Menü

Társfüggőség, avagy kodependens kötődés a kapcsolatainkban

A társfüggőséget, mint fogalmat a hétköznapokban azokra a személyekre szoktuk használni, akik a párjukhoz függő módon kötődnek. Tágabb értelemben azonban a szakma bármely kapcsolatra használja, ahol a személy – addiktív kötődésben – szinte belefonódik a másik személyébe, így saját énképe, személyisége és problémái háttérbe szorulnak.

Lehet például ez a kapcsolat egy szülő-gyermek kötődés is. A társfüggő esetén nagyon fontos aspektus a kontroll is, hiszen az alárendelődés mellett kényszeresen próbálják kontrollálni a másik személyt, annak viselkedését. Addiktológiai szemléletben minden szer- vagy viselkedésesfüggő személy mellé tartozik egy (vagy akár több) társfüggő pár, családtag, aki kitart mellette a függőség ellenére is.

Mi van a társfüggő személyiség hátterében?

A társfüggőség kialakulásának hátterében gyakran fellelhető egy diszfunkcionálisan működő család, ahol előfordult fizikai és/vagy érzelmi elhanyagolás, esetleg bántalmazás, a szülők szerfüggősége, vagy pszichiátriai betegsége. Emiatt a szülő nem volt elérhető sem érzelmileg, sem fizikailag a gyermek számára, nem tudta szükségleteit kielégíteni, ezért a gyermek fejében egy kockázatos és instabil családi kép alakult ki.

Felnőtt korban ezt a személy akaratlanul bár, de “leutánozza”, és az elvesztéstől való félelem következtében függő módon kezd kötődni.

A tapasztalatok szerint inkább nőket érint ez a probléma, de idejében felismerni elég nehéz, mert az alapvető női és anyai eszköztárba tartozik a gondoskodás, áldozatvállalás. Akkor ismerhetjük fel ennek kártékony oldalát, ha ez a viselkedés már minden mást elhomályosít, és a kapcsolat résztvevője a boldogtalanság ellenére is mindenáron menteni próbálja a kötődését. A társfüggőség tehát mindkét fél (a a társsfüggő és a függő) életminőségét rontja.

A társfüggőség jellemzői

Saját magát háttérbe szorítja, nehezen képviseli az érdekeit.

Elképzelhetetlen, hogy ne tartozzon valakihez, fokozott az elhagyástól való félelme, emiatt a kapcsolataiban elviseli a folyamatos bántásokat, bántalmazásokat, negatív kritikákat.

Túlzott felelősségérzetet érez családjáért, kapcsolódásaiért, s emiatt kényszeresen, sokszor erőn felül megtesz mindent mások fizikai és pszichés jóllétéért, háttérbe szorítva ezzel saját szükségleteit.

Látszólag konfliktuskerülő, azonban akaratát sokszor manipulációval éri el (pl. nem azt mondja, amit gondol, vagy hazudik akkor is, amikor igazat is mondhatna).

Lételeme a kontroll, a helyzet, más személyek irányítása, s nem tudja elképzelni, hogy az ő irányítása nélkül is működhetnek ezek.

Magát áldozat szerepben látja, de a megmentő-üldöző-áldozat játszmát működtetik folyamatosan. Megmentő, amikor a függő személyt segíti (például megold helyette dolgokat, szerhatás alatt hazaviszi, ellátja, stb.), s ezzel akár kiszolgálja függőségét. Üldöző, amikor próbálja a függőt rávenni a változásra és folyamatosan negatív kritikával illeti az életminőségükkel kapcsolatban (pl. “Te tehetsz róla, hogy itt tartunk…”). Áldozat pedig, amikor úgy tekint magára, hogy ő csupán a dolgok és a helyzet elszenvedője, illetve hagyja, hogy a függő bántsa. Ebben a játszmában a függő is felveheti bármely szerepet, s ezt tetszőlegesen kombinálhatják.

