Menü

A szeretet igazi mértéke az egymásra fordított idő

Nincs értelme semmilyen beszélgetésnek, ha nem tudunk lelassulni. Harcolunk a határidőkkel, hajtjuk a pénzt, lelkesen pörgetjük a közösségi oldalak hírfolyamát, mert minden percben, mindenhol, egyszerre szeretnénk jelen lenni.

Közben pedig mindenről lemaradunk. A nagy rohanásban ugyanis éppen a legfontosabbat felejtjük el: szeretetkapcsolatainkat ápolni. A „nincs rá(d) időm” az érdektelenek kifogása, egy ilyen kapcsolatban nem vagyok fontos és semmi keresnivalóm benne. Ha valakinek számítok, akkor soha nem lehet annyira elfoglalt, hogy ezt ne mutassa ki. Felgyorsult a világ, mégis a napot mindenki a saját épülése és kedvteléseinek függvényében osztja be, vagyis arra van időnk, amire akarjuk.

Ha megszüntetjük a minőségi időt egy kapcsolatban, akkor azt kockáztatjuk, hogy az túl lazává válik, a ragaszkodás szálai lazulnak meg, vagy ami még rosszabb, egy idő után azt gondoljuk, nem is kell már rajta dolgozni. Jól megvagyunk, együtt vagyunk. Akkor hol itt a probléma? Ott, hogy egy nap felébredünk, nézzük, de már egyáltalán nem látjuk egymást, semmiségeket mondunk, üres frázisokat, nulla információt, fájdalmasan tompa tőmondatokat, mert ezek érnek el a másik emberhez manapság a leggyorsabban.

És közben töretlenül hisszük, ez a harmonikus párkapcsolat. Az elkülönülésére visszahúzódással reagálunk, még inkább távolodunk egymástól, és a kapcsolatunk pajzsán óhatatlanul rés támad. Két ember szövetségébe csak akkor tud beférkőzni egy harmadik, ha azon rés támad, és ez rés, a hajszálrepedés, mindig valamilyen hiányállapotot tükröz. A hűtlenek nem csak úgy „elindulnak megcsalni”, hanem eleinte próbálják hallatni a hangjukat, próbálják jelezni belső vívódásukat, hogy a másik is érzékelje, vegye észre, baj van.

Ezek a jelzések sajnos nem kerülnek világosan kinyilatkoztatásra, és gyakran provokálásnak, kötekedésnek, hisztinek tűnnek, így a másik ember nem észleli, hogy a megjegyzések valójában elkeseredett, tanácstalan segélykiáltások.

Meddig tart a kapcsolatunk? Ameddig ketten éltetjük és működtetjük. Az energia azonban, amit nem a párkapcsolat működtetésébe fektetünk, valahol mindenképpen teret kell, hogy nyerjen magának, munkamániában, függőségekben, a gyerekekről való túlgondoskodásban, vagy egy külső kapcsolatban, a figyelem, az elismerés, a szenvedély, a szex morzsáit keresve egy harmadik személy karjaiban.

Sokan utólag csodálkozással vegyes döbbenettel szembesülnek a kapcsolatba be nem fektetett energia végzetes következményeivel.

Az ünnepek utáni mélabú: hogyan éljük túl a visszatérést a valóságba?

Az ünnepek mindig különleges időszakot jelentenek: az otthon melege, a közösen elfogyasztott finomságok, a nevetés és a pihenés pillanatai feltöltik az embert. Még ha nem is hisszük, az ilyen napok alatt az agyunk is „átáll egy másik frekvenciára”: lassabban jár a ritmus, és a fókusz a kapcsolatokon, a kis örömökön, a jelen pillanaton van. Aztán egyszer csak vége. teljesen természetes.

A sportszerűség fontossága

A minap olvastam, hogy az 1980-as Boston Maratonon Rosie Ruiz elsőként ért célba, kiváló időeredménnyel. Hamar kiderült azonban, hogy nem futotta végig a távot: tanúk, fotók és ellentmondások buktatták le. Nyolc napig maradhatott hivatalosan bajnok, majd megfosztották a címétől.

Biztonságos téli közlekedés – a katasztrófavédelem tanácsai

A téli időjárás jelentősen megnehezíti a közlekedést: a hó, az ónos eső, a köd és a fagyos utak egyaránt növelik a balesetek kockázatát. A katasztrófavédelem minden évben felhívja a figyelmet arra, hogy megfelelő felkészüléssel és körültekintő magatartással a veszélyek nagy része megelőzhető.

Egyre népszerűbb az újévi csobbanás

Az újévi csobbanás az elmúlt években látványosan népszerűvé vált Magyarországon és Európa-szerte. Január 1-jén tavakban, folyókban, tengerekben vagy akár szabadtéri medencékben vállalkoznak emberek százai, sőt ezrei arra, hogy a tél közepén hideg vízbe merüljenek.

Miért hallgatunk az érzelmeinkről?

Legtöbbször félelmek, tanult minták és a sebezhetőségtől való rettegés áll az emberek közötti távolságtartás mögött. Sokan inkább a megalkuvást választják a problémákkal való szembenézés helyett. Nem azért, mert nincs bennük bátorság, hanem mert nem sajátították el a különböző szituációk megoldásához szükséges készségeket.