Miért is kávézunk?
- Dátum: 2013.11.25., 21:36
A reggel elképzelhetetlen kávé nélkül. Az ébredezéshez, a készülődéshez, a nekiinduláshoz, az új naphoz. Kávézni jó. Azért, ahogy a kanalat kevergetjük a habos, illatos italban, hogy feloldódjon a cukor, azért, ahogy az első kortyot ízlelgetjük, és azért, ahogy együtt lehetünk.
A kávézás a mi családunkban egyfajta szeánsz. Reggel és legtöbbször délután is. A kávé hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Persze ezzel nemcsak mi vagyunk így, hiszen a kávé a világ legismertebb itala, amiből évről évre egyet többet fogyaszt az emberiség.
Kávézni jó. És nemcsak azért, mert a kávénak számos jótékony hatása van a szervezetre. Mert például kutatók igazolták, hogy a rendszeresen kávézókat nagy százalékban elkerüli a kettes számú cukorbetegség, a májrák, vagy a Parkinson kór. És nem is azért, mert a koffein kicsit felpörgeti az embert a nap kezdetén, elűzi a fáradtságot, serkenti az idegrendszert, az anyagcserét, az emésztést. Egyszerűen kávézni jó. Főleg azért, amit Csitáry-Hock Tamás is mond: „ Van a kávé... A fekete. Olyan, mint az élet. Sötét és keserű. És van a kávéház. Ahol nem a kávé a legfontosabb, hanem a találkozás. A beszélgetés. Két ember beszél, beszél, beszél, és egy napon a kávé más értelmet nyer. Átalakul érzelmekké. Többé már nem egyszerű kávé, hanem barátság, szeretet, vagy éppen szerelem. Az iránt, akivel a kávézás élményét az ember megosztja. Attól kezdve minden csésze kávé ezt jelenti. A másikat. Még akkor is, ha nincs jelen. Emléke, emlékeztetője lesz. És ekkor már nem sötét, és nem keserű.”
És valahogy így lettem én is a kávézás szerelmese. Mert ennek itt nálunk, idehaza hagyománya van. Ahogy reggel (és délután) kávézunk. Kezdetben szép csendben. Szinte egymáshoz sem szólva. Csupán a kanál halk csörrenése hangzik, ahogy hozzáér a pohár széléhez a cukor kevergetése közben. Újságot lapozgatva, híreket hallgatva kezdődik a nap, indul az életünk. Aztán rájövünk, kettesben is jó, de hármasban még jobb. Csak nem olyan csöndes. És óvni kell a poharat, hogy ki ne boruljon. No meg a nádcukrot, mert azzal meg sokkal finomabb. Kávézni jó, mégha nem is jut idő az újság lapozgatására, a hírek hallgatására, de jóval mozgalmasabb, hangosabb. Múlik az idő. A nádcukrot nyírfacukorra cserélem. A kávéfőző is új. Krémesebb, lágyabb kávét főz. Kettőnknek. A másik kettő pedig sertepertél körülöttünk, reggelit kér, kergetőzik, olykor visít, sír, máskor rötyög, kacag, s kéri a habot a kávé tetejéről. Vége a csöndnek, a nyugalomnak. Csak a kávé a régi. No és mi ketten.
Fotó:
pixabay.com
Sztárok iránti rajongás – lelkesedés vagy megszállottság?
Poszterek a falon, újságkivágások a tolltartóban, karikatúraszerű arcok és monogramok a füzet szélére firkálva. Sokunk tinédzser éveit végigkísérte egy kedvenc színész, egy énekes, egy sportoló vagy egy másik ikon iránti lelkesedés. Évek múltán is elmosolyodunk, ha meglátjuk vagy meghalljuk a régi bálványunkat. Bár az imádat leggyakrabban a kamaszkorhoz kötődik, felnőttként is lehet favoritunk, akire felnézünk az eredményei vagy a személyisége miatt.
Gyenge jellem: mit jelent, és hogyan ismerhető fel a viselkedésből?
Mindannyian találkozunk életünk során olyan emberekkel, akik látszólag nem képesek kiállni önmagukért, következetlenek vagy könnyen befolyásolhatók. A „gyenge jellem” nem egy végleges ítélet, de vannak tipikus szokások, amik erre utalhatnak. Íme hat jel, amiből felismerheted őket – és amire érdemes odafigyelned magadban vagy másokban is.
Alfa-nők
Többféle személyiségtípust ismerünk, ilyen az alfa is, ami nem csak a férfikanál, hanem a nőknél is megtalálható.
Lakásnézés hobbiból – új nagyvárosi szenvedély vagy csak bámészkodás?
Péntek délután. A nagyvárosi lakóparkban nyitott kapukkal várja a látogatókat egy új építésű rezidencia. A hirdetés szerint „panorámás kilátás, prémium burkolatok és amerikai konyha várja az érdeklődőket". Azonban vevők helyett csak hobbi felfedezők érkeznek, akik nem akarják, és nem is tudják megvenni az ingatlant. Ők csak nézelődnek és kikapcsolódnak.
A nemet mondás ereje: Miért fontos határokat húzni?
Sokan úgy nőttünk fel, hogy a „nem” szó valahol útközben elveszett a szókincsünkből. Kicsiként megtanultuk, hogy az engedelmesség biztonságot jelent, a határkijelölés viszont konfliktust, bűntudatot és szeretetvesztést. Habár felnőttként már jogunk van dönteni, sokan még mindig rettegünk elutasítani egy-egy személynek a kérését.