a reklámok, miközben a háttérben száncsengők csilingelnek, ellenségek békülnek ki, és mindenki tökéletesen happy. Arról a nyomasztó, fásult érzésről azonban, ami sokunkat megkörnyékez karácsony táján, nem illik szót ejteni. Pedig a karácsonyi előtti depresszió szorosan összefügg az ünneppel.

Sírógörcs ok nélkül?
Hirtelen érkezik, mint a mikulás, mégis ennek a hívatlan vendégnek már kevésbé örülünk, mint a pocakos öregúrnak. Hirtelen elhagy az erőnk, kimozdulni sincs kedvünk, csak bámulnánk bele a szürke, ködös délelőttbe. Ha mégis indulni kell, sokszor fojtogató a tudat, hogy muszáj emberek közé menni. Sírógörcs kerülget a tömeg láttán, legszívesebben rögvest visszafordulnánk. Csak azt nem értjük, mi ez az egész, miért potyognak a könnyeink, amikor okunk sincs rá? Hiszen közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, amikor együtt a család, lehet finomakat enni, egymást kényeztetni, a szobának csillagszóró illata van, és amúgy is minden békés és meghitt. Csak épp azt felejtjük el, hogy az ünnepekig vezető út válik évről évre nagyobb kihívássá.

Mi történt a karácsonnyal?
Sok ismerőstől hallottam már, hogy neki a karácsony voltaképpen már nem ünnep, az egész csak egy hatalmas üzlet, hiszen vannak olyan kereskedők, akik már október végén feldíszítik üzletüket, ezzel serkentve a vásárlókat a pénzköltésre. Természetes, hogy ettől a legtöbbünk gyomra összeugrik: „Huh, már így elment az idő, és még nem vettem senkinek semmit…?” Egy barátom pedig, akit az édesapja nevelt fel, pár éve kijelentette, ő legszívesebben beülne ősével egy sörre szenteste, minthogy ajándékokkal, fával, ünnepi menüvel vacakoljon. Ennek náluk szentestére ugyanis hatalmas veszekedés a vége, melyet többnapos mosolyszünet követ. Több értelmét látja egy könnyed, szeretetteljes beszélgetésnek, mint a balhézásnak. Akkor eltűnődtem azon, amit a srác mondott. Mégis, mi történt a karácsonnyal? Mitől sokallunk be?

Vigye el a Grincs az egészet!
Az első és egyben utolsó karácsonyomat töltöttem Amerikában. A kávézóban, ahová jártunk, felszolgált egy vidám, energikus magyar lány, jóban voltunk. A karácsony előtti hetekben hatalmas változást vettem észre rajta: arca sápadt volt, és beesett, mintha kiszívták volna belőle az életet. Amikor megkérdeztem, mi baja van, csak ennyit mondott: „karácsony van”.  Akkor még nem értettem, miről beszél, de pár hét múlva már én is bőgtem, mint a záporeső. A zsidó család – akinél dolgoztam – javában hanukázott, én meg azt kívántam, bárcsak vinné el az az undok, zöld Grincs az egész karácsonyt: a családom, a szeretteim nélkül fabatkát sem ér az egész. Már hazajöttem, de néhány gyenge pillanatomban most is eszembe jut a Grincs gúnyos vigyora.

Külföldön mindig nehezebben éljük meg a karácsonyt, pláne, ha távol vagyunk mindentől és mindenkitől, akiket szeretünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy itthon nem érhet utol a rosszkedv. Ahogy felgyorsultak a mindennapjaink, az életritmusunk, úgy a karácsony is. A nagyobb stressz, a futás kihat mindenkire. Elég csak egy pillantást vetni az emberek arcára az utcán: mintha kényszeresen rohannának, és ők sem tudják hová. Nincs pihenés, nincs megállás, hisz nyakunkon az ünnep, és mindennek épp olyannak kell lennie, mint a TV-reklámban. Ráadásul a december a legsötétebb hónap, alig süt a nap, aminek hiányát ugyancsak megsínyli szervezetünk.

Megérint a Fény
Ennek ellenére nem biztos, hogy csupán sajnálkozni lehet ezen a különös érzékenységen, amit nem tudunk hova tenni. Ha vallásosak vagyunk, ha nem, a karácsony valahogy mindenképp különleges. „Ilyenkor mindenkit megérint a Fény”- mondta egy nyelvsulis kollégám egyszer rég. Érezzük, hogy történik valami földöntúli, ami felemel. Átértékeljük az eddigi életünket, az elmúlt évet, az emberi kapcsolatainkat. Ha erre nem szakítunk elég időt, a pszichénk majd kiharcolja magának. Ha kell, sírógörccsel vagy pánikreakcióval. A felgyorsulásnak is van határa. Érdemes hallgatni a belső hangra, és több időt szakítani elmélyülésre, imára, pihenésre. Feltöltődni fénnyel – akár meditációval, szoláriummal vagy csupán kihasználni a nap röpke sugarait, ha adódik ilyen alkalom. Olyan még nem volt, hogy bárki lemaradt volna a karácsonyról, bárhogy is szerette volna a Grincs! Épp azzal menthetjük meg a karácsonyt, hogy komolyan vesszük, ami igazán fontos belőle.

Forrás:
eharmonia.hu, Jász Veronika

Fotó:
pixabay.com