Kötődés az apához

A gyermek világrahozatalát megelőző kilenc hónap alatt, az anya és a magzat olyan szimbiózisban él, amely kétségtelenül a kötődés egyik legnagyobb foka, mind fizikailag mind lelkileg. Vajon ez eleve meghatározza, hogy az apáknak a gyermek kötődési viszonyulásában a legtöbb esetben csak másodlagos szerep jut?

Igazolt tény, hogy a világ legtöbb társadalmában az anyák sokkal több időt töltenek a csecsemővel, mint az apák, vagy bármely más felnőtt. Ez alapján indokolt is, hogy a csecsemők fejlődésével kapcsolatban legtöbbször az anyák szerepére összpontosítunk.

Ha viszont mégsem akarjuk annyira egyoldalúan vizsgálni a gyermek társas környezetét, érdemes az apákhoz való kötődésre jellemző mintákat is szemügyre venni.

Egy régebbi amerikai vizsgálat szerint, az apák képesek ugyanolyan érzékenyen reagálni például a gyerekek evési ritmusára, mint anyák (és a gyerek felé kezdeményezett interakciók gyakoriságában sem volt különbség a két nem között).

Valójában a környezeti hatások, például kulturális minták és szokások befolyásolják leginkább a nemi különbségeket a kötődési mintában. Azokban a társadalmakban ugyanis, ahol az apák (kulturális minta alapján) is nagyobb szerepet vállalnak a gyereknevelésben, és sok időt töltenek gyermekükkel, a két szülőhöz való kötődés hasonló lesz.

Tehát ha egy apa sok időt tölt gyermekével, gyengéden és játékosan bánik vele, akkor a gyerek erősen fog kötődni hozzá is. Az apa és a gyerek közötti kötődést a környezeti hatásokon kívül, persze az apa és a gyerek személyiségjegyei is befolyásolják. Az összefüggések persze társadalmakként eltérőek lehetnek, de például: van, ahol a kisfiúk biztonságosabban kötődnek, ha az apa extrovertált, nyitott, kedves és összhangban van szülői szerepével.

Fotó:
pixabay.com