Novemberi kerti teendők
- Dátum: 2024.11.02., 03:30
- Erdős Dorka
- képek: pexels
- falevelek, fűnyírás, gomba, metszés, őszi vetés
Azt mondják, hogy az ősz szomorú, mivel lehullanak a levelek, elnyílnak a virágok és jönnek a borongós idők. Pedig erre érdemes máshogy tekinteni, főleg, ha szép és egészséges kertet vagy udvart szeretnénk.
A nyár végeztével a természet is pihenni vonul, felkészül a télre és onnan már csak egy ugrás a tavasz, amikor is újraéled és megörvendeztet minket szépségével és terméseivel. Ahhoz viszont, hogy tavasszal minden klappoljon és életteli környezet vegyen körül minket, ősszel még érdemes pár dolgot megtennünk a kertünkben.

Az első és legfontosabb, hogy rendet rakjunk. Kezdjük a homokozó és egyéb kültéri játékok összeszedésével, mivel egyrészt ezek nem bírják az időjárás változásait és a hidegtől könnyen törékennyé válnak, ami később balesetveszélyes és a földbe jutva környezetszennyező is. Másrészt azért kell összeszedni, mert az esős időszakban letakarják a földet, ami alatt könnyen gombásodásnak indul a talaj. Ugyanezen oknál fogva össze kell gereblyézni a leveleket is. Nagyon figyeljünk oda arra, a nagyobb levélkupacok alatt álltok bújhatnak el. A lehullott leveleken szeretnek áttelelni az olyan kórokozók, amik tavasszal a bokrokat, cserjéket támadják meg. Miután megszabadítottuk a területet a felesleges dolgoktól, érdemes novemberben egy utolsó fűnyírásnak nekiállni.
Figyeljünk arra, hogy ne a legalacsonyabb szintre állítsuk a kést, hiszen a kicsit hosszabb fű sokkal könnyebben hasznosítja a napfényt. Fűnyírás után nem elhanyagolandó egy kis őszi trágya kiszórása, ez azért is fontos, mert nehezebben telepszenek meg a gombák és mohák, és a kimondottan ere az időszakra javasolt trágyában olyan összetevők vannak, amik megerősítik füvünket a téli fagyok ellen. Ebben az időszakban dobálják le leveleiket a bokrok és sövények, ezeket ilyenkor érdemes visszametszeni, de még mindenképp a fagyok beállta előtt. Ilyenkor ezek a növények a lehető legtöbb nedvességet visszaszívják a gyökerekbe és, ha nem vágjuk le a felesleges ágakat, akkor arra ösztönözzük a növényt, hogy életben tartsa ezeket, amivel pedig azt érjük el, hogy a növény korhadni kezd.

A nyárra kihelyezett cserepes növényeket cipeljük be, hiszen ezek nem bírják az őszi-téli hőmérsékletet, ellenben a tavasszal nyíló virágok hagymáit pedig dugdossuk el a földbe. Vannak olyan konyhakerti növények, amiket érdemes szintén ilyenkor elvetni, ide tartozik a retek, a spenót, a korai saláta, zöldborsó, kelkáposzta, cukkini és a petrezselyem. Végül pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy nem csak mi élünk a kertünkben, hanem állatok is, legyen az szőrös, tüskés vagy tollas. A kert egyik eldugott szegletében készíthetünk sünöknek fészket, az etetőket feltölthetjük madáreleséggel, és a fagyok kezdetekor alacsony tálkában cseréljük a vizet, hiszen a jégből nem tudnak inni.
Ősszel is vannak teendőink a kertben, amikre érdemes időt fordítani, hogy a tél alatt a föld is pihenhessen, ezáltal tavasszal egy egészséges és szép környezet fogad minket.
Így szervezzetek emlékezetes legénybúcsút – a tervezéstől a megvalósításig
A legénybúcsú ma már szinte elmaradhatatlan része az esküvői készülődésnek. Az esemény célja, hogy a vőlegény a számára fontos emberekkel ünnepelhesse meg életének egyik legfontosabb mérföldkövét. A megfelelő társaság, a jól megválasztott programok és az előre átgondolt részletek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkalom hosszú időre emlékezetes maradjon.
Őzriadó az utakon – ezekben a hetekben életet menthet a fokozott figyelem
A nyári hónapokban sokan autóznak hosszabb távokra, kirándulni, nyaralni vagy éppen a munkába. Kevesen tudják azonban, hogy július második felétől augusztus közepéig az egyik legveszélyesebb időszak következik a közutakon.
Ezek a lakás legnagyobb por- és pollengyűjtői
Biztosan mindenki találkozott már azzal, hogy kinyitja az ablakot és áll a por a párkányon. Az a rossz hírem van, hogy ez a por a lakásban is ott van, csak észrevétlenül.
Feng shui a hálószobában – így alakíthatunk ki nyugodt és harmonikus pihenőteret
Megannyi elv szerint rendezhetjük be hálószobánkat, hogy a pihenés és kikapcsolódás helye legyen, nézzük, mit mond a feng shui erről.
Balaton-átúszás 2026: így készülj fel!
A nyár egyik legjobban várt szabadidős sporteseménye minden évben a Balaton-átúszás. Idén is sok ezren várják izgatottan, hogy végre nekivághassanak a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távnak.