„Biztosan máshogy fogom csinálni, mint a szüleim”- vagy mégsem?

Úgy hiszem, hogy az ember életében, minden esetben eljön az a pont, amikor kicsúszik a száján az a mondat, hogy „Ezt biztos máshogy fogom csinálni, mint a szüleim”. Akár gyerekként, akár már fiatal felnőttként ér minket, ez az elhatározás, az biztos, hogy mikor elérkezik az életünkbe a hasonló élethelyzet, akkor eszünkbe jut, hogy is reagáltak a szüleink rá. Mi pedig pont a szöges ellentéteként próbálunk reagálni.

A hangsúly pedig elég erősen a próbálunk, szón van. Hiszen az a mondás is nagyon igaz, hogy „Nem esett messze az alma a fájától”. Hiába igyekszünk nagyon eltérni az otthon tanultaktól, a szüleinket nem tagadhatjuk le. A kinézetünkben, a mozdulatainkban, a viselkedéseinkben, mind-mind visszaköszönnek a felmenőink, úgy, hogy nekünk az még csak fel sem tűnik. Ettől függetlenül szinte kivétel nélkül minden ember megfogadja magának, hogy a fentebb említett kijelentéshez híven viselkedik, és egészen máshogy neveli a gyerekét, máshogy intézi dolgait, mint ahogy a szülei tették. A pszichológusok szerint, már önmagában jót jelent, ha valaki kimondja, hogy új utakra lép, hiszen ezzel megteszi az első lépést a cél érdekében. Felhagy a rossz mintával. De valóban lehetséges ez?

A transzgenerációs örökséget nem tehetjük le egyik napról a másikra. Mindig a következő generáción csattannak a múlt eseményei. Így, akinek a nagyszülei nehéz körülmények között éltek, nagyobb valószínűséggel lesz szorongó felnőtt, és ezt akaratlanul is továbbadja a saját gyerekének. A múltban lezajlott traumák a jelenben is megmutatkoznak, csak más álarcban. Hiába tanulunk meg együtt élni a lelki sebekkel, akaratlanul is továbbörökíthetjük azt. Ugyan jó szülővé, nagyszülővé válunk, de behozunk egy sémát a családba.

Tehát a felnőttek félelmeit az utódok viszik tovább. Ezt a hatást csak erősítik a titkok, amikor mi magunk már tisztában sem vagyunk a kiváltó eseménnyel. Ez számunkra felnőttként is megnehezíti a vele való megküzdést, talán nem is sejtjük, hogy egyes szorongásaink, félelmeink, tüneteink ebből erednek. Gyermekként pedig érezhetjük a levegőben, hogy történt valami, de mivel nem kapunk magyarázatot, a fantáziánkra van bízva, hogy mit képzelünk a feszültség mögé. Tehát a gyermek képes átvenni a gondozó félelmeit, szorongásait, elnyomott érzéseit.

A szakemberek szerint csak önismereti munka árán lehet felfedni a rossz mintákat, ezért minden szülőt arra biztatnak, hogy vizsgálja meg magát, és amennyiben felismer egy elakadást, akkor dolgozzon rajta. Ha felismerjük, hogy mitől félünk, nézzük meg mi áll e mögött. A mintákat azzal is megtörhetjük, ha új szokásokat alakítunk ki a családon belül. Állítsunk fel saját, akár új szabályokat és ne a megszokottakat kövessük. Akkor biztosíthatunk a gyerekeink számára boldogabb jövőt, ha felülemelkedünk a saját félelmeinken, és szakítunk a kényszeres helyzetekkel, míg új szokások mentén erősödik a saját családunk.

A téma komplexitása miatt, nem is taglalnám tovább. Véget nem érően lehetne sorolni, hogy mi minden befolyásolja a viselkedéseinket, cselekedeteinket és mindezekhez milyen mértékben járulnak hozzá a nevelőink.

Néha hirtelen felindulásból gondoljuk így, néha hosszas töprengés, mérlegelés előzi meg. A fogadalom betartása is kérdéses. Később beláthatjuk, hogy az adott helyzetben mégis helyes volt szüleink viselkedése, de az is lehet, hogy hiába vagyunk tisztában a helytelenséggel, képtelenek vagyunk másképp cselekedni. Van, hogy nem is vagyunk tudatában, hogy bizonyos életeseményeinkre hatással van családunk múltja, hogy egy transzgenerációs problémával van dolgunk. De ha úgy érezzük, hogy egyedül nem tudunk megváltozni, nem tudunk túllépni, akkor bátran kérjünk segítséget és forduljunk szakemberhez! Akkor is, ha célunk pusztán az egyéni fejlődés.