A néma segélykiáltás: az önbántalmazás

Az önbántalmazás hátterében általában a problémamegoldó képesség hiánya és az alacsony önértékelés áll. Ez legtöbbször nem függ össze az öngyilkossági szándékkal. Sok fiatal, és akár nem fiatal is, amiatt bántja magát, mert nem bír megbirkózni valamilyen lelki vagy testi traumával, esetleg veszteséggel. Többségében pedig nem magukat akarják bántani, hanem az aktuálisan kínzó, feldolgozhatatlan, kimondhatatlan rossz érzéseket szeretnék kívülre helyezni. Bármennyire is rossz ezt kimondani, tulajdonképpen az önbántalmazással a lelki gondokat, testi fájdalmakra cserélik le, annak reményében, hogy ez megoldást jelenthet, holott ez sohasem megoldás.

Az alapvető indíttatások az önbántalmazásra

Erős érzelmi hullámok leküzdése. Muszáj valamit szétvernem, mert különben megőrülök. Emiatt magát kezdi el bántani valaki, hogy ezáltal vezesse le a stresszt és szerezzen megnyugvást.
Társaik hatására teszik meg, vagy azért mert be akarnak illeszkedni egy közegbe. Vagy pedig pont azért, mert el akarnak menekülni egy őket körülvevő közegből.
Tartós depresszió, személyiségzavar
Könnyebb elviselni a fizikai fájdalmat, mint a lelki eredetűt.

A legfőbb okok

Iskolai bántalmazás

Az iskola a diák második otthona, de sokaknak hasonlít inkább egy rémálomhoz, mintsem a tanulás, és a barátokkal való kapcsolattartás fő helyszínéhez. Az iskola egy zárt közeg, amelyről egyre jobban hallhatjuk, hogy a bántalmazó magatartás, kirekesztés, a csúfolódás és a sikertelenség, valamint az állandó mérgező közegben való létezés csak ronthatják az érzelmileg egyébként is labilis fiatalok önértékelését.

Családi problémák

Értelemszerűen az iskola mellett a másik legfontosabb szocializációs közeg a család. Ha valaki az iskolában is állandóan problémákkal küzd, majd pedig hazamegy és otthon is rosszul érzi magát, veszekednek a szülők, megszürkült a családi élet, akkor ez mind ahhoz vezet, hogy az egyén magába forduljon, és a problémáit elhallgatva az önbántalmazást válassza.

Ezekből pedig következik az önértékelési zavar, ha valaki folyamatosan azt hallja, hogy ő értéktelen, és nem ért semmihez. Akkor az önbecsülése is hamar romlani kezd, ami szorongáshoz, feszültséghez, és végül önbántalmazáshoz vezethet.

Figyelmeztető jelek

Az önbántalmazásnak igen sok egymással valójában átfedésben álló oka lehet, de ha tisztában vagyunk a tünetekkel, akkor még korábban elfojthatjuk a problémát.

Rengeteg gyanús és árulkodó jel lehet természetesen, ilyenek például a:

Hirtelen személyiségváltozás
Megmagyarázhatatlan sebek, hegek és zúzódások a testen
Negatív énkép, lesújtó vélemény
Barátok elhanyagolása
Fertőtlenítő szerek, bőrnyugtató krémek, és sebtapaszok rejtegetése
Passzívan reagálás minden problémára
Állandó kifogások keresése, hogy kimaradhasson a családi eseményekből és minél több időt tölthessen egyedül

Látjuk a jeleket, mégsem teszünk semmit

Mégis azt lehet mondani, hogy a legtöbbször ezek a jelek láthatóak, mégsem történik semmi. A szülők és igazából a kortársak is tudják, hogy baj van. Sőt igazából alapvető elemeiben azt is tudják, hogy mit kellene tenni. Azonban mégsem történik semmi, később lehet, hogy az adott illető önmagától belátja, hogy mondjuk szakember segítségét kellene kérnie, egy ideig óráig ezek a beszélgetések segítenek is. Azonban a problémák újra és újra előjönnek.

Ha kamaszokkal van a probléma, akkor a szülőnek folyamatosan éreztetni kell a gyerekével, hogy számítani lehet rá, érdekli, hogy mi történik vele és mi zajlik benne. Fontos, hogy ez a törődés ne tűnjön bizalmatlanságnak, úgy kell óvni a gyereket, hogy közben szabadon is engedjük. Egyszóval a támogató közeg rendkívül fontos egy fiatal számára.

Sokszor azt tapasztalom, mikor erről a problémakörről olvasok, vagy beszélgetek másokkal, hogy sokszor a pillanatnyiságot vitatjuk, hogy itt meg itt mi lett volna. Ha elmegy valaki pszichológushoz akkor majd meggyógyítják, holott ez abszolút pontatlan, mert a pszichológus nem orvos. A pszichológus klasszikus értelemben nem gyógyít, hanem a problémákra akar megoldást találni, beszélgetéseken keresztül.

Véleményem szerint sokkal inkább az lenne a fontos, hogy ha valaki látja és érzékeli, hogy probléma van, akkor már tudatosan kezelje ezeket, valamint, ha kell, akkor több alkalommal is szakemberhez forduljon, mert ezek a lelki eredetű problémák nem csak egyszer jelenhetnek meg, hanem sokszor újra és újra előjönnek az emberek életében.

Sajnos sokszor hallható az önbántalmazók részéről, hogy miután kárt tettek magukban, enyhült a belső szorongás, és már nem törődtek annyira a lelki fájdalmukkal. Ez azonban csak ideiglenes és sohasem jelent tényleges megoldást. A fizikai fájdalom ugyan eltereli egy ideig a figyelmet a problémákról, azok azonban újra visszatérnek.

A fontos, hogy a lelki problémákra találjanak megoldást, ami viszont sokszor nagyon nehéz, és egy folyamatos küzdelmet jelent.