„ Elviselni egymást szeretetben”
- Dátum: 2013.10.06., 19:03
- erőforrás, érzelmi leválás, konfliktusok, többgenerációs családmodell
A fenti mondat akár a jelszava is lehetne a többgenerációs családmodellben élők számára. A régen általánosnak számított együttélési forma (több generáció együttélése) a mai világban sem szokatlan, különböző okokból egyre többen választják ezt a lehetőséget.
És itt mindjárt meg is kell állnunk egy pillanatra. Ugyanis lényeges kérdés, hogy több generáció összeköltözése lehetőség, vagy kényszer. Sokan anyagi problémák miatt döntenek mellette, de még ilyen esetben sem mindegy, hogy kényszerként, vagy előnyökkel járó saját választásként tekintünk rá.

Abban bizonyosan sokan egyetértenek, hogy a többgenerációs családmodellnek előnyei és hátrányai egyaránt vannak szinte minden esetben. Erőforrásként funkcionálva a segítség széles változatait jelentheti tagjai számára. Ugyanakkor próbára teszi a családtagok alkalmazkodási képességét, és számos konfliktus helyzetet teremt ez a fajta együttélési forma.
Érdekesség, hogy a pszichológusok szerint egyre több olyan esettel találkoznak, ahol például egy pár problémájának hátterében a több generáció együttéléséből származó konfliktus áll. Ha szükséges rossznak érezzük, és nem látjuk a pozitívumait, akkor valóban megkeserítheti a családtagok közötti kapcsolatot.
A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a helyzetet nehezítheti, ha például egy elakadt leválási folyamat van a háttérben. Az érzelmi leválás elakadása (akár a szülő, akár a gyerek részéről) különösen problémássá teheti az együttélést. Mivel ilyen esetekben nem tisztázottak a családi alrendszerek határai, és a szerepek sem. Többgenerációs családmodellben is fontos, hogy az úgy nevezett kiscsaládoknak legyen saját autonómiája, döntési területe és belső intim világa.
Fotó:
pixabay.com
Gombelem a gyermek kezében: néhány perc alatt életveszélyessé válhat
A kisgyermekes családok mindennapjaiban számtalan veszélyforrás rejtőzik, amelyek közül sok első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Ilyen a gombelem is, amely számos háztartási eszközben megtalálható: távirányítókban, mérlegekben, játékokban, hallókészülékekben, órákban vagy éppen elektronikus kulcsokban. Mérete miatt könnyen felkelti a kisgyermekek érdeklődését, lenyelése azonban súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat.
Repülés terhesen: kockázatok, tippek és tanácsok kismamáknak a biztonságos utazáshoz
A terhesség alatti utazás sok kismama számára felmerülő kérdés, különösen akkor, ha repülővel történő közlekedésről van szó. Bár a modern légiközlekedés alapvetően biztonságos, a várandósság speciális élettani állapota miatt fontos a körültekintés, az orvosi ajánlások figyelembevétele és a megfelelő felkészülés.
Így válassz tábort a gyereknek nyárra: ezt a 4 dolgot mindenképp nézd meg
A nyári tábor a legtöbb gyerek számára az év egyik legizgalmasabb élménye lehet: új barátok, kalandok, játékok és rengeteg élmény vár rájuk. A szülők számára azonban a táborválasztás sokszor komoly fejtörést jelent. Bentlakásos vagy napközis legyen? Sport-, kézműves vagy éppen kalandtábor?
Kenguruzás: amikor a test közelsége életet ment
A koraszülött babák ellátása az orvostudomány egyik legérzékenyebb területe, ahol minden apró döntés hosszú távú következményekkel járhat. Magyarországon is minden tizedik gyermek idő előtt érkezik a világra, és ilyenkor nemcsak az életben maradás esélye, hanem a későbbi fejlődés minősége is azon múlhat, milyen gondoskodást kap az első napokban, hetekben.
Gyerekzsúrra partifalatok: vidám és finom ételek kicsiknek
A gyerekzsúr egyik legfontosabb része a játék mellett természetesen az étel. A kicsik számára olyan falatokra van szükség, amelyek könnyen kézbe vehetők, nem túl maszatolósak, látványosak, és persze finomak is. A jól megválasztott partifalatok nemcsak a gyerekek kedvencei lesznek, hanem a szülők dolgát is megkönnyítik.