Önszabályozás, vagy önkontroll?

Az önkontroll az a képességünk, hogy egy viselkedést, cselekedetet abba tudunk hagyni, vagy szüneteltetni. Ez a gyermekeknek azért is nehezére eshet, mert az agyuk fejlettségi szintje még nem tart ott, hogy megfelelően zajljon le az impulzuskontroll. Ebben az esetben kimarad az, hogy tanítsuk a gyermeknek a flexibilitást és olyan stratégiákat, melyeket alkalmazhat máskor hasonló helyzetben. Az önszabályozás viszont a rugalmasságra utal azzal kapcsolatban, hogy miképpen viselkedünk a cselekvés szüneteltetése után.

Amikor önszabályozást gyakorlunk tulajdonképpen egy adott szituációt “problémaként” elemzünk és a lehető legjobb cselekvési lehetőséget próbáljuk kiválasztani. Gyermekeknek valójában ezt még könnyebb is megtanítani, ugyanis nem le kell valamit tiltani náluk, hanem egy alternatív lehetőséget nyújtunk nekik a cselekvésre. Az önszabályozás egy olyan képességünk, amit fejleszthetünk. Szülőként is tudjuk gyakorolni és beépíteni a gyermeknevelésbe, amennyiben a gyermek empátiáját, vagy problémamegoldó képességét fejlesztjük.

A viselkedésünkben megjelenő önszabályozást annak érdekében végezzük, hogy hosszú távon a számunkra lehető legjobb eredménye legyen annak. Bandura (1991) alapján az önszabályozás egy aktív folyamat, mely során:

1. Figyeljük a saját viselkedésünket, a viselkedésünkre gyakorolt hatásokat és a viselkedésünk következményeit.

2. Megítéljük a viselkedésünket a saját értékeink és tágabb kontextuális normák alapján.

3. Reagálunk a saját viselkedésünkre. Arra, hogy hogyan érzünk és gondolkodunk a viselkedésünkkel kapcsolatban.

Az énhatékonyság jelentős szerepet játszik ebben a folyamatban is, összefügg a gondolatainkkal, érzéseinkkel, motivációinkkal és a tetteinkkel (Bandura, 1991).

Az önszabályozási elmélet alapján négy komponense van az önszabályozásunknak:

1. A kívánt és elvárt viselkedés

2. A motiváció, hogy a norma alapján viselkedjünk.

3. Azon gondolatok és helyzetek megfigyelése, melyek a normák megszegését megelőzik.

4. Az akaraterő, mely lehetővé teszi a belső erőnk által a késztetések irányítását.

Ez a négy összetevő határozza meg az SRT alapján egymással kölcsönhatásban az önszabályozási képességünket.

Az önszabályozás fogalmával több tudományág is foglalkozik. Biológiai értelemben például beszélhetünk a szervezet önszabályozó folyamatairól, amelynek célja a homeosztázis, azaz a szervezet belső egyensúlyának fenntartása. A pszichológiában leggyakrabban az önkontroll szinonimájaként találkozhatunk az önszabályozással. Az egészségpszichológiában megjelenő self-regulation-theory elmélete szerint a gyógyuláshoz szükség van a beteg aktív hozzáállására, amelynek keretében figyelnie kell a saját viselkedését és a monitorozás során tudatosan módosítania kell az egészségi állapotára kedvezőtlenül ható viselkedésformákat. Az üzleti, gazdasági szférában is használják ezt a fogalmat, az önszabályozó szervezetek kapcsán, amelyek a gazdaság értékelésében töltenek be fontos szerepet.

A pedagógiában pedig leggyakrabban a tanulással összekapcsolva találkozhatunk a fogalommal, mint önszabályzó tanulás vagy önszabályozott tanulás (self-regulated learning). Általános értelemben az önszabályozás kutatása arra keresi a válaszokat, hogy az egyének mikor képesek, illetve mikor nem képesek a viselkedésük kontrolljára.