Gyakran érez dühöt és bűntudatot a származási családban történtek miatt, amire nem volt befolyása. — Ezt a dühöt és a jelen addiktív kapcsolatban megélt negatív érzéseket próbálja elnyomni, ami egy darabig sikeres lehet, de egy idő után általában dühkitörés révén jönnek a felszínre. A kodependens személy ettől szenved.

Megjelenik az intimitás iránti vágy és az attól való félelem is egyben, s emiatt gyakoriak a szexuális problémák is.

Egyszerre tagadja saját maga és a kötődési személy problémáját, mert szégyelli azt — emiatt gyakran elszigetelődik, szociális és családi kapcsolatai ellaposodnak, megszűnnek. Előfordulhatnak hangulatzavarok (pl. depresszió).

Fontos a felismerés és a segítségkérés

A társfüggőség egy folyamatosan előre haladó és súlyosbodó probléma, mely megfelelő beavatkozás és kezelés nélkül kontrollálhatatlanná és veszélyessé válhat, ezért mindenképp fontos a segítség kérése.

A változás útjára való lépés első aspektusa, hogy tudatosítjuk azt az egyszerű alaptételt, amit valószínűleg tudunk, csak hajlamosak vagyunk elfelejteni: “Mindenki saját magáért felelős és nem akarhatunk jobban változni, mint a másik!”

Nehéz emberek vagy egyszerűen csak önazonosak? – Amikor az őszinteség másokból ellenállást vált ki

Vannak emberek, akik nem szeretnek köntörfalazni. Kimondják, amit gondolnak, vállalják a véleményüket, és nem próbálnak mindenáron megfelelni mások elvárásainak. Nem feltétlenül akarnak vitát gerjeszteni, egyszerűen csak önmagukat adják. Mégis gyakran kapják meg a környezetüktől, hogy nehéz természetűek, túl szókimondóak vagy éppen kezelhetetlenek. De vajon valóban velük van a probléma, vagy inkább azzal, ahogyan a környezetük reagál az egyenességükre?

Inkább nem megyünk orvoshoz, nehogy kiderüljön, hogy baj van

Sokan inkább nem kérnek időpontot az orvoshoz, mert félnek attól, mit fog mondani a vizsgálat után. Egy furcsa fájdalom, egy hetek óta tartó panasz vagy egy szokatlan tünet esetén gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy biztosan nincs semmi komoly probléma. Majd elmúlik, csak fáradt vagyok, biztosan a stressz az oka – mondogatjuk, miközben telnek a napok, olykor hónapok is. De vajon tényleg jobb nem tudni?

Mintha a falnak beszélnél? Öt játékos ötlet, hogy a gyerekek valóban meghallják, amit kérsz

Ismerős helyzet, amikor már harmadszor kéred a gyereket, hogy pakolja el a játékait, öltözzön fel, vagy induljon el vacsorázni, de úgy tűnik, mintha meg sem hallaná? Ilyenkor könnyen elfogy a türelem, emelkedik a hangerő, és egy egyszerű kérésből pillanatok alatt vita lehet.

Szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni?

A halálról beszélni soha nem könnyű, különösen akkor, ha gyerekeknek kell elmagyaráznunk, mit jelent elveszíteni valakit, akit szeretünk. Sok szülő ösztönösen óvni szeretné a gyermekét a fájdalmas témáktól, ezért inkább kerüli a beszélgetést, vagy megpróbálja szebb szavakkal körülírni a történteket. Pedig a gyerekeknek is szükségük van arra, hogy megértsék az élet természetes részét, a veszteséget és a gyászt.

Miért eszünk akkor is, amikor már jóllaktunk?

A túlsúly kialakulásában nemcsak az játszhat szerepet, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy milyen gyakran és mekkora adagokat fogyasztunk. Sokszor akkor is tovább eszünk, amikor a szervezetünk már jelzi, hogy elegendő táplálékhoz jutott.