Menü

Anya, aki nélkül nem menne

Az anya az a személy, aki mindent egyben tart. Anya főz, mos, takarít, gyereket rendez, életet koordinál, bevásárol. Félreértés ne essék, a férfiak szép szerepet vállalhatnak ebben, de mi van akkor, ha túl sok tennivaló hárul anyára és kidől a sorból?

Először is le akarom szögezni, hogy van némi tapasztalatom abban, hogy milyen gyereket nevelni, milyen több gyereket nevelni és volt, hogy az élet úgy hozta, hogy egyedül is gondoskodtam egy darabig több gyerekről, szóval van miből meríteni. Ezerszer átéltem és átélem, hogy bűntudatom van, ha magamra, a hobbimra vagy egy kis pihenésre szánok időt három, mondhatni kicsi gyerek mellett.

Mindig van mit tenni, segíteni, foglalkozni, és egyszer csak elfáradunk. Nem elég az alvás, a sok kávé, kell a kikapcsolódás. Ekkor következik be, hogy anya feszült, nincs családi béke, felbomlik az egyensúly és csak azt kapja az ember, hogy „már megint kiabálsz a gyerekekkel”, „ne legyél ideges” és társai. Pedig ilyenkor minden idegszálunkkal arra koncentrálunk, hogy kisajtoljuk a maradékot is és teljesítsünk. Ilyekor kell feltenni a kérdést magunkban, hogy ez valóban jó nekünk és legfőképp a környezetüknek? Milyen példát is mutatunk ezzel a gyerekeinknek?

Egyrészt ezzel a viselkedéssel romboljuk magunkat, majd egy idő után kimerülünk, és testi tüneteink lesznek, másrészt, ha állandóan a gyerekek igényeit lessük és mondhatni kiszolgáljuk őket, semminemű önállóságot nem tanítunk nekik. Ne felejtsük el, hogy nekünk másnap megint fel kell kelni, anya nem vehet ki szabadnapot. Nem állandósulhat az az állapot, hogy anya mindig mosolyog, belül meg inkább csak sírna, mert már egy állandó körforgás részese leszünk. A gyerekek megérzik, ha anya nincs rendben. Átveszik a viselkedésmintát, annál nehezebb lesz velük, minél tovább teszteljük az idegeink köteleinek szakítószilárdságát.

Meg kell tanulnunk nemet mondani. Nem arról van szó, hogy a gyerekeket a szobájukba zárjuk, nem adunk enni nekik, feldobjuk a lábunkat és nem veszünk tudomást a létezésükről, amíg ki nem pihentük magunkat. Sokkal inkább arról van szó, hogy anyának is be kell látnia, hogy ő az első. Na, ezt anyaként leírni elég furcsa volt, de az a helyzet, hogy ez a marha nagy igazság.

Kérdezzük meg magunktól, ha én kidőlök, ki lesz a helyemen? Ez majd a gyerekek mentális fejlődésében milyen problémákat okoz majd? Nem önzőség arra gondolni ám, hogy néha kell egy kis csend, vagy egy értelmes beszélgetés egy baráttal egy kávé vagy pohár bor mellett, vagy futni, edzőterembe menni, esetleg a párunkkal eltölteni pár napot valahol messze, gyerekek nélkül.

Ne féljünk segítséget kérni, mert a pihenés mindenkinek jár, ha nincs nagyszülő, esetleg nagynéni a közelben, akire rábízhatjuk a kicsiket, akkor keressünk egy megbízható barátot, szomszéd anyukát, és biztos vagyok benne, hogy találni fogunk valakit, aki mellettünk fog állni és teljesen meg fogja érteni a helyzetünket.

Szeressük önmagunkat annyira, hogy néha szabadságot engedélyezünk egy kis feltöltődéshez, hogy a napi mókuskerék jól és zökkenőmentesen menjen tovább.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.

Társfüggőség – amikor a kapcsolat fontosabbá válik önmagunknál

A társfüggőség egy gyakran félreértett, mégis széles körben jelen lévő lelki állapot, amelyben az egyén túlzott mértékben egy másik ember szükségleteihez, elvárásaihoz és érzelmeihez igazítja a saját életét.

Út a szabadságba

A 21. század harmadik évtizedének közepére a függőség fogalma és a felépülés módszertana alapvető átalakuláson ment keresztül. Míg korábban a függőséget morális gyengeségnek vagy pusztán biológiai kórképnek tekintették, 2025-ben a szakma egységesen egy összetett, bio-pszicho-szociális állapotként kezeli. A felépülés ma már nem csupán a szerek elhagyását jelenti, hanem egy radikális identitásváltást és a társadalmi kapcsolódás képességének visszaállítását.