Menü

Anya, aki nélkül nem menne

Az anya az a személy, aki mindent egyben tart. Anya főz, mos, takarít, gyereket rendez, életet koordinál, bevásárol. Félreértés ne essék, a férfiak szép szerepet vállalhatnak ebben, de mi van akkor, ha túl sok tennivaló hárul anyára és kidől a sorból?

Először is le akarom szögezni, hogy van némi tapasztalatom abban, hogy milyen gyereket nevelni, milyen több gyereket nevelni és volt, hogy az élet úgy hozta, hogy egyedül is gondoskodtam egy darabig több gyerekről, szóval van miből meríteni. Ezerszer átéltem és átélem, hogy bűntudatom van, ha magamra, a hobbimra vagy egy kis pihenésre szánok időt három, mondhatni kicsi gyerek mellett.

Mindig van mit tenni, segíteni, foglalkozni, és egyszer csak elfáradunk. Nem elég az alvás, a sok kávé, kell a kikapcsolódás. Ekkor következik be, hogy anya feszült, nincs családi béke, felbomlik az egyensúly és csak azt kapja az ember, hogy „már megint kiabálsz a gyerekekkel”, „ne legyél ideges” és társai. Pedig ilyenkor minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy kisajtoljuk a maradékot is és teljesítsünk. Ilyekor kell feltenni a kérdést magunkban, hogy ez valóban jó nekünk és legfőképp a környezetüknek? Milyen példát is mutatunk ezzel a gyerekeinknek?

Egyrészt ezzel a viselkedéssel romboljuk magunkat, majd egy idő után kimerülünk, és testi tüneteink lesznek, másrészt, ha állandóan a gyerekek igényeit lessük és mondhatni kiszolgáljuk őket, semminemű önállóságot nem tanítunk nekik. Ne felejtsük el, hogy nekünk másnap megint fel kell kelni, anya nem vehet ki szabadnapot. Nem állandósulhat az az állapot, hogy anya mindig mosolyog, belül meg inkább csak sírna, mert már egy állandó körforgás részese leszünk. A gyerekek megérzik, ha anya nincs rendben. Átveszik a viselkedésmintát, annál nehezebb lesz velük, minél tovább teszteljük az idegeink köteleinek szakítószilárdságát.

Meg kell tanulnunk nemet mondani. Nem arról van szó, hogy a gyerekeket a szobájukba zárjuk, nem adunk enni nekik, feldobjuk a lábunkat és nem veszünk tudomást a létezésükről, amíg ki nem pihentük magunkat. Sokkal inkább arról van szó, hogy anyának is be kell látnia, hogy ő az első. Na, ezt anyaként leírni elég furcsa volt, de az a helyzet, hogy ez a marha nagy igazság.

Kérdezzük meg magunktól, ha én kidőlök, ki lesz a helyemen? Ez majd a gyerekek mentális fejlődésében milyen problémákat okoz majd? Nem önzőség arra gondolni ám, hogy néha kell egy kis csend, vagy egy értelmes beszélgetés egy baráttal egy kávé vagy pohár bor mellett, vagy futni, edzőterembe menni, esetleg a párunkkal eltölteni pár napot valahol messze, gyerekek nélkül.

Ne féljünk segítséget kérni, mert a pihenés mindenkinek jár, ha nincs nagyszülő, esetleg nagynéni a közelben, akire rábízhatjuk a kicsiket, akkor keressünk egy megbízható barátot, szomszéd anyukát, és biztos vagyok benne, hogy találni fogunk valakit, aki mellettünk fog állni és teljesen meg fogja érteni a helyzetünket.

Szeressük önmagunkat annyira, hogy néha szabadságot engedélyezünk egy kis feltöltődéshez, hogy a napi mókuskerék jól és zökkenőmentesen menjen tovább.

Óvodakezdés: sír, kapaszkodik, nem akar bemenni?

Az óvodakezdés nemcsak a gyermek, hanem az egész család számára nagy változás. Az addig megszokott, biztonságos otthoni környezet helyett új helyszín, ismeretlen felnőttek, új gyerekek és másfajta napirend várja a kicsit. Nem csoda, ha az első reggeleken könnyek között kapaszkodik a szülőbe, tiltakozik az öltözés ellen, vagy határozottan kijelenti: ő bizony nem akar óvodába menni.

A túlkompenzálás jelei

A túlkompenzálás olyan pszichológiai működésmód, amely során az ember egy számára kellemetlen bizonytalanságot, hiányérzetet vagy gyengeséget úgy próbál elfedni, hogy az ellenkező irányba túlzott viselkedést mutat. Sok esetben ez nem tudatos. Az érintett személy valóban úgy érezheti, hogy határozott, erős vagy magabiztos, miközben viselkedésének hátterében valójában félelem, kisebbrendűségi érzés vagy az elutasítástól való szorongás áll.

Mitől leszel azonnal szimpatikusabb másoknak?

Vajon mi alapján döntjük el néhány perc, sőt olykor néhány másodperc alatt, hogy valaki szimpatikus-e számunkra? Természetesen a külső megjelenés is szerepet játszhat az első benyomásban, de hosszú távon sokkal inkább azok az apró gesztusok, viselkedési formák és kommunikációs szokások számítanak.

Impulzusvásárlás: miért veszünk meg olyasmit is, amire valójában nincs szükségünk?

Bemész a boltba egyetlen dologért, aztán néhány perccel később már egy új bögrével, egy akciós édességgel és egy olyan ruhadarabbal állsz a pénztárnál, amelyről indulás előtt még azt sem tudtad, hogy létezik? Ha ismerős a helyzet, valószínűleg te is megtapasztaltad már az impulzusvásárlás erejét.

Mindig ugyanabból a bögréből iszod a kávédat?

Van egy kedvenc bögréd, amelyhez szinte minden reggel automatikusan nyúlsz? Lehet, hogy már kopott egy kicsit a mintája, talán nem is ez a legszebb darab a konyhaszekrényben, mégis valahogy „ebből esik a legjobban” a kávé. Másoknak több tucat bögréjük van, mégis újra és újra ugyanaz kerül elő. Vajon egyszerű megszokásról van szó, vagy a választásunk valóban árulhat el valamit a személyiségünkről?