Cipőmánia

Sokan sokféle tárgyhoz ragaszkodunk, addiktív dolgokat halmozunk, függőségekkel élünk, az egyik ilyen a ruha neműkhöz és kiegészítőkhöz való vonzódásunk. Egy cipőmániás tollából...

A cipőmánia egy olyan függőség, amit tulajdonképpen nem rejtünk véka alá, hiszen általában nem csak a polcon porosodnak, hanem hordjuk őket. Mindenki életében biztosan megvan az a pillanat, amikor megvette élete első olyan topánját, amire hőn áhítozott. A csodás érzés, amikor kilépünk az ajtón és azt szeretnénk, ha mindenki a mi kis szépséges párocskánkra emeli, akarom mondani, leviszi a tekintetét és csodálja. Akik figyelme nincs kiélezve a cipőkre, az nem is tudja, hogy nagyon meghatározza egy ember megítélését a cipője.

Magasabb körökben, gondolok itt az anyagiasabb emberi rétegre (mindenféle degradáló érzés nélkül) nagyon fontos, hogy ki mennyire márkás cipellőt visel, ebből sokféle következtetést le lehet vonni. Persze ugyanez elmondható mindenféle ruhadarabról, vagy kiegészítőről, de a cipő valahogy mégis különleges. Arra is fontos figyelni, hogy a lábbeli tiszta legyen. Nagymamám eszembe véste, hogy koszos cipővel nem indulunk útnak, hát hogy néz az ki, az egész küllemünket elronthatja egy sáros cipő. Igaza volt. De honnan is ered ez?

A történelemben a első körben csupán praktikussági okokból került az emberek lábára, de ez nem sokáig volt ám így. Az ókori Rómában a magasabb rangú személyek cipője volt a legdíszesebb. Jött a reneszánsz kor, amikor is elkezdték a magasabb talpú cipők készítését, és meglepő módon mégis egy férfi volt az első, akinek magas sarkú volt a lábán, mégpedig az igen alacsony XIV. Lajos. A húszadik századra lett a nőiesség szimbóluma a mai értelemben vett magas sarkú. Innentől nem volt megállás, hiszen rájöttek arra, hogy a magas sarkúban való tipegés tartást ad, viselője kihúzza magát, ezzel hangsúlyozza nőiességét, emellett optikailag meghosszabbítja a lábakat. Na, de kanyarodjuk vissza a mániához.

A cipőmánia egy kényszerbetegség. Legjobban a nők körében figyelhető meg, de vannak pasik is, akik hódolnak e szenvedélynek, A nők részéről ez egy önkifejezési formának tekinthető, hiszen ezzel megmutathatja függetlenségét, képet ad arról, hogy követi a divatot, és többféle megjelenési formát ölthet az adott alkalmakhoz illően. Azoknál, akik már szenvedélybetegségben szenvednek a cipők által, képeket horribilis összegeket kifizetni egy-egy lábbeliért, és a legtöbb esetben sosem kerülnek ezek a darabok a lábukra sem.

Ez egy amolyan vásárlási szenvedély, és nagyon komolyan kell tekinteni rá, mint minden más ilyen jellegű betegségre, mivel elég erős anyagi instabilitást okozhat, súlyos esetben egyesek képesek még az evésről is lemondani egy új lábbeli kedvéért. Itt kezdődik a gyűjtögetési mánia, amiben pedig ott lakozik a kisördög, hogy átterjed más dolgokra is, mint például más öltözködési kiegészítők, majd a lakberendezési tárgyak, ékszerek és sorolhatnánk. Aki pedig hajlamos az ilyen jelegű gyűjtögetésre, annak a későbbiekben segítségre lesz szüksége, hogy ezt kordában tartsa.

Manapság már a fiatalok körében is nagyon elterjedt kérdés ez, hiszen az állandóan rohanó világban egyre korábban próbálnak felnőtté válni a tinik, az iskola felső tagozataiban már nem iskolatáskát cipelnek, hanem divatos válltáskákat, amihez megfelelő cipő is dukál. Érdemes erre más korán odafigyelni, hogy a családi büdzsé ne lássa kárát és ne alakítsunk idejekorán egy függőséget a gyerekben.

Alapvetően nincs gond azzal, ha valaki szereti a szép cipőket, egy stílusúból több színben és formában is raktároz a polcon, de érdemes odafigyelni, hogy ne csapjon át függőségünk egy kellemetlen agyagi válság megteremtésébe, illetve ne alakuljon ki szenvedélybetegség.