Menü

Alkohol és sport: rontja a teljesítményt?

Vajon tényleg visszaveti a sport teljesítményünket, ha olykor megiszunk egy kis bort, vagy röviditalt, vagy alkalmanként ennyi belefér és ne fogja negatívan befolyásolni a sportteljesítményt?

Kicsit hasonlónak érzem a helyzetet, mint a csalóétkezésekkel, úgy gondolom ezek sem fogják visszavetni a fejlődésünket, formálódásunkat, fogyásunkat, sőt inkább megkönnyítik a helyzetünket, ha olykor lazíthatunk a szigorú terveken, s ebből még motivációt is meríthetünk. A baj egyértelműen a mértéktelenséggel van, hogyha minden nap túl sokat eszünk vagy iszunk, na de mit mond róla a tudomány?

Egy kutatás az edzés előtti alkoholfogyasztást vizsgálta, 4 futót kértek meg arra, hogy nagyjából egy felesnek megfelelő mennyiségű alkoholt igyanak meg 10 perccel edzés előtt és edzés közben. A 4 futóból 3 sportoló nem tudta végig csinálni a kitűzött 60 perces futást, pedig olyan futókról volt szó, akiknek egyébként nem jelentett volna gondot lefutni az egy órát.

Egy másik kutatás már kicsit konkrétabb volt, itt 100 és 1500 méter közötti távokon vizsgálták, hogy vajon az edzés előtti alkohol fogyasztás hogyan befolyásolja a futók teljesítményét? A 100 méteres távon nem csökkent teljesítmény az alkoholt fogyasztóknál, ám ahogy a táv nőtt, úgy romlott a futók sportteljesítménye.

Született kutatás biciklisekkel is, őket is vizsgálták az edzés előtt fogyasztott alkoholteszttel, mely náluk nagy mértékben csökkentette lábuk erősségét, nem tudtak olyan erővel tekerni, mint normál körülmények között.

Ezzel ellentétben születtek olyan felméréseredmények is, amelyek viszont nem találtak negatív kapcsolatot az alkohol és a teljesítmény között, összességében azonban elmondható, hogy az edzés előtti alkohol fogyasztás vagy rontja a teljesítményt vagy - jobb esetben - nem befolyásolja.

Mi a helyzet az edzés utáni alkoholfogyasztással kapcsolatban?

Erről olyan tanulmányok születtek, amiben kifejtik, hogy ha az edzés utáni szénhidrát bevitel párosul alkoholfogyasztással, akkor nem fognak olyan hatékonyan feltöltődni az izom glikogénraktárai, ami azt jelenti, hogy a következő edzésen csökkenhet a teljesítményük.

Egy másik kutatásban arról számoltak be, hogy az alkoholfogyasztás edzés után a vérellátás egyensúlyának kismértékű zavarához vezethet, ami szintén lebeszéli a sportolókat az edzés utáni alkoholizálásról.

Nemcsak a teljesítményre lehet negatív hatással az a pohár feles, hanem csökkenti a tesztoszteron szintet, ami pedig egyáltalán nem kedvez a regenerációnak.

Összegzésként elmondható, hogy az alkohol képes lehet negatívan befolyásolni a teljesítményünket - legyen szó bármilyen fajta sportról – ezért edzés előtt semmiképp sem javasolt, hiszen balesetveszélyes is lehet, azonban, ha mértékkel és alkalmanként iszunk, akkor nem okoz különösebb problémát. A baj azzal van, ha nem tudjuk hol a határ.

Miért tesz jót a délutáni pihenés?

A délutáni alvás javíthatja a közérzetünket, a figyelmünket és a teljesítményünket, miközben a nap hátralévő részére is új lendületet adhat. Egy jól időzített szieszta különösen akkor hasznos, ha az éjszaka rövidebbre sikerült a kelleténél.

Miért szeretjük a borzongást? – A krimi vonzereje

Egy jó rejtély képes egyszerre kíváncsivá tenni, feszültségben tartani és az utolsó pillanatban meglepni. A bűnügyi sztorik biztonságos távolságból engednek közel a félelmetes helyzetekhez. Azonban miért vonz minket ennyire a borzongás, és miért esik jól a veszély közelsége?

Quilling, a papírcsíkok kreatív felhasználása

Apró papírcsíkok, egy kis türelem és némi kreativitás, ennyi is elég lehet ahhoz, hogy valaki különleges képeket, vagy díszeket készítsen.

Ennyi alvásra van szüksége egy iskolásnak

Az iskola kezdete sok családban egyet jelent a korábbi keléssel, a sűrűbb délutánokkal és az esti lefekvés körüli vitákkal. A gyerekeknek azonban nem csupán a tanuláshoz, hanem a testi-lelki fejlődéshez is elegendő alvásra van szükségük. Ha rendszeresen kevesebbet alszanak a kelleténél, annak a hangulatuk, a figyelmük és az iskolai teljesítményük is megérezheti a hatását.

Nem véletlenül esik jól a természetben lenni: így hatnak ránk a fák

Van, akinek egy erdei séta jelenti a feltöltődést, más egyszerűen csak szeret egy parkban üldögélni, fák között sétálni vagy néhány percet a kertben tölteni. Nem véletlen, hogy a természet közelsége sokak számára megnyugtató érzést ad. A fák látványa, illata, hangja és az árnyékukban töltött idő egyaránt hatással lehet a közérzetünkre.